Ternai

Minden saját 🍷🌊🌹

[ternaix]

Alvó kutyák

Türelemre művelné magát az ember, ahogy bölcsen, kérges, hűs tenyérrel műveli a földet is. Hiába kelni gyomlálni, mert az elvetett magok évek óta Nem nőnek. Sóval szórni a vetést. Elkeverni mészben. Felégetni. Érteni szeretnék a földhöz. Nincs olyan kéz, amely az érdes szárat bírná, olyan feszült izom, amely ellenáll a föld visszarántó erejének. Ahogy a túlélő kis görbült kacsok kapaszkodnak a göbökbe, visszakúsznak, mint gyermek kéz az anyához. Türelem. Hogy nincs olyan huzal, mely visszahúzná a lemenő napot. Így az alvó kutyát felébreszteni sem érdemes. Az nem lehet, hogy ennyi év után újra lássalak, hiszen jó termés Meleg ágya lenne ez a puha föld. Választó vonalat polcolva Ég és talaj közt, mely lenn tartja a halál nem halt halottat. Hogy innen már csak Az nő újra, mi szívnek kellemes és évek munkája után Jó falat.  Maradjak én fölül, te pedig talp alatt a múlttal, Megannyi eltemetett város agyagos, szunnyadó szemében. évszázadok megművelt ékes porcelán kancsójával Még ki nem ásott, csorbult hagyatéka az éveknek. Bár hozzám nőttél, mert nősz mindenfelé, én mégis kérdlek, Ha engem te levegővel fojtottál, Tudlak-e én földbe fojtani?

[ternaix]

Valaki felettem istent játszik

Őrlődöm a hűs tóba esett, kapálózó darazsakon.  Az ember szeret mindenható istent játszani. Ha megölöm, hát nem szenved tovább. Ha kiemelem, még talán túlélheti. S míg gondolkodom, kis szárnyát széttárva belehal.

Sokszor úgy érzem, az én életem párkányán is hosszan elnyúlva könyököl valaki. azon töprengve lassan:

Vagy felemel. Vagy nem szenved tovább. Vagy felemel,  vagy...

Az ember mégsem szeret istent játszani. S míg őt zavarja a gondolat, Addig én csendben alább merülök.

[ternaix]

Kilépek a habokból

Kagyló hátán kilépek habokból Buborék talpamon szappanüreg Vénusz is így szép, mezítlen tagokból Mocskát mosva újraszület.

Világom határa: nyelvem határa Nézem a testem, szó nem akad Kilépek abból, az égbolt falára, Felkelek majd, ha lemegy a nap.

[ternaix]

Unod, hogy nincs bocsánat szeretőd lett a bánat villanykörtébe lehelt könnyű rozébor párlat.

A csend nem jó a könnynek reménynek, közönynek Az üres szobán látod, hogy nem lett ma sem könnyebb

Hogy megálltál keresni Magadon nevetni Hisz előre tudod, hogy Nem fogsz majd kelleni.

Hisz volt csókos ajakad És hallotta szavadat mert jobb tudtad szeretni Mint valaha magadat.

[ternaix]

Nézd, anya!

Anya megkér, hogy rajzoljak neki valami szépet. Rajzolok neki egy gepárdot. Anya igazából fél a vadállatoktól, kicsit megijed. Sokkal jobban örül inkább a kedves állatoknak. - rajzolhatnál mondjuk delfint. - mondja. - nem. - mondom. Nekem a gepárdok a kedvenceim. Rajzoltam még egyet, hátha a hegyes fogakkal volt a baj. - nem. - hm. hát jó. Akkor egy bébi gepárd!  - nem szeretnél inkább egy kiscsibét? Igazából azt szeretném, ha anya örülne.  így elhatároztam, ma kiscsibét fogok rajzolni. Egész megtetszett, anya boldog lesz. Mikor elővettem a színesceruzáim vettem észre, hogy a sárga a gepárdoknál kikopott. A hegye kitört. Így csak a narancssárga csőrét és lábát tudom csak megrajzolni. A fekete gombszemét. Így nem lett valami szép. Nincs is kiscsibe.  Most meg félek neki megmutatni.

[ternaix]

Szinkronúszás

Pest medencéjét a BKV keveri, a sok lehugyozott  villanyoszlop parttalan medrében. Összemossa a koszost a színessel. A közlekedési lámpa villódzva oldódik a visszapillantók tükrében, majd elmerül két gyrosos között.

Mi mind zöld csipeszekkel az orrunkon járunk. Egyszerre feszül az izom, füstöl a gép. S csak lélegzetvisszafojtva nézünk a másik szemébe a felszínen, Várva, ki lesz az első, aki belerakja a fejét.

