I uploaded a few family trees long ago, however in the last few weeks I did a deep research and found some mistakes in those and also I was able to find some new sources which helped a lot to made the family trees more correct. I’m gonna upload every sultan’s family tree separated.
About Osman’s family we know quite little unfortunatelly. Most probably he had more children then listed above, but the ones dying infancy and the daughters just lost in history. About Fatma I would like to talk a little bit more. She was listed in the foundation deed of later Orhan I, which may suggest that she was a full sister of him since no other sister were mentioned. We dont know when did she die, some suggest she died after Orhan, but it is not proven yet.
Pour écouter le morceau, cliquez ici : القناة الرسمية - سماع الطريقة القادرية البودشيشية
Renouveau du samaa’ ou retour à la source ?
L’exemple du groupe officiel de la Tariqa Qadiriya Boutchichiya
« Gloire à Toi ! Nous n’avons de savoir que ce que Tu nous as appris. Certes c’est Toi l’Omniscient, le Sage » Coran, Al Baqarah, 32.
Pendant cette période de confinement, le monde musulman soufi a été lui aussi inventif pour contourner la distanciation sociale et continuer le cheminement sur la Voie d’Allah, le Tout-Généreux, le Vivant, Celui qui pourvoie à la subsistance de la Création.
Plusieurs initiatives ont vu rapidement le jour : connexions via internet aussi bien pour les réunions d’invocations de Dieu (dhikr) que pour des conférences, présentations et autres initiations au tassawwuf (soufisme), Lives Instagram/Facebook pour les psalmodies de Coran et le samaa’ (audition spirituelle), soirées Live de commémoration (soirée du 15 Cha’ban, Ramadan, soirée de Laylat al Qadr, ‘Aid Al Fitr…).
Je me souviens encore de la joie immense que j’ai ressentie lors de l’annonce du début des réunions d’invocation via Zoom, ou encore mon enchantement lorsque j’ai assisté au 1er live Instagram sur le thème du samaa’, où j’ai eu le bonheur d’écouter pendant quelques heures, des musammi’ines (chanteurs de samaa’) faisant partie aussi bien de ma confrérie que d’autres confréries soufies. Une brève immersion technologique à chaque fois dans cette ambiance si particulière, un mélange de soumission sérieuse et de joie enfantine, une atmosphère indescriptible, spécialement dans les confréries au modèle d’éducation jamali (issu de la Beauté ‘’Al Jamal’’, un des attributs de Dieu, Le Doux Le Tout affectueux. L’alternance de rigueur et de discipline avec un lâcher-prise teinté d’amour et d’empathie est une caractéristique des voies soufies jamalies dont je fais partie).
Récemment, le groupe officiel de samaa’ de la Tariqa Qadiriya Boutchichiya a diffusé une nouvelle œuvre musicale sur la plateforme Youtube et sur les réseaux sociaux. Il s’agit d’une version polyphonique a cappella du poème ‘’La Petite Al Buraqiya’’ (Al Bouraqiya As-soughra), ce poème de louange (Qasida madhiyya) sur Sidi Mohammad, le meilleur des cheminants, le bien-aimé, le vertueux, écrit par le poète soufi marocain Ayoub Belmekki Al Fassi (ou Al Makki Al Fassi) au 19ème siècle J.C.
J’affectionne particulièrement ce poème pour la beauté du texte et la langue utilisée. Il s’agit ici de ‘’malhoun’’, poésie chantée écrite en arabe dialectal marocain, dont le sujet peut être aussi bien religieux que profane, voire même frivole, traitant de divers sujets de société. Il appelé aussi zajal en langue arabe de l’époque d’Al-Andalus. Le malhoun est considéré comme de la musique populaire, il s’inspire énormément de la musique arabo-andalouse, notamment pour le système musical et la liberté d’improvisation accordée aux musiciens. Quand au texte, la langue arabe est une langue chantante et imagée, rythmée et rimée, avec un vocabulaire riche, lyrique, transfigurative, à mille nuances, à même de transmettre le sens et la sensibilité du propos, et de provoquer l’émotion de l’auditeur.
Je reprends ici une description de la poésie arabe par la musicologue Amina Alaoui : « Si la poésie déclamée exalte la joie de l’auditeur par la justesse et la précision d’une belle formule, imaginez-la soutenue en musique par la voix, c’est l’extase, le tarab en arabe, une vibration émotionnelle intense et imprévisible qui surgit des profondeurs de l’âme au moment où l’on écoute le chant, et où le chanteur est face au défi de l’émotion et de l’inexploré. » (in Cairn). Et je ne peux empêcher mes larmes de perler sur mon visage en écoutant ces paroles, cet aimé a ravi mes sens et a déchiqueté mes entrailles d’amour.
Tout d’abord, au niveau musical, J’ai été agréablement surprise par cette œuvre. Le ton de la production artistique apparaît clairement dès les premières notes : tout sera placé sous le signe de la polyphonie.
