#gyerekkel

[oedipavagyok]

Kisvasut es Normafa negy 7 ev alatti gyerekkel es negy felnottel

Olyan faradt vagyok mintha 30 km-t mentem volna hegynek fel

[girlintheforest]

Hó merre vagy?

Leesett az első hó otthon. Pont úgy mint tavaly. November 19-én. Most is esik. Sötét van és hullanak a pelyhek. Tudom. Érzem az illatát, a friss hó összetéveszthetetlen illatát. Amikor bent ropog a tűz, kutya, gyerek heverészik, gyertyafénye lobban, szívedet különös melegség járja át ( és nem csak azért mert a világon a legjobb kályhád neked van, Jotul, ami ha kell egész éjszaka tartja a meleget-megintcsak nem reklám, hanem az elmúlt 6 év tapasztalata) ahogyan nézed a  biztos meleg fészekből a hópihék táncát a terasz lámpák fényében.

De most itt vagy. Hópihék helyett van szivárvány. Sok. Minden napra jut legalább egy. Vannak nagy hullámok, amik a szombatiakhoz képest már jóval kisebbek. Van kellemesen hűvös 15 fokos éjszaka lent a városban. Vannak virágok. Szélben suhogó pálmafák. Van hihetetlenül finom mangó és a filodendron gyümölcse is most érik. (ananász banánnak vagy banán ananásznak hívják).

Vannak csodálatos napfelkelték. Egész nap nyitva hagyott erkélyajtó. Kutya aki a kerti kanapén heverészik, már amikor nem a gyíkokat kergeti és tarolja közben a tűzesőt és lopogatja a zsenge bimbókat a kaméliákról.

De nincs hó…

Van takarítónőm, már csak ritkán porszívózom. Hihetetlenül jó érzés, hogy nem nekem kell ágyneműt húznom, ablakokat mosnom és a napi 2 kg kutyaszőrt összeporszívóznom.

Van egy jó uszoda ahol M az úszását gyakorolja. Cél, hogyha ne adj Isten anyája olyan béna lenne hogy, pont egy süllyedő Titanicra venne jegyet, akkor meg tudjon menekülni. Mármint a gyerek. Na jó, ha nem sikerül egy jégtáblában megkapaszkodnom, akkor engem is kiráncigálhat a hullámok közül.

Van friss tonhal 10 eruo/kg-ért, lazac és egyéb tengeri herkenytyűk minden mennyiségben.

De nincs hó….

…és vannak kullancsok. Ezt már egy nappal később írom, fent Palheiróban, alattam a város és 3 luxushajó a kikötőben. És a kullancsok.

Ez volt a második alkalom,hogy sikerült összefutnom velük. Legutoljára 5-öt szedtem le a kutyáról, ma miután belehempergett a friss harmatos harsogó fűbe, 16-ot találtam. 

Erről nem volt szó. Amikor olvastam Madeiráról és a kétmillió látogatásunk alkalmával egyszer se hallottam arról, hogy lennének kullancsok. Sőt. Azt mondták, hogy nem is léteznek itt. Furcsállottam is, miért is ne lennének? De ki ne örülne ennek a jó hírnek? Bár a szúnyogokra is azt mondták, akik mivelhogy itt igazán nincs olyan hideg, hogy kinyiffannának, folyamatosan szívják a vérünket. A kis undormányok, napi 4-5 csípés garantált.

Ez lenne az utolsó csepp a pohárban? Hmmm… Ez egy ilyen nap. 

Látszik, hogy nem vagyok még százas, a hegymenet is nehezemre esett Mattievel. Lököttke hozta szokásos formáját, hol ide rohant, hol oda, illetve rohant volna, ha elért volna addig a póráza. A 8 méter azért jobb volt mint a másfél. A kullancsokon kívül  evett még macskakakit (lhiába, keveset vagyunk fent mert újra visszaszoktak), elkapott egy újabb gyíkot, szerencsére csak a farkát ette meg. Ettől nem rosszul kellene lennie? És ha egyszer már evett, akárcsak a varangyos békát (merthát azt is evett már a drága otthon) akkor többet hozzájuk sem nyúl mert megtanulja, hogy milyen? Na, ő nem. Lehet, hogy tervei vannak ezzel amiről én még nem tudok? Rájött, hogyha a gyíknak sikerül visszanövesztenie a farkincáját akkor esetleg ha eleget fogyaszt belőlük akkor neki is sikerül?

Ma nagyon furcsa szaga volt. Mint amikor ivarérett lett. De azt gyorsan meg is oldottuk még 1 éves kora előtt. Merthogy sokkal nyugodtabb, kezelhetőbb lesz  az ivartalalanítás után. Ja persze. 

