Egy kis minden a Moto Z3 Play-ről
így még gyorsan a BlackBerry Key2 bejelentés előtt. A készülék tegnap mutatkozott be és ami közös a fent említett konkurens modelljében és a Motorola új középmezőnyösében, hogy mindkét észak-amerikai márka középkategóriás hardvert kínál már-már felső kategóriás készülékekkel egy árban, azonban mindkét esetben igaz, hogy van a dologban egy elég komoly csavar, vagy hardveres plusz, ha úgy tetszik. A Key2 hozza a manapság szinte kihaltnak mondható fizikai qwertyt, csakúgy mind elődje, míg a Z3 Play immár a harmadik generáció a Motorola Lenovo moduláris telefonjainak sorában és ami itt igazán nagy szám, hogy a gyártó ígéretéhez híven ezen három generáción keresztül megtarotta a kompatibilitást.
Az alapkoncepció tehát továbbra is adott, miszerint a hátlap speciális rendszercsatlakozója és mágneses rögzítés segítségével csak rá kell pattintanunk egy Moto Modot bármelyik már piacon levő példányból és kedvünk szerint bővítettük a készülék tudását.
A felhozatal majdnem értelmetlen Bluetooth hangszóróktól a plusz akkumulátorokon, pico-projektoron, gamepad-en, kihúzható qwerty billentyúzeten és Polaroid Z-ink nyomtatón keresztül a 10-szeres optikai zoomot kínáló Hasselblad modulig terjed, szóval szépen felhízott a kínálat a kezdeti talán három tagot számláló palettán.
A dizájn a kompatibilitás megtartásából fakadóan ugye elég kötött, de a Moto modernizált mindent, ami nem érintette a hátlap fizikai kiterjedését és a Mod csatlakozást.
Egyrészt a kijelző immáron 18:9-es arányú, a 6 colos FHD+ (2160x1080 pixel) felbontású Super Amoled kijelző körül jóval kisebb lett a keret, mind az elődmodell megjelenítőjénél. Ennek megfelelően az ujjlenyomat olvasó az előlapról az oldalélre került - de mivel az Apple évekig szopatta a Sonyt az oldalélre helyezett ujjlenyomatolvasós bekapcsológomb licenszével, ezért itt csak külön leolvasó leledzik, a bekapcsoló gomb a szemközti oldara került különállóan.
A készüléken futó, minimálisan módosított 8.1-es Androidot már ellátták egyfajta Android P-re emlékeztető vezérléssel, a szokásos három gombos navigálás helyett egy kis csuszka is elláthatja ezt a feladatot.
A kijelző felett egy 8 megapixles, f2.0-ás és Full HD-ban videózó kamera található meg, míg a hátlapon már két optika van, igaz, ezek közül csak a 12 megapixeles f1.7-es egység az igazán fontos, a másodlagos objektív csak mélység élesség érzékelő a kamu bokeh effekthez (tudjátok, a háttér elmosós "portré mód"). itt egy extrát emelnék ki igazából, megfelelő módban lőtt alapvetően állóképeken meg tudjuk határozni, hogy egyfajta live photoként mi az ami mozogjon - ilyen funkció valamikor a Nokia Lumia telefonjaiban volt, azóta csak az élő fotók (exponálás előtt rögzített néhány másodpercből készült videó) terjedt el.
A központi egységet egy Snapdragon 636-os Qualcomm chipset formájában álmodta meg a gyártó, ami elvileg elég jól balanszírozik a teljesítmény és üzemidő skálán, ahogy az elődei is tették azt. Az akkumulátor viszont nem egy izmos fajta, 3000mAh-ájával elég karcsúnak hangzik - mondjuk mókás, hogy állítólag a független kiadáshoz mellékelnek rögtön egy 2000mAh-ás akksit rejtő Moto Mod hátlapot is. Memória terén 4GB RAM-mal és 32 vagy 64 gigabájtnyi háttértárral élhetünk, utóbbi microSD bővítéssel tornázható fel. A burkolat nem kapott IP ellenállósági minősítést, de a gyártó szerint azért némi vízlepergető bevonat jutott a készülékre.
A végfelhasználói ár 499 dollárról indul, ami már majdnem egy OnePlus 6 ársávjába kűszik be, pedig kettejük közt hardveresen is ég és föld a különbség, de míg a Moto ára vélhetően szépen csökkenni fog és még a Moto Modok bővítése is adott, addig a OnePlus addig tartja ezt az árat, míg a következő modell ki nem kerül a piacra, ezt meg ki nem vezetik. Szóval nem rossz, de ez nem most lesz jó vétel, hanem néhány hónap múlva.