Le volume sonore du chœur de l’ensemble des chanteurs monte crescendo, sur des tonalités graves et mi-aiguës et en remplissant progressivement l’espace musical, tel une litanie des saints, psalmodiée par un chœur grégorien ; pour aboutir à deux mouvements musicaux :
Le premier est exécuté par l’ensemble en mode polyphonique et presque à mezza voce ; on entend des mélodies différentes se juxtaposer pour produire un ensemble sonore surprenant au premier abord. En effet, la musique arabe (de manière générale), s’appuie sur un système d’homophonie, où, généralement, les voix (et les instruments) chantent à l’unisson les mêmes mélodies.
L’ensemble restera mezza voce pour dévoiler une première voix soliste, au timbre fin et doux, psalmodiant un vers de saluts et de bénédictions sur Taha, le Cavalier d’Al-Buraq, l’inestimable Trésor et Capital, avec élégance et sobriété, une sorte de mawwal chanté (un solo non mesuré), un peu à la manière de Al Jalala (la formule d’unicité psalmodiée en général pendant les séances de dhikr). Un sentiment d’apaisement me saisit à ce moment. Cette force tranquille me fait oublier le contexte actuel et me rappelle que l’amour du seigneur des humains est bien ancré dans mon cœur.
Le deuxième mouvement est lancé quand le volume sonore augmente. Une ligne homophonique mezzo forte apparaît au 1er plan et nous chante le refrain (qui est en général le début de la chanson, utilisé comme refrain dans ce type de musique). Il y a là un déluge de virtuosité, de puissance sonore et d’harmonie. Chaque voix brode un motif qui complète cette œuvre d’art à plusieurs mains, pour offrir une nouvelle tenue d’apparat, faite de brocart et de mousseline, à l’auditeur attentif capable d’en comprendre le sens.
Commence alors le ballet des solistes au milieu de cette polyphonie sonore, chacun avec un timbre différent, du plus doux au plus chaud et puissant ; avec des registres différents, du plus grave au plus aigu. Chaque couplet est interprété de manière personnalisée, avec toute la liberté que la musique arabe donne à l’improvisation, en y apportant autant d’ornementations et d’embellissements que nécessaire. Chaque voix soliste est entourée de couches successives de voix qui l’enjolivent et la mettent en valeur. Tous scandent l’apparition de la Lune, ce pur à l’éthique irréprochable.
Le résultat est une ode d’amour à l’Essence de l’Existence, un parfait délice pour les oreilles musicales, aussi bien pour les puristes, que pour les adeptes de fusion des influences. Ils argueront volontiers que les fausses notes font légion dans ce morceau. Je le concède mais je rappelle que le concept de fausses notes doit rester associé à la musique savante uniquement, ces petites faussetés d’exécution font le charme de toute musique populaire. C’est une aubaine exquise pour une oreille tiraillée entre son amour pour la musique arabe et sa passion pour la musique occidentale.
La production artistique a joué le rôle de chef d’orchestre dans cet ouvrage ; on devine la masse gigantesque d’heures de travail passées à répéter, enregistrer, réenregistrer, découper, mixer, harmoniser l’ensemble, à distance les uns des autres. La sobriété du graphisme de la vidéo ajoute un cachet élégant et raffiné à cette œuvre authentique.
Cela me rappelle la qualité spirituelle et musicale des enregistrements fabuleux de Feu Sidi Hamza Shakkur avec son alter ego Sidi Jalaluddine Julien Weiss (L'Ensemble Al Kindi). Il y a là de la matière spirituelle, de la musique savante et populaire orchestrée avec beaucoup de goût (que ce soit avec ou sans instruments, même si je considère la voix comme le plus puissant instrument musical, capable d’interpréter des émotions sans intermédiation technique), une interprétation brillante et inspirée du chanteur musammi’ qui emploie pleinement le madad (soutien spirituel) de son maître éducateur (cheikh morabbi) détenteur du secret d’éducation (Siir) et ses connaissances musicales pour déclarer sa flamme.
Pour l’aspirant mutassawwif (disciple soufi), l'osmose entre la musique et le poème est tangible dans cette œuvre. Le travail musical a permis de mettre en valeur la puissance spirituelle du poème et la beauté des mots de cette déclaration d'amour, tout en produisant l’effet attendu du samaa’ (de la réceptivité spirituelle, des émotions extatiques, une ivresse spirituelle qui aboutit à l’extinction dans la présence divine).
En effet, le samaa’ est porteur de sens spirituels (ma’aani) et de significations subtiles qui facilitent la compréhension de concepts soufis. Il contient des messages éducationnels subtils qui ne peuvent être compris et goûtés que par des cheminants sur la Voie. C’est la parole des gens d’Allah Le Protecteur et Le Monarque qui ont suivi ce chemin d’initiation spirituelle et qui ont produit une littérature riche par inspiration divine, afin de décrire leur expérience intime de proximité divine et leurs états spirituels.