Lehet, hogy sunyiban mást növeszt az én Mattiem? :)

Lassan mennem kell le. Ma nincs úszás. Hál Istennek. Mehetünk egyenesen haza, vacsira gyerek sült csirkét kap krumplival. 

Olyan igazit. 

Tegnap krumplilevest csináltam kolbásszal. Egészen az első kanálig tetszett neki, amikor is rájött, hogy újítottam és édesburgonyából csináltam.

-Anya, ezek a portugálok minden kajából édeset csinálnak?

Úgyhogy újabb kaja került a tiltólistára. Lassan kifogyok az ötletekből. Mindennel dacol, semmi nem ízlik, itt  minden rossz. Csípős kolbászt akar meg téli szalámit. És igazi  fánkot.

Apája szombaton érkezik. Kuwaitból fánkot hoz. :)

U.i.: Lehet, hogy azt gondoljátok, hogy jó dolgunkban nem tudjuk már, hogy mi bajunk van. Elképzelhető. Csak vannak dolgok amikkel abszolút nem kalkuláltam. Ebből egyenesen következik,hogy vannak rosszabb napok. Ezt  most egy ilyen. 

Harmadik és egyben befejzeő része a postnak

Helyszín: Újra lent a lakásban

Gyerek a gép előtt, az otthoni barátaival játszik, beszélget.

Kutty túl egy sétán amikor is tök rendesen viselkedett,túl a  vacsorán, elégedetten pihen a teraszon a fotelben.

Anyája egy pohár bor társaságában kint ül a teraszon.

Háttérben a szárító monoton zaja, és a fölöttünk lévő úton éppen elrobogó motor krepegése hallatszik.

Szokatlanul enyhe idő van, egy szál pólóban lehet kint ülni pedig már este fél 8 van. A helyiek szerint persze már eljött a tél, steppelt dzsekiben, sapkában és sálban nyomják, főleg az idősek. De ők mindig fáznak, nem?

Rájöttem hogy mi is a bajom. Közeledik Karácsony. Otthon ilyenkor már ezerrel díszitek vagy már rég fel van díszítve a házikó. Alapból karácsonyi hangulatom van. Esténként égnek a gyertyák, minden fahéj és mézeskalács illattú. MIndenhol karácsonyi zene szól. És hideg van. És az a bizonyos HÓ! Merthogy Dobogókőn majdnem mindig van hó. Régen mikor vittem le gyerkőcöt suliba mindig megnéztek, csodálkoztak, hogy havas a kocsim amikor lent a városban nyomokban sem láttak havat.  

Hó itt nincs. Ellenben hamarosan lesz kétbillió utcai fény. A Fórum Madeira bevásárló központ már teljes pompájában, kisvonat a kicsiknek, csúszda a nagyobbaknak, ajándékok a felnőtteknek.

A tengerparton már állnak a fém fenyőfák amik előtt muszáj mindig fotózkodni, és messzire száll a füstje a gesztenyeárusoknak. 

És akkor most még egy pohár bor és I’ll Be Home For Christmas Michael Bublé-val.  Álmodozom a hóról...

És esik a hó…. otthon…

[oedipavagyok]

Szomoru, hogy szinte csak szombat es vasarnap latni apukakat a jatszotereken, de meg szomorubb, hogy amikor meselem, hogy tegnap a ferjem vitte el a gyereket, az ra a reakcio, hogy "jaj de rendes".

Nem rendes bazmeg, hanem az apja.

[oedipavagyok]

lehet kisse nagyratoro terv volt

egy egesz nap nyoszorgo hisztis fogzos gyerek mellett begyurni egy ipari mennyisegu sajtos rudnak valo tesztat

stay tuned

[girlintheforest]

Pastel de nata

Újabb pastel de natak és kávé tejjel. Ismét Lisszabonban múlatom az időt a 00.20-kor induló Budapesti járatig. Most azonban itt van velem M is, nem egyedül utazom. 

A TAP Lounge pastel de nata-ja továbbra is fenomenális. Tudtad, hogy a világ legfinomabb ínyencségek listáján a Guardian szerint a 15. helyet foglalja el? Vagy hogy eredetileg szerzetesek készítették?

Már kívülről tudom a vacsora menüt itt is: van pár hideg nyitott szendvics, angol féle töltött húsos, zöldséges piték, szalámik, felvágottak, sajtok…mindig van hommosz, pesto, tészta saláta, zöld sali és quiona. Mellé ma spenótos, rikottás tortellini vagy Shepherd pie (darált hús, krumplipüré sütőben megsütve) és sütőtök krémleves ami nem finom. A zöldség krémleveseiket nagyon ízetlennek, unalmasnak találom.Mennyivel izgalmasabb az enyém, amit római köménnyel, korianderrel, csipetnyi fahéjjal fúszerezek, és van benne gyömbér és néha alma is. A tetejére pedig pirított magvak, elmorzsolt kecskesajt és jófajta balzsamecet kerül.Nyamm…lehet, hogy ezt kellene vasárnap főznöm.

