No title available
hello vonnie
Cosimo Galluzzi
DEAR READER
No title available
No title available
TVSTRANGERTHINGS
RMH
Jules of Nature
Sade Olutola
almost home
JVL
"I'm Dorothy Gale from Kansas"
Kiana Khansmith
trying on a metaphor
pixel skylines
Mike Driver
he wasn't even looking at me and he found me
izzy's playlists!
occasionally subtle
seen from Ireland
seen from Malaysia
seen from Netherlands
seen from China
seen from Spain
seen from Angola
seen from United States
seen from United States
seen from United States
seen from United States
seen from United States
seen from United States
seen from United States
seen from United States
seen from United States
seen from United States
seen from Spain
seen from Spain
seen from Canada
seen from Türkiye
@isz0ny
Nejemmel tegnap (a magunk módján) megünnepeltük, hogy épp 22 éve vagyunk egy pár, holnap délelőtt pedig repülőre ülünk, hogy szerdán a 20. házassági évfordulónknak is adjunk valami extra színezetet.
Nem érezzük húsz évnek és boldogan futunk neki a következő két évtizednek is.
De jó ilyet olvasni, gratulálok nektek!
Amikor felhívom a férjem figyelmét arra, hogy a volt feleségének ma van a 40. születésnapja, legyen szíves legalább egy sms-t küldeni neki, akkor mikor számíthatok a nobel díjamra?
Olyan igazságtalan hogy az én fiamnak olyan nagyszülei vannak, akik két hete nem látták, nem is érdeklődtek felőle, azzal a felhanggal vállalják el, hogy "majd csak túléljük" és a fiam hiába nem látta az én anyukámat már négy hónapja még mindig őt "hívja fel" telefonon, még mindig ő jut eszébe dolgokról, az ő autóját keresi a bölcsi parkolóban, azt a kettő barmot akik még bezzeg élnek, azokat sosem emlegeti.
Gyermekem alaposan megkóstolta a lellei Márton cukrászda tradicionális kínálatát, csoki - eper - vanília, majd eltolta, közölte "nem finom".
Hova lehet vinni javítani az elromlott kétéveseket?
Éppen valami PrimeNG anomálián értetlenkedve elhagyja a szám egy halk "ezmiafaszom" amikor érzem, hogy valami megböki a vállam, leveszem a fejemről az ordító zenét, erre:
"Szonja kérlek ne paráználkodj..."
Mondja a nyolcéves aki a nagy tavaszi szüneti unalombam mögém lopakodott szentfazekaskodni.
De nem is ezt utálom a legjobban ebben az első áldozós szakkörében, hanem hogy elhitetik ott vele, ez az egyetlen világnézet, a jó katolikus egyház. Ezért aztán a nyolcéves bátran kijelenti, hogy majd nem áll szóba az öccsével ha nem lesz megkeresztelve. Az evolúcióról éppen hallani sem akar.
Remélem kinövi.
Azt vettem észre, hogy azon nagyszülőknél ahol fiú és lány gyermek is van unokákkal, ott a nagyszülők sokkal inkább kíváncsiak, vagy jobban kötődnek a lány gyermeküktől származó gyerekekhez. Cáfoljatok meg!
the average rap battle has nothing on people who are still deeply in love after twenty years
This is a quote from a book called THE WITCHES ARE COMING by Lindy West.
A source!
Szépirodalom
Bárcsak ilyen szépen tudnék írni a férjemről!
Nézegetem a kedvesen, szinte angyalian alvó gyermekem és közben eszembe jut a legutóbbi tantrumja, amikor ordítva, visítva, kivörösödött fejjel ugrálva nehezményezte, hogy a kecsap és a majonéz részben összekeveredett a tányérján. Miután megnyugodott, természetesen azonnal vegyítette a két szószt, majd akkurátusan a hajára kente.
Szeretem, amikor alszik.
Hát kedves tumblisok, pont a Redditről. Rám írt a jány.
S Ti?
Nincs párom, szal sehol. 😄
Beszolt a Bemben, utana atjottunk a galeriaba es azt vettem eszre hogy megnyugtat es feldob a jelenlete:)
munkatárs -> lakótárs ->barátnő
MÁV! Lekéstem az Intercity, gyorsvonattal mentem. A 3. megállónál felszállt.
Elmaradt egy motoros kepzes rossz ido miatt ezert elmentunk inkabb hamburgerezni es az egyik ismeros elhivta az egyik motoros ismeroset is, akivel azota kettesben motorozunk legtobbet :)
Kollégám 🙈
Írt Instagramon, hogy egy rajzomat használhatja-e Fb borító képnek. Mivel az óceán másik végén élt, elkezdtünk levelezni őszintén, biztosan abban, hogy sose találkozunk. Azóta a férjem.
Hat az osztalytarsam volt, de a mienk ilyen second chance romance, es 10 evvel kesobb elmentunk inni tobben, amugy Rizsi is ott volt, es elhivott szinhazba!
Egyetemi gólyatáborban, de erre én nem emlékszem. Szóval mondjuk úgy, hogy évfolyamtársak voltunk és együtt jártunk órákra. Most volt 24 éve, hogy együtt vagyunk...
költészet napján kiraktam tumblira a Szabó Rozáliát agyonbaszta a villám című csodálatos Bada-verset, mire ő reblogolta azzal, hogy annak a klipjében ő játszotta Szabó Rozáliát (tényleg ő játszotta!!), erről elkezdtünk beszélgetni, és azóta sem hagytuk abba
Ő volt a jógatanárom
Tinderen!