Corollaire du Dhikr qui constitue le pilier et l’identité spirituelle des confréries soufies, le samaa’ est une porte vers la Connaissance divine ; ses effets curatifs sur le cœur du disciple cheminant sont visibles, la fonction cognitive du samaa’ étant indéniable.
Quant à son impact psychologique et énergétique, il est juste de constater son effet positif sur le cerveau humain. Il produit ce qu’on appelle généralement un état de nachatt (de l’entrain et du dynamisme). Ne dit-on pas que la musique est la nourriture de l’âme ?
Pour Mawlana J. Rumi, la fonction idéale du samaa’ est de conduire l’âme jusqu’au septième ciel :
Bien que le faîte du septième ciel soit élevé,
L’échelle du samaa’ passe par-dessus son toit.
(In Divân-e Shams)
Pour ma part, je vois cette œuvre magnifique comme un fruit de la science du tassawwuf, qui est la station de l’excellence dans la foi et le comportement (cf. le hadith dit de Jibril).
Tous les bons ingrédients y sont :
Une intention sincère et pure (niyya), uniquement pour la Face de Dieu, le Grand Créateur, l´Omniscient.
Une supplique d’amour au gracieux Rédempteur et un hommage au Paraclet qui nous fera accéder à la Proximité par son intercession.
Un projet pour permettre aux auditeurs d’apprécier la beauté du morceau et d’en saisir les sens spirituels.
Un dévouement dans son exécution (ikhlass).
Une fidélité au pacte (‘ahd) qui lie le disciple à son maître éducateur, par lequel on le reconnaît en tant que médecin traitant, qui le guérit de toutes ses affections de cœur.
Une symbiose parfaite entre chanteurs qui reflète la réussite du modèle éducationnel basé sur l’abondance du dhikr et le compagnonnage (As-suhba). Ce modèle éducationnel a pour objectif la purification des âmes (tazkiyat an-nufuss), et pour y arriver, le disciple doit suivre le modèle de son maître éducateur spirituel et revêtir ses nobles qualités afin de transformer son cœur et son comportement.
Puissiez-vous vous abriter sous l’Arbre de la réunion spirituelle à Madagh, sous le règne d’Al Jamal,
Puissiez-vous boire de ce Bassin dont l’eau étanche la soif éternellement,
Puissiez-vous suivre la bannière du Cavalier couronné.
Qu’Il soit béni autant que de fois que de mots dans le Livre,
Autant que le nombre de ses lecteurs, autant que les habitants de tous horizons,
Autant que le nombre de ceux qui foulent le sol de la Terre,
Autant que les éclairs qui zèbrent le ciel et les étoiles qui brillent dans le crépuscule.
Gloire, pureté et louanges à Allah, Celui qui a établi les ténèbres et la lumière.
Everyone know that Osman was the founder of the House of Osman, he remembered as the first of the Ottoman sultans. No one knows when or where he was born, and for a long time not a single artefact existed that could be confidently dated to his lifetime. There are two coins (which I already mentioned in the previous post about Ertugrul) from his time, and there are some legends, some descriptions about him, but we don't know too much about him still. So we know Osman was a historical person, but who was he?
His early life
Legends say he was born around 1260 as the son of Ertugrul Bey and Halime Hatun, and was from the Kayi tribe. It seems he had at least two brothers, Gündüz and Savci, who were both older than him. But there are no evidences for these legends. Yes based on the coins he was the son of Ertugrul so it can be true.
He became the bey of his tribe after the death of his father. Some chroniclers hint that after Ertugrul’s death Osman’s uncle, Dündar became the bey, but Osman didn’t want to accept, so he rebelled. Otheres says Osman ebcame the leader and it was Dündar who didn't accept him. Anyhow most chroniclers agree that Dündar and Osman had a fight and in the end Osman killed Dündar with an arrow. The modern sources stay silent about this, because they find it not too glorious to kill your own uncle for the throne. It's hypocrite in my opinion, since fratricide and civil wars were main part of the Ottoman History. So in my opinion there was nothing wrong with this act (if Osman really did that) in such circumstances. Anyhow he became the leader of his tribe at a relatively young age.
Osman's dream
Osman at first was loyal to the Seljuks, but then he began to act independently around 1299. The reason of this act is not known. But the legends say that the whole idea of the Empire – and so his kind of rebel againsts the Seljuks – began quite literally with a dream:
"One night, the first sultan, Osman, was sleeping in the house of a holy man called Edebali when: „He saw that a moon arose from the holy man’s breast and came to sink in his own breast. A tree then sprouted from his navel and its shade compassed the world. Beneath this shade there were mountains, and streams flowed forth from the foot of each mountain. Some people drank from these running waters, others watered gardens, while yet others caused fountains to flow. When Osman awoke he told the story to the holy man, who said “Osman, my son, congratulations, for God has given the imperial office to you and your descendants and my daughter Malhun shall be your wife”."
