De jó kis vörösboros őzpörköltet csináltam!
Pár hónapja vettem észre, hogy a Kauflandban fagyasztott vadhúst lehet kapni. De így mindig. Lehet hogy már régebben is volt, csak most vettem észre, mindenesetre azóta hetente veszek valamit, van vaddisznó, őz, szarvas, dámvad. Vörösbort most tettem bele először, nem is jutott eddig eszembe, a volt feleségem javasolta, mert ma megyünk mindnyájan a fiam középiskolai évzárójára. Pont van itthon egy remek kis Nebbiolo di Langhe, még az olasz sógorom hozta nekem anyu temetésére, és aztán kitaláltam, hogy majd akkor bontom csak meg, ha újra lesz állásom, és hát most végül elárulom, bár eddig csak a próbaidő végén szándékoztam, hátha megint előbb kirúgnak, hogy hát hétfőtől dolgozom újra, ami egyrészt remek, másrészt persze szomorú.
Ja még azt elfelejtettem, hogy ti hogy csináltok vadpörköltet?
Én csak simán olajban hagymát dinsztelek, majd rá a felkockázott húst, aztán még só, bors és majoranna megy bele. Meg vörösbor! Azt is teszek ezentúl majd mindig bele.
szalonnát sütök alá, meg a pirospaprika persze, néha paprika,paradicsom, hogyhogyhogy nem tudtad eddig a vörösbort O.O
de várjál csak, én úgy tudtam, hogy a vadpörköltbe nem való a pirospaprika (attól még persze lehet bármit)
Paprika paradicsom ! So bors pirospaprika fokhagyma rozmarin. Kömény ha diszno. Majorannat csak majba teszek meg a gulyásba. Neha pici csipos. Vörösbort nem teszek mert keserűnek es a savanyunak erzem tole
most egy kicsit elgondolkodtam, lehet hogy az rozmaring, amit beleteszek, ilyen ikeás kis üvegben van már a dolog, a zacskója már rég nincs meg, szóval már nem emlékszem mi az pontosan
Meg kell szagolni
Ha resztelt maj szaga van akkor majoranna
Meg eszembe jutott h en minden even csinalok kapiabol sózott daralt paprikat es hagyom megérni az uvegben tartósító nelkul (tejsavas erjedés mint a kimchi meg a Kovaszos uborka), csodas umamija lesz neki na abbol szoktam dolgokba tenni “izfokozokent”
Borókabogyó!!!























