Anya
tudod, nagyon szeretlek. Nem akarlak elveszíteni ilyen hamar. A húgom nagyon aggódik érted, majdnem pánikrohama volt, de én megvigasztaltam, mosolyogtam rá és azt mondtam te szeretsz minket és nem hagysz magunkra. Tudom, hogy nem hagynál magunkra.
Mosolyogtam rá miközben belül ordítottam a fájdalomtól, az aggodalomtól, a te elvesztésed félelmétől.
Boldog voltam előtte. Úgy éreztem végre, végre megszabadultam a terhemtől de nem.. Vagyis lehetséges de az élet egy újabb és nagyobb terhet akasztott rám.
Úgy érezem, hogy nekem nem jár ki a boldogság. Mert eddig akárhányszor boldog akartam lenni mindig valakivel történt valami nagyon rossz ami megint lehúz.
Attól tartok, hogy akárhányszor boldog vagyok vagy az akarok lenni mindig elpusztítok valakit akit szeretek.
Ha csak így jár a boldogság... Akkor lehet inkább nem kérem!