So after this dream Osman decided that he will creat his own Empire and will not be a servant of another state. Most probably this is just a legend, because these kind of „dreams” have a history with the Central-Asian origin nomad people. For example in the early Hungarian history there is also a dream like this, called „Emese’s dream”. This one is basically the same and story. Emese was the wife of Chief Ügyek, and she was impregnated by a turul bird. The turul appeared to her in a dream and told her that from her womb a great river would begin, and flow out over strange lands. According to dream interpreters, this meant that she would give birth to a son who would lead his people out of their homeland, and that her descendants would be glorious kings. Emese's son was named Álmos, whose name derives from the Hungarian word "álom", meaning dream, thus "Álmos" can be interpreted as "the Dreamt One". And it happened like that, because Álmos became the founder of House Árpád. Interesting fact is that the name Emese had a türk origin, originates from the Old Turkic eme, ana or ene, which mean mother.
So we clearly can see, that these kind of drem-stories can be found in any Central-Asian origin nation's legends and they aremostly have the same meaning.
Osman's life after his dream
Most probably it didn't happened like, Osman had this dream – or not – and he started to build an Empire... Most probably he never even dreamt of such a huge Empire, what later happened to the Ottomans. Most probably he just wanted to make his own beylik, with his own cities.
His first indisputable evidence comes from a Byzantine chronicler, who tells the story of a battle at Bapheus, quite near Nicomedia (Izmit), in July 1302, in which Osman and a force of nomad archers defeated a Byzantine force accompanied by Alan auxiliaries. It is possible that badweather upstream and a rare flood of the Sakarya river downstream made it attractive to Osman and other türk beys to seek to recoup damage to their herds in the lowlands. At this time Osman was no more powerful than a number of other minor beys.
Within a very short time, türk raiders had reached the Sea of Marmara. A contemporary Byzantine chronicler describes how news of Osman’s victories spread and attracted Türks from other areas of western Anatolia to join his following, and how his force was strong enough to defeat a Byzantine army near Nikomedia (Izmit). From their base in the Sakarya valley, where Osman had occupied the old Byzantine fortified places, his men plundered the countryside to the west, forcing the inhabitants into the walled towns. These remained secure, since Osman obviously lacked the military skills to undertake formal sieges: his assault on Nikaia failed. He did take several other fortresses and fortified towns in the Sakarya valley, using them to store his plunder. In a similar manner he destroyed the countryside around Bursa, but also failed to take that city.
His personal life and family
Osman had at least two wives. One was Edebali's daughter for sure, as his dream also suggest. She was named Rabia Bala, or simply Bala but sometimes called Malhun as well. She was the mother of Alaeddin Bey and maybe had other children also. It seems she may had problems with the nomadic lifestyle or her relationship with Osman went wrong, because she spent the last years of her life with her father. She died in Bilecik in 1324 and was buried next to her father’s tomb.
Osman's other wife was Mal Hatun, who possibly was the daughter of the ruler of the Umuri or Amouri principality. According to a Byzantine historian “a son of Umur fought with Osman in one of his first raids against local Byzantine lords”, which may explain the marriage between Osman and Mal Hatun as a political alliance. Mal Hatun was the mother of Osman’s successor Orhan, and she actually outlived her husband as she was buried in the family tomb around Osman’s grave in Bursa. It is not known when she died.
In the first sentence I said at least two wifes... Well yes "a historical tradition regarding the acquisition of one of Osman’s wives calls to mind the Turkish nomadic practice of acquiring women through raids on neighboring tribes. As the story goes, one day on his way to Eskisehir. Osman caught sight of a woman in the village of ltburnu, fell in love with her, and, without telling his father, sent someone to ask for her in marriage. She refused on the grounds that she was not worthy of him, although this may have been an excuse, since there were rumors that Osman intended only a brief dalliance with her. Osman was spurred to kidnap the woman when an erstwhile ally of his, listening to his description of her manifold virtues, decided to take her for himself. Although the sources confuse this woman with Mal Khatun and Edebali’s daughter, she was clearly a person of lesser status. The details of the story indicate that the kidnapping occurred when Osman was quite young and before he had gained more than a local reputation. Women of standing themselves, selves, Edebali’s daughter and Mal Khatun probably married a more mature and powerful Osman."
Osman had at least eight sons and one daughter.
Osman's eldest son - whose name is unfortunatelly unknown - was given to the Selcuk Sultan Gıyasuddin III Keyhusrev to be raised in his household when Ertugrul stipulated a peace treaty with him. He had descendants who were alive at the time in which Bayezid I conquered Malatya. The fact that this son of Osman was sent to the Seljuk Sultan during Ertugrul’s life, suggest that he maybe was born to the women, who Osman captured.