(Meg is főztem szombat este, magvak nem voltak, római kömény helyett pedig kuwaiti fűszerkeverék került bele, de így is finom lett.)

Még több mint 2 óra van az indulásig. Kicsi fiam már félrevonult valamit nézni a Netflixen. Ő most jön haza először július óta.  Nem igazán látom rajta az izgalmat. A sok költözéssel sikerült kiölnöm belőle a kötődést. Annak örül, hogy 9 napig nincs suli.

Megmondom mit vár. Hogy szalonnát süssek neki tojással reggelire, hogy elvigyem a fodrászunkhoz, és hogy a Wasabiban ehessen. HIába, a madeirai sushi nem olyan mint a hazai. :) És titkon remélem, hogy a házikónk is hiányzik neki, a kályhában ropogó tűz és a forró csoki.

Várom, hogy kettesben legyünk úgy mint régen. Mi egy csapat vagyunk, születése óta csak ő és én. Az elmúlt pár hónapban nehezen éltem meg, hogy hárman vagyunk. Hogy meg kell, hogy beszéljünk dolgokat. Olyanokat is amikben mindig én döntöttem, nem kértem ki soha senkinek se a véleményét. Dehát az édesapja, nem hagyhatom figyelmen kívül, főleg, hogy gyakran meglepően máshogyan közelíti meg a problémákat és sikeresen meg is oldja őket komolyabb konfliktusok nélkül. Be kellett látnom, hogy nem mindig nekem van igazam, nem mindig az a legjobb megoldás ami nekem jutott az eszembe. 

(Majdnem mindig nekem van igazam…)

És hogy én mit várok? 

Őszt! Olyan igazit! Hulló falevelest, alma és füst illatút, Forró citromos teát termoszban a kilátónál. Most hátha sikerül elcsípnem a napfelkeltét. Remélek még jó sok ködöt, párát, sétákat, fotózást. Egy pohár bort a kályha előtt este. Szerelmet… ha most a könyv karakterem lennék. De nem az vagyok. 

Helyette beérem egy kis nyugalommal és szeretnék egy többet nevető gyereket látni. Most lesz 12 éves.  A szülinapját otthon ünnepeljük. Sacher tortát kért  és egy vacsorát a Wasabiban. Mind a kettőt megkapja. 

Meg is érdemli. Végig csinálta a vizsgákat, először az életében. A legtöbbnek az eredményét még nem tudjuk, de történelemből 8-ast kapott, tesiből és egészségtanból 7-est. A portugált állítólag elrontotta, de a francia szerinte sikerült. És ami a legjobb…tegnap vacsora után azt mondta: 

-Anya, úgy érzem, hogy kibírok két évet itt. Ha nagyon nagyon  szeretnéd akkor maradhatunk. De ígérd meg, hogy befejezed a könyved addigra. Ja, és több zsebpénzt kérek.

Egy kedves hölgy akinek sokat adok a meglátásaira ( “ jövendöléseire”) azt mondta, hogy 2-3 hónap és megszokja a sulit. Úgy néz ki sikerült.

De most gyorsan keresnem kell egy könnyen elkészíthető Sacher torta receptet.

U.i.: Ez egy ultrarövid post, szinte fotók nélkül. Ha sikerül elkérnem M-től a naplementés képet amit  a gépről fotózott, felteszem. Nem engedett az ablakhoz, most meg látom,hogy máris feltette az Instagram storyra. 

Egy apróság. Van egy fa, ilyentájt virágzik, gyönyörű, nagy és rózsaszín és ciklámen virágai vannak. Egészen pár nappal ezelőttig szenttül meg voltam győződve, hogy ez az avokádó fa. MÍgnem láttam egy igazi avokádó fát, ami mellesleg nem is volt nagy. Szóval ez a fa a silk tree ( selyem fa). 

[girlintheforest]

Lopott Percek

Ülök a kályha előtt és melegszem. A Travel Chanelen a House Hunting International megy. Egyik kedvenc műsorom. Kezemben egy alma, jó ropogós. Miközben majszolom, hogy ne  legyek teljesen nyugodt, furdalni kezd a lelkiismeret. 

Pedig már kimostam, veszekedtem a lenti szomszéddal (tanulság, soha ne költözzünk ikerházba ha nem muszáj), rönköket takarítiottam. A hozzánk levezető utat újra murvázták, persze a porosabb fajtával és mire megérkeztem vastag porréteg borította be a házat az utcafronton. Ígyhát létrára álltam és kisseprűvel poroltam, közben bőszen imádkoztam, hogy nehogy lezúgjak a tetejéről. 

