Az elpárolgó kövek története
Összesen 2550 darab ritkaságszámba menő ásványt gyűjtöttek össze a kutatók, melyeknek jelentős részéből mindössze egy kockacukornyi van az egész világon. Sajnos azonban nagyrészüket drágakőként nem tudnánk felhasználni – egy gyűrű díszeként mondjuk. Például azért, mert vannak, amelyek könnyen feloldódnak, mások elpárolognak, sőt olyan is van, ami napfény hatására nemes egyszerűséggel elbomlik.
A mindenféle drágakövekkel ellentétben az értékük nem feltétlenül a szépségükben rejlik, bár a mineralógusok szemében ez kétségkívül eretnek álláspont. Sokkal inkább értékesek két dolog miatt: egyrészt a felszínük alatt rejlő kémiai/fizikai tulajdonságaik és az őket felépítő elemek jellemzői miatt, másrészt: a Földön lezajlott biológiai történések lenyomataként is szolgálnak.
Az American Mineralogist folyóiratban jelent meg a cikk, amiben először adnak egy átfogó rendszert a legritkább ásványok kategorizálására. Szerzői Robert Hazen, a Carnegie Intézet vezető kutatója, valamint Jesse Ausubel, a Rockefeller Egyetem adjunktusa.
“Gyémánt, rubin, smaragd és más drágakövek rengeteg helyen találhatók a Földön, kereskedelmi mennyiségben árulják őket, tehát a szó szoros értelmében egyáltalán nem ritkák. Ha a menyasszonyod egy igazán különleges gyűrűvel akarod meglepni, ne gyémántot vegyél, hanem szardíniai ichnusaitot!” – Robert Hazen
Az ichnusait a vegytiszta ritkaság megtestesítője. Az ásvány a radioaktív tórium és a molibdén vegyüléséből jön létre, és eddig mindössze Szardínia szigetén találtak belőle egyetlen darabot.
Mitől, ha ettől nem esik hanyatt a menyecske?!
(Kép: Az ichnusait mikrométeres nagyságú ásványka (forrás))
Az eddig ismert és Nemzetközi Ásványtani Világszövetség által elfogadott 5090 ásvány közül 2550-et csak öt vagy annál kevesebb helyen lehet megtalálni a Földön; ahogy láttuk az ichnusait is ilyen. De ahhoz, hogy igazán ritkának tekintsük, még 4 kritérium közül is legalább egynek meg kell feleljen.
1. Egyedülálló körülmények az ásvány létrejöttekor
Hogy ezt jobban megértsük, lássuk, mint mond Dr. Hazen:
“Itt van például a hatrurit, ami alapvetően a Földön gyakran előforduló elemekből áll: kalcium, szilícium és oxigén. De az ásvány kialakulásához különleges környezet szükséges, mondjuk 1250°C és az alumínium hiánya. Utóbbi viszont eléggé gyakori a szilícium mellett, ezért hatrurit csak elvétve keletkezik.”
(Kép: A hatrurit szürkés, fehéres színű (forrás))
A ritkaságok megszületéséhez szükséges nyomás és hőmérséklet viszonyok a Föld felszínén közel sem ideálisak. Mi több, az ásványokat felépítő elemek szinte soha nem találhatók meg koncentráltan a földkéregben, tehát maguk az elemek is ritkák.
Nem elég, hogy különleges feltételek kellenek, de ha megpróbáljuk eltávolítani keletkezési helyéről, esetleg valami más fizikai hatásnak kitenni ásványunkat, könnyen tönkre tehetjük. A metán-hidrát kristályos formája például sarki kőzetfúrások során bukkanhat elő, és egész addig lehet neki örülni, amíg a felszínre nem kerül, mert felszíni nyomáson kvázi elpárolog.
A vízben oldódó ásványokról szintén keveset tudni, mivel legtöbbször azelőtt feloldódnak, mielőtt felfedeződnének. Több, mint 100 féle ásvány száraz környezetben tengődik, sok éven át, aztán egy hirtelen jött eső lemossa őket a Föld színéről.