His second son most probably was Orhan, who was born around 1281 and became the second ruler of the Ottoman dynasty. During Orhan's reign the little principality began to acquire a more settled aspect. Osman’s territory had contained no large towns. But in 1326, however, the city of Bursa succumbed to starvation and became, from this date, the first capital of the Ottomans. In the next year, following an earthquake which damaged its fortifications, Orhan’s men occupied the Byzantine town of Lopadion (Ulubat), towards the Dardanelles. Moreover Orhan was the first one who established an Ottoman bridgehead in Europe. He achieved this by exploiting a civil war in Byzantium between the rival Emperors John [VI] Kantakuzenos and John [V] Palajologos. Kantakuzenos sought allies among the Turkish rulers of western Anatolia and, in 1346 formed a pact with Orhan by marrying him to his daughter Theodora. The strategy was successful and, in 1347, Kantakuzenos entered Constantinople and proclaimed himself Emperor, with the other John as his co-regent. So beside his great victories Orhan was the first to use marriage as a tool to get himself supporters. His successors used to do this until Mehmed II, who changed the tradition and stopped the sultans from marrying noble women.
His third son was Alaeddin Ali Bey, who was born around 1290 and later he was made governor of Bilecik. He had a son Kiliç Bey, and their last descendant died in 1530. Aleaddin also built a mosque complex in Bursa. He didn't lived a long life, sources don't agree, but most probably he died around 1330.
Osman's other children are less knowns. We don't know anything for example about Savci Bey, just that his son married one of the daughters of Orhan
I. Melik Bey is also not known, we only know that he had a daughter.
Çoban Bey was surely Osman's son, because he built a mosque in Bursa, and by his complex it is known who he was.
Osman's other son was Pazarli Bey, who was the commander of his brother Orhan I for years, so maybe he was the closest to Orhan? Pazarli Bey also had a daughter, and two sons.
Osman also had another son, Hamid Bey, but we have zero information about him.
Osman had most probably more than one daughter, but we only have evidence for the existence of one. Fatma was named in the foundation deed of later Orhan I, so we know that se existed, but nothing else.
It seems like we know a lot about Osman, isnt it? But actually, even his name is the subject of some controversy!
A Greek historian gave us the description of the Sakarya flood and is the one contemporary writer to mention Osman ’s name, did not call him Osman at all but rather Ataman. The surprising notion that Osman had another name finds support in two later sources. Ataman is a Turkish name or maybe Mongol, while Osman is impeccably Muslim. This has led to some suspicion that Osman, or Ataman, the Ottoman, might have been born a pagan, that he may have taken his new name Osman later when he became a Muslim. But if this were true, if Osman were indeed a convert to Islam who changed his name, why would his sons have kept their genuinely Turkish names, who were Muslims beyond any doubt? From what the greek historian wrote, about the only thing we can surmise of the Turk he called Ataman is that he was a warrior.
Osman's death and legacy
The date of Osman's death too is uncertain. He probably died by 1324, the date of a trust deed registered by his son Orhan. The Moroccan world traveler Ibn Battuta, who visited the area in 1331 - 32, wrote that Osman was buried in the mosque of Bursa, probably the former Church of Saint Elias. This church is no longer standing, due to an earthquake two hundred years ago. Osman's remains now lie next to those of Orhan, father and son in suitable twin mausoleums erected in 1863.
All in all it was Osman who was the founder of the Ottoman Empire, and who was to give his name to the Ottoman – or Osmanlı – dynasty.
Used sorces: Colin Imber - The Ottoman Empire, 1300-1650; Peirce - The imperial harem; Faroqhi - The Ottoman Empire and the World; Fleet - The Cambridge History of Turkey, 1071-1453; Howard - A History of the Ottoman Empire; Öztuna - Devletler ve Hanedanlar Cilt 2; Uluçay - Padişahların Kadınları ve Kızları
* * *
Azt mindenki tudja, hogy Oszmán volt az Oszmán-ház megalapítója, és úgy emlékszünk rá, mint az első oszmán szultánra. Azonban senki sem tudja mikor és hol született, évszázadokig létezésére sem volt bizonyíték. Azóta előkerült például két aranyérme, melyeket ő veretett (és amelyekről már szó esett a korábbi, Ertugrulos posztban); ismert néhány leírás is róla, azonban nem tudunk még mindig túl sokat. Tehát akkor ki is volt Oszmán?
Korai évei
A legendák szerint Ertugrul Bég és Halime Hatun fiaként született 1260 körül a Kayi törzsben. Azonban nincs erre bizonyítékunk. Igen, itt vannak az érmék, melyek arra utalnak, hogy Oszmán apja valóban Ertugrul volt, de semmi mást nem tudunk biztosan.