Kitaláltam, hogy a kis szerszámos körül csinálok egy újabb virágágyást. Fogtam a talicskát és összegyűjtöttem annyi kisebb sziklát/követ amivel körbe tudom határolni. Vettem érkezésem napján egy csomó nárcisz, tulipán, krókusz hagymát. Minden évben próbálkozom, de többnyire vagy kirohadnak ha sok az eső és hó, vagy pedig a pockok megnyammogják. De ez az új hely viszonylag száraz és napos,a szerszámosban pedig találtam pár ültetőkosarat, hátha így nem tudnak hozzáférni a kis rágcsálók.

Konstatáltam, hogy a teraszon a két fotelben rendszeresen alszik/heverészik valaki vagy valami. Sötét szőre van. Nyestre tippelek, láttam pár tappancsnyomot, és néhány adag kakit is. Persze a romantikusabb énem kisrókát remél, egyáltalán nem bánnám ha ő szunyókálna békésen nálam. Milyen hamar rájönnek, hogy nincs kutya.

A lenti háznál lett egy cicám. Tényleg aranyos, de nem véletlenül nincsen cicám. Mert kutyám van. És ezer szerencséje van szegény párának, hogy Mattie nincsen ott.

Ő nem az enyém. Az ikerszomszédomé. De amióta itthon vagyok (és mások elbeszélése alapján is, akik szoktak nálam járni), szinte nálam lakik. Az én fotelemben alszik, egész éjszaka nyávog az erkélyajtómnál. Nem tudom mit remél, hogy beengedem? Dehát miért hozzám akar bejönni? Azon elgondolkodtatok? Mert én igen. 

Mellesleg az én kertemet használja illemhelynek, kikaparja a földet a virágládáimból, a szúnyoghálómon nyújtózkodik.  És tényleg tök aranyos, de akkor is. 

Ma vettem a bátorságot és szólni  mertem( egyéb dolgok mellett) , hogy valahogy csinálják már úgy, hogy a cicájuk náluk legyen és ne nálam. Na erre megkaptam a letolást, hogy az állatok oda mennek ahová akarnak, ő ezt nem tudja kontrolálni, ha nem tetszik akkor zavarjam el.

Hmmmm… semmi gond. Akkor az se fogja őket zavarni amikor Mattie nyargalászik le-föl a gyepükön és egy laza lábemeléssel megjelöli a kertjüket mint saját területet.  Ugye-ugye.

Amúgy azóta kibékültünk, bár nem is voltunk összeveszve, csak fura ez az alkalmazkodás.

………………………………………………………………………………………………………………………………kicsit később 

Hazafelé , TAP menetrendszeri járata Budapest és Lisszabon között

Amikor itt fenn vagyunk  akkor nagyon közel vagyunk Istenhez. Legalábbis én így érzem. Ülök egy repülő fém madárban 10000 m ( az 10 km) magasan. A turbulencia imádkozásra késztet ismét. .Ez az elmélkedős helyem. Fura dolgok jutnak eszembe.

Sötét van, szinte mindenki alszik. Andrea Bocellit hallgatok. Per noi... A szívem egyre jobban kalapál. Utálok repülni. 

Imàdkoztam már a magasban az évek során biztonságos landolásért, azért, hogy ne legyen keresztszél, imádkoztam azért, hogy csak ne legyek terhes, majd azért, hogy az legyek. Hogy csak megmaradjon az a baba. Imádkoztam azért, hogy a kutyánk épségben megérkezzen. Beszélgettem is Istennel az élet értelméről, veszekedtem vele mikor elvette apukámat tőlem. 

Én mondom, ő hallgat. 

Úton... hazafelé. Az ég már rózsaszínben játszik. Új napra ébredtünk. Vasárnap. Amikor matekozunk, popcornt eszünk egy Netflix filmet nézve, Kutyaölelgetős, örömködős, mesélős, kedvenc étterembe elmenős,borozós nap. Domingo portugálul. 

1 hét itthonlét. Rövid ahhoz, hogy mindenkivel találkozzak, pláne úgy, hogy önző módon 1+2 napot sikerült fenn töltenem a hegyen. Hogy mennyire hajtottam azért, hogy ez összejöjjön. 

Szükségem volt erre. Megszeretgettem a házat, letörölgettem a rönkjeit, kívül-belül kitakarítottam. Ennyi pókhálót! Halloweenre nem kell majd külön dekorálni. Megszámlálhatatlanszor mentem körbe a kerti ösvényen, bejártam minden négyzetcentijét, ölelgettem bükköket, simogattam gyertyánt, táncoltam körbe a tölgyeket. Jó a termés, ropogott minden lépésem, annyi makk hullott  alá. 

