Egyre ritkábbak lettek
az érzelmi hullámzások és megszűntek azok a tünetek, amiket a pánikroham előjelével azonosítok. Az a furcsa vibráló érzés mellkastájékon. (az rémisztő volt, iszonyatosan rémisztő) Megszűnt sokféle bizonytalanság is és visszajöttek, sőt, megerősödtek azok az érzések, hogy bízhatok magamban (az értékítéletemben, az erőmben, a logikámban, a tudásomban, a kreativitásomban), számíthatok magamra és nyugodtan szerethetem magam és kifejezhetem azt, ha szerintem valamiben jó vagyok. A kétségeim jóféle dologgá váltak. Kérdésekké inkább, amit végig lehet gondolni, tanulságokat leszűrni, jófelé változni.
Sokkal többet tudok arról, hogy mivel megyek emberek agyára, és ezt mennyire nehéz megváltoztatni :) Nem csinálnám máshogy az elmúlt éveket. Eljutottam oda, hogy nem bánok semmit. Lehet, hogy nem itt lennék, lehet, hogy sokkal jobb lenne nekem, de ezt nem tudhatom biztosan. Biztosan azt tudom, hogy ahol tartok, az jó nekem. És ez nem csak úgy a semmiből lett, ez a bejárt útnak a folytatása.
