Jan 23, 2017
Nem búcsúztunk el, mert a búcsúzás fáj. Csak félszegen, sután elköszöntünk, s mindaz, ami belül kavargott, kimondatlanul maradt. Lehet jobb is volt, mert azoknak a szavaknak még nem volt itt az ideje. De miért is kellenének szavak, ha ott vagyok a szívedben, a mozdulataidban a nevetésedben. (...) Különlétünk megvisel, mert a lelked valahogy az első pillanattól simult a lelkemhez és a szíved szimultán dobbant az enyémmel minden ölelésben. (...) A csókod megjelölt, az érintésed megszelidített, megbabonázott és függővé tett... ....most örök éhség és hiányérzet gyötör. Nem találom a helyem. Üres vagyok és a csend visszhangot vet a lelkemben nélküled... (...)
/Adriana D. S. Skinner/