A virágok már elvirágoztak, kivéve az őszirózsákat, szellőrózsákat és sisakvirágokat és a télálló fuksziákat.

A kecskerágó, cserszömörce, som és a tölgylevelű hortenzia már csodálatos őszi színben pompázik. 

A fű zöld volt, az ég kék. Hallgattam bagoly huhogást, számoltam csillagokat. Volt fára felfutó mókus, tündéri fehér gombolyag  ( kutyus) akit elneveztem Éberkének. 

Számtalan kávét ittam a  teraszon és fenn a fák között a kisháznál. . Ringatóztam a bükkök alatt a függőágyban miközben a levelek táncát figyeltem a napfényben. 

Láttam napnyugtát és majdnem napfelkeltét ( csak pár perccel maradtam le mert én naivan azt hittem, hogy a házhoz közelebbi kilátóból is fog látszani, de nem). 

Voltam a Zsivány szikláknál és igen, lefotóztam a hidat. 

És még sok mást. Jó volt. Nagyon jó volt. A múlt még nem múlt el. 

Képtelen vagyok eladni. 

Erdő lánya boldog ilyenkor. Téged mi tesz boldoggá?

  U.i.: Következő posztban teszek fel néhány képet amit még a gépről fotóztam ( hiába, nincsen még drónom) …és azon elmélkedem, hogy mi is kell nekünk nőknek ahhoz, hogy boldogak legyünk? Vagy ki? Vagy nem is kell nekünk senki és semmi? A legjobb egyedül? MIért félünk annyira a fájdalomtól, a csalódástól? MIért is nem lépünk sokszor? Esős nap van ma, olyan igazi elmélkedős. 

Vagy inkább csak arról írok, hogy honnan is érkezik Madeirára a legfinomabb polip. Na, melyik legyen?

Ui.2.: Tegnap rendesen le letter tolva, M kiosztott, hogy azért jöttem ide, hogy írjak és sehogyse haladok vele. 2 hete elakadtam  6 és fél oldalnál. Vicces lenne ha nem lenne szomorú. Ráadásul nem tetszik a kezdés, úgyhogy valószínűleg újra kezdem. Vajon J. K. Rowling hány oldalt írt egy nap? Vagy bárki? De úgy nem lehet írni, hogy két percenként a kutyát próbálom kikergetni a virágos kertből, vagy az apja kérdez tőlem valamit, vagy itthon se vagyunk. Kifogások, kifogások….

Nincs több. Írás van.

[girlintheforest]

Én Idő / Hiányzol

Ma éppen 10 hete, hogy utoljára hajtottam álomra a fejem a megszokott ágyamban otthon. Ma éppen 10 hete, hogy a mosogató fölött, már lezuhanyozva, hálóingben csöpögős barackot ettem. Olyat amit gyerekként is csak így engedett enni anyukám. És nem csak őszibarackot, hanem illatos, fűszeres sárgabarackot is ettem búcsúzás gyanánt.

A hútőben még hátramaradt pár paradicsom, egy felbontott hommosz, és egy félig teli üveg jófajta vörösbor.  Pitakenyér a kamrában, a tejre már nem emlékszem.

Mintha nem igazán bíztam volna abban, hogy ez a madeirai dolog működni fog. Mintha úgy akartam volna tenni minthogyha csak nyaralni indulnánk el, és pár hét múlva már újra itthon leszünk.

Igen, ez volt 10 hete. Most ezt az éjszakát a lisszaboni reptéren illetve a levegőben fogom tölteni. 

Lassan 22 óra, a TAP Lounge-ban ülök.  Ez jár ha business osztályon utazol. Bár nem igazán van különbség Európán belül a business és a turista osztály között. Kicsivel jobb kaja és bor, és a középső ülésen nem ül senki. Beszállhatok elsőnek, de annak sincs sok értelme, ha ugyanúgy várok a buszon a többiekre, hogy odavigyen minket a repülőhöz. 

Ha lehet, akkor az első sorban utazunk, ott nagyobb a tér. Muszáj, hogy kinyújtóztassam, mozgassam a lábam, sajna ősz hajszálakon kívül a visszerességet is örököltem. Bár azt még nem bírtam eldönteni, hogy kitől is.

Arról meséltem már, hogy Madeirán hogyan zajlik a kiszállás a repülőről? Leszáll a gép, odagurul a terminál közelébe. Majd lebattyogunk a lécsőn és átmegyünk az úton átvezető zebrán és máris bent találjuk magunkat az épületben. Visszafelé szintúgy. Bár van úgy, hogy az 50 méterre álló repülőhöz buszra szállunk és megyunk egy kört a repülőtéren. Szerintem ilyenkor csak úgy akarnak csinálni mintha nagyobb lenne a reptér mintsem a valóságban. Aki nem figyel, az talán még el is hiszi, hogy valahová tart a busz.