[ternaix]

Bevásárló kosár

A kosárból nem lopnak. Az érték a fotocellás ajtó mögött képződik, s emlékszem, az utcán elkérték a nagy IKEÁS táskám, a hajléktalanok, de nem tehetem, a sícuccomat viszem át a városon, mint Jézus a keresztet. Én nem vagyok irigy, hozzászoktam, hogy tőlem mindent elvesznek. Mikor a Dunakanyarban felküldtek a fára, hogy leszedjem a meggyet, abból a kosárból én nem ehettem. S emlékszem, a rajztanárom így mondta, a szerelem is olyan: a fénylő felszín alatt vérzik a mag. Repedező kukacos húsáról nem tehetek, De az őt borító viaszos réteg elkopott a szüretnél.

Én nem vagyok irigy, hozzászoktam, hogy tőlem mindent elvesznek. Hogy anyám inkább kidobta az ablakon, amihez ragaszkodtam. Talán azért állok most is ilyen félve a kasszánál,  Nehogy észrevegyék, Hogy a marcipán szíveden, a kosár rácsablakai mögött Tíz körmöm nyoma torzul a fémes fényű vérző csomagoláson. A kosárból nem lopnak, és én sem vagyok irigy, csak hozzászoktam. Tőlem mindent elvesznek.

[ternaix]

Nyelj, ha már köpni nem tudsz

A szó megszáll, a becsület nem marad, Szemhéjad mögötti pupillád, felragad.

Ha nyelni már nem tudsz, köpd szembe magad. Nyalj szilánkot, vagy vedd ki hamarabb

Az a hang vagy az autóban, mikor nincs bekapcsolva a biztonsági öv Figyelmeztetsz, hohó, épp nem vagyok hozzád kötve. Az utazás rabsága. Az. Továbblépés kegyelme. Az nem.

Én az a hang vagyok, mielőtt sírni kezdesz. Az elcsuklás. Megmondtam. A könnyek rabsága. Az nem. A könnyezés kegyelme. Az.

[ternaix]

Teremtés

Valójában Isten sosem teremtett, csak szétválasztott. Megalkotta a fényt, hogy az által kiváljon a sötétség. Sőt, olyan, hogy sötét nem is létezik, az csak a fénynek a hiánya. És onnan, hogy az ember szomorú azt is csak onnan tudja, hogy egy ideje már nem boldog. Így indult a teremtés.

[ternaix]

Fügefa levél

A műterem padlójára csipke esik. Testem a múzsa, szénből lesz a csuklóm, Grafittal az orrom hegye, az ajkaim kőből faragva. Összetartó vonalak, tónusos ujjbegy.

Félre ne érts, azért vagyok egyedül meztelen, Mert Ádám és Éva csak bölcsé válásuk után takarták magukat Fügefa levéllel.

Itt ülök mozdulatlan, kígyómra várva,  Kiűzetésemet keresve  E műterem paradicsomból.

[ternaix]

Szép a tél

Szép a tél - sóhajt Lehelete köd lesz fényes hó alatt sár feszül el, jó kesztyű mögött Hűs tenyér vacog. Kedvese mellén Fagyos szív ver. Szép a tél - sóhajt Szeméből könny csorog. Szép a tél - sóhajt Nem enyhül el.

[ternaix]

Piros téglalap, egy barette, azúrkék félhold.

Piros téglalap, egy barette, azúrkék félhold. Háromlábú asztal, mélyvörös-bor, koccanó, kedves, karcsú talpas pohár. Ajkam barázdáira olvadt rúzs harmonizál a garbóddal, fürtjeid beleharapnak gyenge ujjközeimbe. Térdemen nyugszik édes halántékod. Jazz, ma jazz szól, bakelitről, tompa, búgó a basszus az ütem megbotlik, a magasok hamisan elcsúsznak Mint egy homorító állat. Kecses összefonódó boka-lánc hologramja sistereg a parketta felett, mint egy kisült autós-közvetítés egy elromlott televízióképernyőn. Ujjbegyed kísér libabőrt testemre. Vázlatos rács testem tartószerkezete.

Kérlek értsd meg, hogy itthon remegek. S ki egykor még nagyvilági bohém volt most önmaga farkába harapó, sziszegő kígyó.

[ternaix]

Ki

Az segít csak most, amilyennek Amilyennek elképzellek. Brutális művészet letisztult betontömb Ágyéka. Fák alatt lehullott levelek testednek Árnyéka. Nyugodt tó moraja szemedben Karcolat Te kiszállsz, vizes hajjal, fülünkben még a szél, a fák a madarak. Ősz van, csak ketten, nyugalom, semmi sem történik, fekszünk a stégen. Természet. Nem talál meg senki. Csak ketten. Csak fekszünk. Mi van benned, ami ennyire... Ami ennyire tetszik? Ez nem szép. Ez különleges. Ilyet meg rég éreztem. Csodállak. Kár, hogy nem ismerlek és nem is foglak soha. Te azt hiszed utállak, pedig.... Pedig....