Apja halála után vált a törzs fejévé. Néhány történetíró szerint Ertugrul halála után annak öccse, Dündar lett a bég, amelyet Oszmán nem fogadott el és fellázadt ellene. Más források szerint épp fordítva történt és Oszmán lett a bég, Dündar pedig fellázadt ellene. Akárhogyan is, abban egyetértenek a történetírók, hogy Oszmán és Dündar harcoltak egymással, melynek végén Oszmán egy nyíllal megölte Dündart. A modern források csendben maradnak ezzel kapcsolatban, hiszen méltatlannak érzik, hogy a dinasztia alapító ilyen véres családi küzdelem árán lett bég. Ez véleményem szerint nagy álszentség, hiszen tudjuk, hogy a testvérgyilkosság és a polgárháborúk milyen komoly részét tették ki a birodalom több évszázados történelmének. Véleményem szerint tehát a körülmények ismeretében semmi rossz nem volt abban sem, ha Oszmán valóban így ragadta magához a hatalmat. Mindenesetre azt tudjuk, hogy Oszmán kifejezetten fiatalon vált a törzsét vezető béggé.
Oszmán álma
Oszmán törzsfőként eleinte hűséges volt a Szeldzsuk Államhoz, azonban idővel, 1299 körültől függetlenül kezdett el cselekedni. Ennek oka ismeretlen. A legendák szerint az egész birodalom alapítási ötlet - és ezzel együtt a Szeldzsuk Birodalom elleni lázadás ötlete - egy álommal kezdődött.
"Egyik este az első szultán, oszmán egy szent ember, Edebali házában aludt, amikor:"Azt látta, hogy a hold a szent ember mellkasából a magasba emelkedik, átlebeg az ő mellkasára, majd belesüllyed. Ezekután testéből egy fa nőtt ki és behálózta a világot. Lombja alatt hegyek voltak, folyók folytak azok lábainál. Néhány ember a folyókból ivott, mások kertjüket locsolták, míg mások szökőkutat alkottak a folyók vizéből." Amikor Oszmán felébredt, elmondta az álmát ennek a szent embernek, aki erre eképpen felelt: " Oszmán, fiam, gratulálok, Isten téged választott, rád és utódaidra bízta a dicső feladatot. Leányom Malhun legyen a feleséged."
Ezután az álom után döntötte el Oszmán, hogy birodalmat alapít, nem pedig más birodalmakat fog szolgálni. Nagy valószínűséggel ez csak egy legenda, hiszen a hasonló álmok kifejezetten gyakranjelennek meg a Belső-Ázsiai eredetű nomád népek hiedelem világában. Például a korai magyar történelemből is ismert egy ilyen álom, Emese álma. Ez alapvetően szinte ugyanaz, mint Oszmáné. Emese Ügyek felesége volt és egy turul madártól esett teherbe, aki álmában meglátogatta és azt mondta neki, hogy méhéből hatalmas folyó fog áradni, mely új vidékekre is eljut. Az álomfejtől szerint ez arra utal, hogy ő fogja világrahozni azt, aki elvezeti új hazájába népüket és, hogy utódaik dicső uralkodókká fognak válni. Emese később világrahozta fiát, aki az Álmos nevet kapta, utalva Emese álmára. Külön érdekessé teszi Oszmán szempontjából a történetet az, hogy maga az Emese név is türk eredetű, amely az ősi török eme/ana/ene szóból ered, mely anyát jelent.
Egyértelmű tehát, hogy ezek az álom-történetek megtalálhatóak a legtöbb Belső-Ázsiai nép legendái között, és szinte minden esetben alapvetően hasonlóak, hasonló jelentéssel bírnak.
Oszmán élete az álma után
Nyilvánvalóan az álom után nem az történt, hogy Oszmán hirtelen birodalmat akart építeni (már ha álmodott egyáltalán)... Valószínűleg még csak álmodni sem mert arról, ami valójában történt leszármazottjaival, hogy ilyen hatalmas birodalmat hoztak létre.Valószínűleg ő csak egy kis bégséget akart magának, néhány városkával.
Első kétségtelen bizonyíték Oszmán uralkodásáról egy bizánci történetírótól származik, aki leírta Bapheus-i csatát, mely Nicomedia (Izmit) közelében történt 1302 júliusában. Eszerint Oszmán és nomádokból álló íjászai legyőztek egy csapat bizánci katonát. Lehetséges, hogy az időjárási körülmények nagyban felbátorították Oszmánt. Ekkoriban ugyanis hatalmas áradás zajlott a Sakarya folyó mentén, amely miatt Oszmán és csapatai szükségét érezték a terjeszkedésnek, hogy legyen hol legeltetni és hová menekíteni állataikat. Ekkoriban azonban Oszmán nem volt több, mint egyike a sok kicsi törzs vezetőinek.
Rövid időn belül azonban győzelmének híre elért a többi türk táborba is, elkezdték őt csodálni és egyre több türk tábor csatlakozott hozzá Nyugat-Anatóliából is. Így a türkök már a Marmara tengerhe is elértek nemsokára. A Sakarya völgyben táboroztak, és innen indultak újra meg újra lerohanni a környező területeket. Valóban sikerült ezzel területet, legelőket szerezniük, azonban egyetlen fallal körülvett várost vagy erődítményt sem sikerült bevenniük. Oszmán megpróbálta Nikaia-t is bevenni, ám nem járt sikerrel, mint ahogy a Sakarya-völgy más városainak esetében sem. Hasonlóan járt Bursával: bár a környéket sikerült meghódítania, a várost magát nem tudta bevenni.