Lisszabon kicsit másabb. Ha nem a terminál valamelyik kapujához gurul be a gép akkor jó sokáig kell buszocskázni. Itt gyakran előfordul, hogy feltorlódnak a gépek és körözünk egy kicsit a levegőben landolás előtt.

Maga a reptér barátságos, nem túl nagy, és nem túl kicsi. A szokásos divattervezők itt is jelen vannak, de van gyógyszertár, könyvesbolt ( ahol végre hihetlen választék van az angol  nyelvű könyvekből) , játékbolt, és rengeteg étterem. Dehát minek költeni ha nem muszáj, bár azt azért nem bírtam megállni, hogy ne vegyek legalább egy könyvet magamnak. 

Már megvacsoráztam ( többféle hideg szendvics van, halas, zöldséges quiche, leves, két főétel. Én ma tortellinit választottam és salátát. Desszertnek van valami csokipuding féle, egy nagyon sárga ragacsos állagú leginkább piskóta tekercsre emlékeztető süti és persze az elengedhetetlen pastel de nata. Hogy ne lógjak ki a sorból, ezt választottam a kávém mellé. Igen, este 10-kor kávé, úgyse fogok tudni aludni, valószínűleg végig olvasni fogok majd. Írni nem hiszem, bár ihletem bizonyára lenne egy-két pohár bor után…de szombat délelőtt már vezetni szeretnék otthon. 

A portugál nyelvtanárom mondta, hogy a kávé ivást náluk nagyon komolyan veszik, arra mindig szakítanak időt, mint ahogy arra is, hogy csevegjenek ha éppen összeakadtak egy-két ismerőssel. Náluk ha valaki elvitelre kéri a kávét, akkor arra nagyon furán néznek. Ilyen nem történhet meg náluk. 

Mesélek itt a nagy semmiről, igaz?

Szóval apája visszajött egy hete. És nem, nem öltük meg egymást, sőt egészen jól kijövünk még mindig. Ezen a héten vissza adtam a kormánykereket neki, ő sokkal dinamikusabban ( gyorsabban) vezet. Én kivárom a sorom a felhajtóknál,  ő nem. Ő ott is leparkol, ahol én nem. Így viszont újra tudtam bambulászni ki az ablakon, és mindig valami csodálatos felfedezni való dolog az utakon.  

Sétáltunk többször a kedvenc levada útvonalunkon, voltunk moziban, vacsorázni, vásárolni, locsoltunk kertet együtt, még maboucsot is készítettünk tegnap.

Mi is a maboucs? Chillit, fokhagymát összedarálunk,  majd üvegbe töltjük és öntünk rá annyi olívaolajat ami elfedi. A kuwaitiak ezt eszik szinte minden étkezésnél, már aki bírja a csípőset. Kicsit deja vu érzés volt, legutoljára 2006-ban csináltam neki utoljára. Hú, több mint 12 évvel ezelőtt.

Végre megtaláltuk a helyet gyerkőcnek, ahol felelevenítheti úszás tudását. Kb. 5 percre van tőlünk, és 10 percre a sulitól. Az összes gyerek itt tanul meg úszni. Clube Naval Nazaréban lévő klubja.  Letesztelték a tudását és a 3. szintre került. Heti háromszor fog másfél órát edzeni. Jövő héten kezd. Következő a squash edző keresése.  Lassan kialakulnak a dolgok.

Nekem már 3 órám volt Sofiával, a portugál tanárommal. A teraszon ülünk kint, és megalépésekben haladunk. A kiejtéssel komoly problémáim vannak, automatikusan spanyolul próbálom kiejteni a szavakat. Ezt orvosolandó, Sofia felvette az egész lecke anyagát nekem, minden szót,minden szöveget, így akárhányszor meghallgathatom.

Sofia egy tündéri hölgy aki azon kívül, hogy nyelvórákat ad, bortúrákat is vezet és történeteket ad elő. talán hivatásos mesélőnek hívhatnám. Van egy kislánya és több mint 20 év után költözött vissza Lisszabonból a szülőhelyére, Madeirára. A nagyszülei házában él, amit éppen árulnak. Ahogyan mesélte, hogy a 4000 nm-es kertben mennyi gyönyörű növény van, ahogyan megbújik a ház a kert mélyén, -a város közepén , de mégis teljes nyugalomban él- szinte magam előtt láttam.

