A nagyfenekű nők
Ez most nem konkrétan a seggemről fog szólni, bár, nem mondom..., de ez analógiának van szánva. Ha kibeszéltem így, virágnyelven, akkor a végén el szoktam mondani azt ami elindította bennem a gondolatot, de most még nézzük mi van, ha nagy a segged.
Ha az embernek nagy a segge, akkor egész végig a kapcsolatban mindig biztos benne, hogy minden bajnak az az oka, hogy ő kövér, hájas, vagy csak úgy alkatilag nagyseggű. És akkor az ember egész életében fogyókúrázik, naponta nézegeti, hogy ma éppen mekkora a valaga, nem vesz fel fehéret, sárgát, eperrózsaszínt, világoskéket, és takargatja, sanyargatja, hogy hátha akkor nem látszik akkorának. Nos, néha nem, de többnyire igen. És hiába van a pasi, aki soha egy szóval nem mondana olyat, hogy "nagy kufferba lehet jól pakolni, höhö" meg hasonló megalázó dicséreteket, hanem csak imádja markolászni meg úgy összességében szereti az embert, a lelkünk mélyén azt várjuk, hogy egyszer hitelt érdemlően azt mondja, hogy nem nagy, hanem pont jó, kb akkora mint XY-é, akinek szerintünk nincs nagy feneke. Ha nincs kapcsolata az embernek, akkor meg vagy azt gondolja, hogy azért nincs mert kinek kellene egy ilyen nagyseggű nő, vagy szorong az első randitól, amikor a jópofa levelezést követően lehull a lepel, hogy ő bizony nagyseggű. És akkor ott van az amikor kiderül, hogy a szerelmed exe egy bálna. Na az a para igazán. Hiszen ex, nyilván a segge miatt. Aztán ügyesen elbassza az ember az adott kapcsolatot és meggyőződése, hogy ha soványabb lenne, feszesebb és kisebb fenekű, akkor nem így ért volna véget a mese. Majd pár hónap múlva szembesül, hogy az ex új nőjének irdatlan, kibaszottnagy segge van! Pfúj! Mondja az ember, de belül nem érti. Valamit nagyon tudhat az a nő, ha még ezt a hatalmas hátsót is elnézik neki. Valamiben biztosan ezerszer jobb, hiszen én milyen odaadó, megértő és szerelmes voltam. És nem, nem a kisebbségi görcs, az önelfogadás hiánya okozza a kapcsolat végét, bár az sem egy könnyű csomag a másiknak, hanem az, hogy egyáltalán nem akarjuk észrevenni, hogy a baj nem ott van amiről gondoljuk, amihez ragaszkodunk. Az a baj nekünk baj nem a másiknak. Többnyire nem vagyunk nyitottak a másik bajára és nem mutatunk empátiát se, annyira rettegünk a saját problémánk miatt. Az a baj, hogy én is belefáradtam abba, hogy kérdezzek, hogy gyógyítsam a másikat, hogy rejtegessem a félelmeimet, és már a vágyaim redukálódtak arra a szintre, hogy találkozzunk párszor, hozzuk ki a napból a legtöbbet, a többi időben meg mindenki csinálja a dolgát. Van erőm hozzá, hogy ezt zászlóként lobogtassam, de szembe kell néznem azzal, hogy a valóság az, hogy nem hiszek már, hogy nincs párkapcsolati biztonságérzetem, hogy mindig észnél kell lennem. Jó, az is igaz, hogy nem a megfelelő embernek ráztam a seggem :D Nade ez nem is rólam szól, hanem mindazokról, akik nem látják, hogy az életük problémája nem abban gyökerezik amiről hiszik. Ha nagy a seggem, semmi mást nem kell tudnom magamról, ez mindenre jó lesz.