Voltam egy nő, szerettem Őket. Kicsitől - nagyig. Kilégítetlenítőtől, kielégítőig. Szépek voltak. Finomak. Reggelire és vacsorára; édesek, raszták, túlfűtött hippik, nárcisztikus filozófusok, világjárok, krisna tudatúak, jógàt oktatók, egyszerű lovászlegények, drogproblémákkal küzdők, zeneszerzők, orvosok. Vettek tőlem több éjszakát, heteket, hónapokat. Volt aki éveket is. Adtam is jószívvel. Éjt nappallá téve, mint a kéményseprő, aki talptól búbig benne van. Voltam egy olyan nő. Lyukakat, űrt tömködve kerestem bennük. Nárcisztikusban az alázatost, alázatosban a nárcisztikust. Zeneszerzőben az egyszerű lovászlegényt, s lovászlegényben a zeneszerző frakkost. Ők meg öleltek, vertek, szeretkeztek, akaratom ellenére akaratukká tették. Hegyet másztak velem, étterembe vittek. Leitattak, hazavittek. Zongoráztak, lerajzoltak. Főztek, beszélgettek; hosszan, jókat. Szivarat sodortak, személyimmel törték a kockacukrokat.
Szüleik, nagyszüleik elé dobtak. Pördültem, szeretgettem a pillanatukat. Megleptek, más ágyba bújtak majd visszajöttek, hogy újra maguk mögött hagyjanak.
Mégis mindvégig őket, önmagukért. Kalandos, borongós hobortjaim cipeltem és cipeltettem. Hol tudták mit, hol asse tudták, hogy viszik. Vagyok egy nő. Nem szóltam. Mégis mindvégig engem, önmagamért — valami teljesen másra emlékeztem. Vagyok egy nő. Ma már szeretem, hogy a tegnap még csak gyűlölni volt merszem. Vagyok egy nő. Arrogáns. Gyűlölnek, szelíddé fogok válni. Meghallják. Szeretnek. Maradok.
gummygunk
kaledo-art
janainaart
ellievsbear
prguitarman