[ternaix]

Azt hallottam, hogy néhány keksz csomagolása tudatosan úgy van prezentálva, hogy a tartalmát külön egységekre osztják. Hogy kisebb csomagokra bontják őket, ezért amint megettél egy porciót, át kell gondold, hogy elkezdesz e egy újat, így pszichológiailag igazoltan az ember kevesebbet fogyaszt, ezáltal megakadályozva a vég nélküli nassolást.

Valamiért ezért van az idő is éjszakákra, meg nappalokra bontva, hogy este, amint sötét lesz rá kell jöjjünk, hogy a mai napnak is vége, megtettem, amit lehet, most már megpihenek. Nem csinálhatok meg mindent egy nap alatt. Ezért is van tél és nyár, hogy rájöjjek, én egész nyáron boldog voltam, s szomorúnak kell lennem egy időre, fáznom kell, hogy utána megint értékeljem a meleget. 

Ezért van talán ketté osztva a halál és az élet is, hogy észrevegyem, ez véget ért. Ebbe ennyi fért bele s ebben az életben már úgysem lehetséges, hogy kétszer is szeress. Ahhoz egy másik élet kéne, az meg ugye abban amit én hiszek, nincs.

[ternaix]

I can be cruel sometimes

What do you know about love, baby? Have you been in love, darling?  Ugh, forget that shit, I will show you something sweater babe 

Cause if you start to be my priority

I will start to ruin your body. My kind of feast... I won’t leave your thoughts Keep breathing through your soul And as you taste my cherry lips and get touched by my precious skin Oh, dear, I will ruin your pussy too. No escaping - I said as I pulled your hair and - Count with the worst, cause You have to know that I always make you cum With one hand.... Because in the other I hold the knife.

First, I made all your close friends in love with me. Second, I keep fucking them cause you’re hating it. Are you annoyed, just because I can get everyone I want? In a snap of fingers... haha, cause you understand how they feel now because you used to want me the same way. I stabbed them in the heart by now. No wonder, they are still longing for my lips.

Heard that you want to apologize.... Hah... Ill be waiting but dont forget love, that

No blood is sweater than the one resting on the tip of my knife

[ternaix]

A lekvár elrakva

A ritmust én cipelem a hátamon Vállamon gördül a kotta a dúrja A szin-kó-pa szin-kó-pa

Nyílik a száj a tüdőböl fölkapasz kodó egy cigi két cigi ragasz kodó dallama, esnek a

fülre a kézre az ujjbegy Emmre, szív kamrába elraktározott tavalyi

Lekvár.

Adott a dallam a ritmus Ahogy a lekvárt főzik A keverés ízek a hangok A belefőzött cukor Az üveg koccanása, ahogy Ez a befőttes üveg is A tavalyihoz ér a polcon.

Ahogy a gyümölcs érik, Héja a húson megfeszül, S formás kezek Nagy fonott kosárba Elteszik az ideit

Hogy amit még 10 éve ültettünk nagyapával Majd jövőre vagy utána még Ugyanúgy Kóstolható.

S amit én 10 éve hordozok magamban úgyszintén. Cukorral keverve, kenyéren.

[ternaix]

Monoton minimál blekk lambó

Indusztriál brutál art a panel óbudán A gyárépület bordázata beton tömeg  Szétcipzározott ablakokból Kilógó kigombolt nyelvek Mint basszus, szétfeszíti a minimál  Az ablakokat. Akár ezernyi katona lábnyoma és ezernyi fegyver eldobott tölténye egy zsebben. Józan ábrázattal a sok kémiai vegyületbe ékelve Csak próbálj egy percig arra gondolni Hallani a köd-takarta falakból Mint a bársony pulcsiban fellélegzést nyújtó ventillátor Fújni rám a szavakat, hogy

Nem lesz szerelem e küszöbön Sem csók Ne érj hozzám kérlek

Mert láttad már a telepben a földre szóródó Homok buckákban, hogy ezt még összefújja a szél Ketten maradtunk, nem hat a mantra.

Dolgozik a motor a pulzusom motora meg a sportautóé Hirtelen megáll, dobbant, ugrik dobpergés és csend.... Landolás előtti műugró a levegőben

Itt ülök a kellő és kelletlen érintkezésénél

mint madarak az drót kerítésen. Ezernyi ember szabadságának határán. Mint a bátyámén is. Basszameg.