Aztán kiderült, hogy ugyanabban a teremben másztunk, abban a csapatban triatlonozott, ahol dolgoztam és a húgát is ismertem, mégsem találkoztunk soha.
Minden héten az első hétfő reggeli meetingen elhangzik valamiért, hogy
"sorry, it's monday..."
Volt, hogy azért mert szerencsétlenül sikerült a screen sharing és még az előző este nézett sorozatot vetítette ki a plénumnak az illető, vagy csak képtelen magát angolul kifejezni, esetleg nem tölt be a Jira ticket amit nyilván jó előre meg kellett volna nyitni, én a rezignált arckifejezésem védelmében éltem ezzel a kifogással korábban, ma azért hangzott el, mert a 30 perces meetingre 20 perccel később csatlakozó kollégám hétfői kifogása az volt, hogy egyszerűen elfelejtette a megbeszélést.
And it makes perfect sense!
Idén először nem kaptam hívást pontban 7:45-kor és nem mesélte el senki születésem történetét a harmincötödik alkalommal... Nem voltam hajlandó ünnepelni, találkozni bárkivel, felvenni a telefont, válaszolni a köszöntésekre, ignoráltam az egészet. Hogy lehetne boldog születésnapom az anyukám nélkül?
Nem mondhatnám, hogy félek a pókoktól, inkább csak mélyen undorodom tőlük, a hideg kiráz a testesebb, vastagabb lábú egyedektől. Ezt viszont nagyon tudatosan nem akartam ráragasztani a fiamra, ezért minden komfortzónámból kilépve kitaláltam, hogy integetünk a pókoknak, szia pók, milyen kedves, hogy itt lógsz velünk. Ezt a kisfiam teljesen elsajátította, most már a taktikai helyeken keresi a pókokat integetési szándékkal, szomorú, ha nincsenek ott. Történt ma porszívózás közben, hogy már nyúltam levenni a szívó fejet, hogy a csővel biztonságosan megszabaduljak egy cérnalábú példanytól, aztán bevillant a kép ahogy a fiam izgatottan megörülve rámutat ízeltlábú barátjára egy hangos "KÓK!!!" felkiáltással (mert persze kimondani még nem tudja), úgyhogy megkíméltem a jószágot.
Aztán amikor hazajöttünk a bölcsiből a gyermek izgatottan konstatálta, hogy az ajtó melletti KÓK békésen lógicsál a hálójában és én nagyon szerető anyukának éreztem magam, hát ezek a kis dolgok is biztos számítanak.
Meglepődve talált meg az a nagyon szívmelengető érzés, amikor a kisfiamat az egyik bölcsis társa úgy aposztrofálja, hogy "a barátom", a másik pedig hoz egy kisautót amit okvetlenül szeretett volna megmutatni neki, a harmadik pedig a nevét kimondva köszön el tőle, pedig a fiam a saját nevét még meg sem próbálta kimondani. Azt hiszem, kedvelik és ez nagyon jó érzés!
Egy pillanatra a keringésem is leállt amikor anyósom kifejtette, hogy szakmámból kifolyólag legalább nem kell senkit sem megkérni anyukám temetési meghívójának elkészítésére, hiszen "biztosan szívesen bíbelődsz vele, olyan kreatív vagy". Valóban hálás téma, alig várom, hogy mindenkinek csinálhassak. De biztos így kell meglátni az örömöt az ürömben...?
Egy hete minden nap bevillan egy ponton, hogy "jaj de rég beszéltem anyuval, hívjam már fel" és akkor eszembe jut, hogy hiszen már nálam van a telefonja. Azóta nálam van, amióta a sürgősségin jelezte az ápolónő, hogy felesleges neki odaadni már azt is, a szemüvegét is. Még nem értettem. Aztán a kórházból hazaérve megkaptam életem legnehezebb hívását, "az édesanyja meg fog halni, 1-2 napja van vissza".
De kitartott még. Másnap még ő volt, aki megkérdezte tőlem és a bátyámtól a kórházban, hogy "ti mit kerestek itt?". És akkor még el tudtam neki mondani nagyon sok mindent amit szerettem volna, és reagált egy darabig, majd elaludt. Amikor láttam, hogy egyre lassul a lélegzetvétele a maszk alatt, elengedtem, "menj anyuska, viszem tovább". És amikor elment, elénekeltem neki azt az altatót, amit a kisfiamnak szokott, kétszer, ahogy szokta.
És akkor abban a pillanatban, hirtelen árván azt éreztem, fel kell nőni, vége, nincs több szülőm, mindegyikkel végzett az a kurva rák, az az ezerből egy ami ilyen őrületesen agresszív.
Szomorú vagyok és dühös és hiányzik az anyukám, a kisfiam mamája.
I think we all need to go into 2026 with Brian Kinney 'if my cock isn't in your ass you don't need to know' energy
De imádtam!!
Kegyeleti ügyintézés helye a Bajcsy Zsilinszky kórházban. Itt lehet, hogy jobb halottnak lenni.