Magánélete
Oszmánnak legalább két felesége volt. Egyikük Edebali Seyk leánya volt, akire az álom is utalt. Rabia Balának, Balának vagy Malhunnak hívták. A források nem értenek egyet nevében. Az bizonyos, hogy ő volt Aleaddin Bég anyja, de lehetséges, hogy más gyermekei is születtek. Úgy tűnik, hogy idővel kapcsolta megromlott Oszmánnal, vagy a nomád élet nem volt nekivaló, de utolsó éveiben visszaköltözött apjához. Bilecikben halt meg 1324-ben és apja mellé temették.
Oszmán másik felesége Mal Hatun volt, aki feltehetőleg az Umuri vagy Amouri területek urának leánya volt. Bizánci történészek szerint "Umur fia Oszmán mellett harcolt, amikor azelőször győzte le a bizánciakat", ami megmagyarázná a valószínűleg politikaiházasságot is Mal és Oszmán között. Mal volt Oszmán örökösének, Orhannak az anyja. Bizonyosan túlélte Oszmánt, ám pontos dátum nem ismert haláláról. Végül családi türbébe temették Bursa közelében.
Az első mondatban azt írtam, LEGALÁBB két feleség... Igen, a történészek szerint Oszmán egyik feleségét a nomádokra jellemző asszony-rablással szerezte. A történet szerint Oszmán egyik nap Eskisehirbe tartott, amikor meglátott egy gyönyörű leányt Itburnu falujánál és azonnal beleszeretett. Apja (Ertugrul) engedélye nélkül odaküldött valakit, hogy kérje ki neki a lányt. A lány elutasította azzal az ürüggyel, hogy nem méltó a férfihoz, ám ez valószínűleg csak kifogás volt. Oszmán ezekután elrabolta a lányt. Sok forrás összekveri ezt a lányt Edebali lányával vagy Mal Hatunnal, azonban egyértelmű, hogy egyikük sem lehetett, hiszen mindketten jóval magasabb rangú nők voltak. A történet részletei arra is utalnak, hogy ez még Ertugrul élete során zajlott, tehát Oszmán igen fiatal volt és nem volt semmiféle befolyása. Edebali leánya és Mal Hatun egy már érettebb Oszmánhoz mentek feleségül.
Oszmánnak legalább nyolc fia és egy leánya volt.
Legidősebb fiát - akinek neve sajnos elveszett az idők során - a Szeldzsuk Szultán, III Giyasuddin Keyhusrev nevelte. A fiúval pecsételődött meg Ertugrul és a szultán béke megállapodása. A fiú Szeldzsukoknak való átadásának idejéből következtethetünk arra, hogy talán az elrabolt parasztlány volt az anyja? Mindenesetre a fiú utódjai egészen I. Bayezid uralkodásának idejéig Malatya környékén éltek.
Második fia valószínűleg Orhan volt, aki 1281 körül született és később ő lett a második oszmán szultán. Orhan uralkodása alatt a kis bégség, melyet Oszmán hozott létre sokkal kifinomultabbá vált. Oszmán ugyanis nem tudott elfoglalni városokat, Orhan azonban 1326-ban sikeresen kiéheztette és elfoglalta Bursa városát. A következő évben pedig egy földrengés után Orhan seregével sikeresen tudta elfoglalni a megrongálódott Lopadion (Ulubat) városát a bizánciaktól. Mindezek mellett Orhan lett az első, aki az európai politikai színtérbe is bele tudott avatkozni. Kihasználta a háborút, amely két rivális között, VI. János Kantakuzenos és V. János Palajologos között zajlott. Kantakuzenos egyezséget kötött Orhannal, ennek megpecsételésére pedig hozzáadta feleségül saját leányát, Teodorát 1346-ban. A stratégia sikeres volt, 1347-ben Kantakuzenos belépett Isztambulba, és császárrá nevezte ki magát. Tehát győzelmei mellett Orhan volt az, aki először kötött jelentős politikai házasságot is. Utódiai egészen II. Mehmed uralkodásáig rendszeresen használták a szövetségkötésnek ezen módját.
Oszmán harmadik fia Aleaddin Ali Bég volt, aki 1290 körül született és életében Bilecik helytartója volt. Született egy fia Kiliç, akinek leszármazottjai még 1530-ban is jelen voltak. Aleaddin emellett mecsetkomplexumot és építtetett Bursában. Nem élt sokáig, a források szerint 1330 körül hunyt el.
Oszmán további fiai kevéssé ismertek. Nem tudunk például semmit Savciról azonkívül, hogy született egy fia, aki később feleségül vette unokatestvérét, I. Orhán leányát.