Egyik délután meglepetten kiáltott fel, hogy “Monarch Butterfly”. Én csak annyit tudtam ezekről a pillangókról, hogy szépek, nagyok ,narancssárgák és a kutyánk szereti. Amikor még megvoltak a lantana bokraink, akkor rengetegen voltak Mattie örömére. Le-fölrohangászott, kergette az árnyékukat. Igen, tudom, kicsit bolondos, de így szeretjük. 

Létezik egy park a Nemzeti Természetttudományi múzeum mellett ( az összes kiállított állatot Sofia nagypapája tömte ki), ahol tömegével repkednek ezek a pillangók, akiket Pompás királylepkéknek hívnak. Csak  és kizárólag egyetlen növény van amivel táplálkoznak, az pedig a Selyemkóró.

Továbbá kiderült az is, hogy a google translate brazil dialektusban nyomja, szóval használhatatlan. Aztán itt van még a Babbel applikáció. Ez teljesen máshogyan tanít, de ezzel is haladok. Bonyolult ez a nyelv. És ugye itt is itt van a szleng, főleg amit a gyerekek beszélnek a suliban. M-nek már kezd menni a portugál, a francia annál kevésbé. 

Szóval szinte nonstop együtt voltunk az elmúlt egy hétben, még Palheiroba is együtt mentünk fel. Ebből egyenesen következik, hogy egy sort se írtam, ami nagyon zavar, lássuk be. Furdal is a lelkiismeret rendesen. 

Ígyhát eljöttem. 1 hét otthon, csak én és az erdő. Na persze. Igazából kétbillió  elintézendő dolgom van, de remélem sikerül sétálgatnom az erdőben, kávét szürcsölnöm a teraszon, és újra átsétálni azon a hídon. A kedvenc hidamon, ami a hálószobám falán is van. Most is lefotózom ígérem.

Néhány kép otthonról. A lonc már teljesen felkúszott a korlátra. A szellőrózsákon és a sisakvirágokon kívül szinte minden elvirágzott már a hosszú, száraz nyár miatt. Hihetetlenül jó érzés volt újra ott kávézni, a függőágyban hintázni miközben hallgatom a falevelek susogását. 

Pár nappal később…

Nem tudok aludni. 3.14 van, amikor először nézem meg az időt a telefonomon. Megfordulok, magam alá gyűrök mégegy párnát, átölelek egy másikat és visszacsukom a szemem. Korán van még, sötét és elég csak 7.22-kor felkelnem. Nagyot sóhajtok és mindjárt visszaalszom. Gondolom én. Átmegyek az ágy másik oldalára, közelebb a nyitott ablakhoz, de úgy se jó. Forgolódom, egyre inkább éber vagyok, a gondolatok kezdenek beférkőzni az agyamba. Fél óra küszködés után fogom a könyvet, úgyis már csak pár oldal van hátra belőle, és neki állok olvasni. Nagyon szép könyv, tetszik a stílusa az írónőnek, a Csendfolyó a címe. Kivégzem a könyvet, elolvasom az utószót, újra lekapcsolom a lámpát. Na, majd most sikerülni fog. De nem… Telefon elővesz és ingatlanokat kezdek nézegetni Madeirán. Ez mindig elálmosít. Találok is egyet, ezt már többször láttam. Egy telek Sao Vicentében, a szirten, alattam az óceán, látom ahogyan a partnak csapódnak az óriási hullámok. Az északi oldal sokkal vadregényesebb, érintetlenebb, zabolátlan, nyers erő.

 Ha eladnám a házat, megvehetném a telket és felépíthetném az otthonomat ott, egy faszerkezetes, óriási üvegablakos házat, ahol csak ülnék és írnék, miközben télen ropogna a tűz a kályhában (mert ott azért jóval hidegebb van), ami csak az enyém lenne….Na, az álmodozás se jött be…helyette fotókat kezdek nézegetni, közös fotókat a kisfiammal. Megannyi fotó, ahol vigyorgunk, újabban már próbálja takarni az arcát, hogy ne fotózzam. Hiába, kamaszodik a drága. 

Feladom…felkelek, kódorgom az üres házban. Bemegyek a szobájába és lefekszem az ágyára. Körbenézek. Látom a kottát  amit legutoljára játszott a zongorán, megtalálom a filctollakat is az íróasztaon a bögrébe állítva. A Harry Potter könyvek a polcon, a ballagós képe a komód felett. Mintha el se költöztünk volna. Összegömbölyödöm az ágyon és elindulnak a könnyek. Ritkán sírok. Csak mostanában gyakrabban. Már tudom miért nem tudok aludni. MIatta. HIányzik. Nagyon hiányzik. Nélküle üres minden. És éles késként hasít belém a felismerés, hogy már csak pár évem van hátra, és utána elmegy egyetemre. Mi lesz velem akkor? 