Ideiglenesnek tekinthetők a már említett „vámpír ásványok” is, például az edoylerit, metaszideronátrit és a szideronátrit, amelyek napfény hatására elbomlanak. Lényegében olyan gyengék a bennük lévő kémiai kötések, hogy már az elektromágneses (fény) hullámok is felszakítják ezeket. A jelenség egyébként önmagában nem is olyan ritka, például az Eötvös Lorándról elnevezett lorándit is produkálja ezt.
(Kép: Milliméteres nagyságú, sárga edoylerit kristályok (forrás))
(Kép: Metaszideronátrit (forrás))
(Kép: Szideronátrit kiristálylabdák. A képen látható példány a Mátrából, pontosabban a recski bányából származik (forrás))
(Kép: Vörös lorándit ásvány (forrás))
4. Az eredete olyan hely, amit ritkán vizsgálnak a kutatók
A negyedik kritérium olyan hébe-hóba vizsgált területekre utal, ahova a kutatók csak ritkán merészkednek. Ilyen az óceánok feneke, működő vulkánok vagy zord sarki területek.
Sok ásvány pusztán apró méretével vívja ki magának a ritka jelzőt. A dél-kaliforniai Ott-hegységben nemrégiben több ilyen nanoásvány-félét is találtak, direkt erre fejlesztett high-tech eszközökkel. A kutakodás egyébként is jótékony hatással van a különleges ásványok felfedezésére: olyan mezei „ritkaságok”, mint az arany vagy urán keresése során sokszor belefuthatnak ezekbe is.
A szuperritka ásványok alfája és ómegája, non plus ultrája és origója a fingerit.
Rá az összes kritérium igaz: egyedülálló körülmények szükségesek, hogy létrejöjjön, ritka elemek alkotják, vízben oldódik és működő vulkánok környékéről származik. Pontosabban egy vulkán környékéről, ami az Izlaco, El Salvador-ban. Ahogy a biológiában, az ásványtanban is a felfedező kutatónak van joga elnevezni az új„találmányt”. A fingerit nevét 1983-ban, Larry Finger után kapta (és nem csak úgy, egy ujj után).
(Kép: Pici fekete kristályok formájában látható a fingerit (forrás))
A cikk egy másik megközelítésből is érdekes: a geodiverzitás jelenségére hívja fel a figyelmet. A biodiverzitáshoz hasonlóan, az ásványok, kőzetek sokfélesége a Föld sajátossága, hiszen más bolygókon (eddigi ismereteink szerint) nincs ilyen változatos geológiai kép. Vajon ez azért van, mert itt van élet és más bolygón nincs? Vagy ha már élet van, akkor miért ne lehetne diverz az ásványok világa is?
Ráadásul, ha választhatnék, inkább ilyen ásványunikum lennék, mint bármi más. Hogy miért? Mert bármilyen ásvány is legyek, nem tudnék kihalni! Soha. Esetleg véletlenül eltűnök, mert megázok, vagy szublimálok, na adj’ isten elbomlok a napon? Semmi para! Elég, ha még egyszer adottak lesznek azok a fizikai és kémiai körülmények, amik szükségesek a megszületésemhez és újra vagyok. Ellentétben mondjuk a dodóval, ami ha egyszer kihalt, akkor ki lesz halva örökre.
Oké, mondjuk a dodó nem jó példa, mert az pont lennék.
Végül, az ásványkülönlegességek poharában az utolsó csepp: az élet keletkezéséhez is közük lehet. Legalábbis létezik egy ilyen spekuláció is. A legtöbb élet eredetének kutatásával foglalkozó elmélet, bizonyos vonatkozásban, magába foglal olyan ásványokat is, mint a földpátok vagy az agyagásványok. De a ritkábbak közül a szulfidok, borátok és molibdátok is megjelentek ilyen kontextusban.
Ki tudja, a végén kiderül, hogy egy kőtől származunk?
A szakmai segítséget köszönöm Weiszburg Tamásnak!