Oszmán, Pazarli nevű fia Orhan mellett tevékenykedett annak parancsnokaként, tehát lehetséges, hogy a két férfi közel állt egymáshoz. Pazarli bég gyermekei is ismertek, legalább egy lánya és két fia született.
Oszmánnak volt egy Hamid nevű fia is, akiről sajnos nincs semmi információnk.
Oszmánnak mindezek mellett valószínűleg több lánya is volt, azonban csak egyikük létezésére van konkrét bizonyíték. Fatma ugyanis meg volt nevezve I. Orhan egyik alapítványának papírjain, mint Orhan testvére, így ő bizonyosan létezett és Oszmán lánya volt, ám semmi mást nem tudunk róla.
Úgy tűnik sokat tudunk Oszmánról, igaz? Azonban valójában még a neve is ellentmondásos!
Egy görög történész, aki a Sakarya folyó menti ütközetet taglalja Oszmánt nem Oszmán néven említi, hanem Atamanként. A meglepő tény, hogy Oszmánnak lehet egy másik neve is, két másik forrásban is bizonyításra lel. Ataman egy türk vagy mongol eredetű név, amely arra utal, hogy Oszmán eredetileg nem volt talán muszlim sem. Ebből történészek olyan következtetéseket vonnak le, hogy Oszmán talán idővel tért át az iszlámra és vette fel az Oszmán nevet. Azonban ezt cáfolja, hogy fiai kétségkívül muszlimok voltak, mégsem változtatták meg eredeti türk nevüket. Abból, amit a görög történész jegyez az egyetlen plusz információ Atamanról, hogy nagyszerű harcos.
Oszmán halála és hagyatéka
Halálának pontos ideje nem ismert. Valószínűleg 1324-ben hunyt el, mert fiának alapítványi papírjai ezt a dátumot említik. Emellett egy marokkói világutazó, Ibn Battuta 1331-32 körül meglátogatta Bursát és lejegyezte, hogy Oszmán Bursa mecsetjében nyugszik, mely korábban a Szent Elias templom volt. Mára a templom/mecset már nem áll, ugyanis 200 éve egy földrengés elpusztította. Oszmán földimaradványai most Orhan mellett nyugszanak egy ikermauzóleumban, melyet 1863-ban építtettek számukra.
Összességében tehát Oszmán volt az Oszmán Birodalom alapítója és az Oszmán - Osmanlı - dinasztia neve is tőle eredeztethető.
Felhasznált források: Colin Imber - The Ottoman Empire, 1300-1650; Peirce - The imperial harem; Faroqhi - The Ottoman Empire and the World; Fleet - The Cambridge History of Turkey, 1071-1453; Howard - A History of the Ottoman Empire; Öztuna - Devletler ve Hanedanlar Cilt 2; Uluçay - Padişahların Kadınları ve Kızları
Poetry Translation Projects from Arabic, Kurdish Win 2022 NEA Fellowships
Poetry Translation Projects from Arabic, Kurdish Win 2022 NEA Fellowships
Translators working from Arabic and Kurdish were among the two dozen working on a wide range of literary projects selected for 2022 National Endowment for the Arts (US) Literary Translation Fellowships.
Melanie Magidow, in collaboration with translator-poet Mbarek Sryfi, has won one of the fellowships to support the translation of Arabic malhun poetry by six Moroccan poets whose works range from…
www.breakingnews.com.tr Malhun Hatun’u oynayacak; ‘Diriliş Osman’ dizisinde Burak Özçivit’in partneri Aslıhan Karalar oldu. Oyuncu, Şeyh Edebali’nin kızı Malhun Hatun’u canlandıracak. #AslıhanKaralar, yakında ekrana gelecek ‘#DirilişOsman’ dizisinde Burak Özçivit’in partneri oldu. #Oyuncu projede, #Osmanlı İmparatorluğu’nun kuruluş yıllarında yaşamış bir İslam ilahiyatçısı Şeyh Edebali’nin kızı #Malhun Hatun’a hayat verecek. Karalar, rolü için tarih dersleri almaya başladı. Oyuncu, Riva’da gerçekleşen provalarda at binme, kılıç kullanma ve ok atma eğitimleri de görüyor. Yapım için ayrıca tüm kadın oyuncuların, yemek pişirme dersi de aldığı öğrenildi. #Oyuncular haftanın dört günü çiftliğe giderek, çekimler başlayana kadar çalışmaya devam edecek. Malhun Hatun kimdir? Doğum tarihi tam bilinmemekleberaber, Osmanlı İmparatorluğu’nun kurucusu Osman Gazi’nin 1280 yılında evlendiği ilk eşi ve ikinci padişah Orhan Gazi’nin annesidir. Ayrıca, İslam ilahiyatçısı ve din bilgini Şeyh Edebali’nin kızıdır. #dirilişosman #dirilis #orhangazi #osmangazi #malhanhatun #burakozcivit #buraközçivit #riva https://www.instagram.com/p/B2I6Ul-FAtH/?igshid=17p64jcjpmcm5
