Elképzelni nem tudod, hogy mennyire szeretlek, de talán így a legjobb hisz ennek az egésznek ami kettőnk között van soha nem lehet jövője. Mert bármi is történjék köztünk, bármennyire is szeretjük egymást, nőként mindig csak második leszek számodra. Mivel mindig mikor elkezdem úgy érezni, hogy lehet közös jövőnk akkor jön ő történik vele valami és hiába van nek is más az életében már rég mint ahogy neked is itt vagyok én. Mindig hozzád fog futni és te mindig minden után is ugyanúgy tárt karokkal fogod fogadni, vagy rohansz hozzá, hogy minden rendben van e vele. Majd oldod meg helyette a problémáid miközben én szépen csendben itt várlak és belülről teljesen felemészt.
Tudom tudom nem vagyunk együtt, csak jól elvagyunk de én azt hiszem beléd szerettem és pont ezért is fáj ennyire mert tudom, hogy itt nekem kell elhagynom téged mert másképp nem fogsz rá eszmélni és őt se fogod rá ébreszteni arra, hogy mindkettőtök életében más tölti be azt a szerepet amit régen egymáséban. Ami elhiszem, hogy nehéz de én nem vagyok elég erős ahhoz, hogy sokáig ebben a tudatlan mégis másodlagos szerepben éljek.