A tetőablakon kopognak az esőcseppek. A kazán folyik . A könnyeim is. 

Jó reggelt! Jó itthon. De most már mennek haza hozzá! Nem baj? És rájöttem ma valamire. Az utóbbi napokban azon dilemmáztam, hogy hol is van nekem az otthonom. Most már tudom. Ahol ő van.

U.i.: Akikkel nem sikerült találkoznom, ígérem legközelebb fogok.

[girlintheforest]

Most jó nekem

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány. Miközben a kis, házilag apukája által  heggesztett  hintáján órákon át hintázott előre-hátra, egyre magasabbra ,- már-már majdnem elérve a kert végében a hegyekben szenet szállító csilléket- egyre csak álmodozott. Mindig másról.

Kezdetben szőke hajas babáról akit majd Zsuzsinak fog hívni, finom oroszkrém tortáról, annyi almás pitéről  amennyi belefér, anélkül, hogy az undorító zsíros húslevest meg kellene ennie előtte. Aztán álmodozott apukáról, aki nem veri meg ha valami rosszaságot csinál, anyukáról aki mindig megvédi.

Később arról, hogy felvegyék a főiskolára, majd arról, hogy a messzi távolban dolgozhasson. Álmodozott szerelemről, fiúkról, férjről. Sokkal sokkal később vágyott kisbabára, nem is egyre, hanem legalább háromra… régi kúriára hatalmas kerttel, illatos virágokra, csendes estékre, mámoros éjszakákra.

Repülni jó sokat, messzire… homokban sétálni, hullámokat lovagolni. Hegyekre mászni, más nyelven beszélni… írni, fotózni, kertet tervezni.

Ez a kislány én voltam. De akár te is lehetnél. Bocsi ha kisfiú vagy. :)

Hogy gyermekem  szavaival éljek, valami másra vágytam, mindig valami másra…

(off téma: M híresen válogatós. Sokszor mikor megkérdezte, hogy mit lehet enni, én felsoroltam pár opciót, erre ő benyögte a szokásos mondatát: “ Nem tudom anya, valami más nincs?”)

Sok minden valósult meg ebből, és sok mindennek mégcsak a közelébe se értem. Volt rengeteg kudarcom, jó adag boldogtalanságom.

De nem baj, így jó ahogyan van. A belső békéig nagyon hosszú az út. Megtapasztalni pár röpke pillanatra maga a csoda. Ha sikerül órákon át ebben az áldott állapotban lenni, az leírhatatlan.

Most így jó nekem.

Vannak hegyeim, és van óceán a lábam alatt. Kutyám a lábam mellett. Jobbra  a kedvenc kávém, miközben a Macbookon-on pötyögök. Csivitelő madarak és kert, bármilyen pici is. Van egy tündéri kamaszodó gyerekem, aki remélem ma már jobban érzi magát a suliban. Van egy apája is a gyerekemnek, aki tényleg minden tőle telhetőt megtesz, hogy jó legyen nekünk. Szeret minket a maga módján.

És ami az egyik legfontosabb. Van IDŐM!  Van időm  magamra, arra, hogy kiránduljak, sétáljak, írjak.

Jövő héttől már portugál nyelvtanárom is van, alig várom az első órát.

Hálás vagyok!

Csináltál már hála listát? Próbálj meg napi 10 dolgot leírni, bármilyen apró dolog lehet ami szebbé tette a napodat. Vagy amikor éppen mérgelődsz valamin akkor gondolj valami jó dologra és egyből elönti a szívedet a melegség,  kioltván azt a mérgező negatív gondolatot.Én se gyakorlom mindig, de mostanában újra szükségét éreztem. 

A mai hála listámon eddig ezek vannak:

1. A párába burkolózó hegyek látványa miközben vártam a soromra, hogy felhajtsak a VR1-re reggel.

2. Egy kis csevegés Anne-nel, akitől a házat vettük. 3. A város látványa mikor felértem a Golf Klub-hoz, pláne, hogy nem köptem ki a tüdőmet annak ellenére, hogy Mattie-vel egyáltalán nem lehetett megállni pihenni közben.

4. Az egyik villa pergoláján a ciklámen bougainvillea.

5. A fűszeres madeira illat ami most is megcsapott. 6. Kisfiam telefonhívása  ( azt mondta, hogy egész jól telt eddig a napja)…..

Persze ez a boldogság érzet hamar elillanhat. Addig is kiélvezem, jó?

A tiéden ma mi lenne?

U.i.:Tegnap hajnalban miután  fél 4-kor végleg lemondtam az alvásról, írtam egy nagyon kifakadósat. De azt inkább nem teszem fel. :) Egyszer lent és egyszer fönt. Ma éppen fönt.