Foszlányok @foszlanyok-blog - Tumblr Blog

Elbocsátás

Nem akartam, hogy te legyél az utolsó

Az, akit végképp nem értek.

Akár a tücsök az ablakom alatt,

Ami szüntelen ciripel

Minden éjjel a betonrengeteg közepén

A hang, ami a fülemben cseng

Végtelen.

Az utolsó mondat, ami annyira nevetségesen rossz

Mégis azt választottad

Helyettem.

Egy ócska ponyva záró sorai a naptól megsárgult lapon

Amit nem vesz meg senki

Mert valótlan.

Mert közhelyes.

Mert te magad sem gondoltad komolyan.

S, a válasz a fel nem tett kérdésre

Soha meg nem érkezik.

#personal #foszlányok #vers #kortárs

Szó ami szó

Miközben beszéltünk szüntelen remegtem Mint magyar vizslák az izgatottságtól hajtóvadászat előtt Hajnali, deres fűben állva fegyelmezetten Várva arra a bizonyos vezényszóra Inaikat a végletekig megfeszítve A zsigereikben van. Akárcsak nekem. Mert tudtam, hogy most messzire mentem. Ott álltam lecsupaszítva. Kitárulkozva. Egy olyan világban, amit én teremtettem. Reszkettem. Tudtam, hogy a szó sosem hangzik el. Hogy a kódolt üzenet megfejthetetlen. Hogy ez a hatásmechanizmus kivédhetetlen. Mert mindenen áthatolsz. Sejtszinten indulsz. Szervileg hatsz. És akkor a gerincem mentén elkezdett felkúszni a félelem. Mire letettük már kitisztult: Az egész csak szójáték volt.

LEGÖNMAGAM

A nagy karimás lámpa mellett ültél és Szebben vetült rád a fény, mint valaha Én meg csak néztelek Néztem a barna köröket és a szeplőszerű foltokat Melyeket az íriszed borostyánsárga vásznára festettek a sámánok Egész lényed fénylőn ragyogott A nyár színeit öltve magára Szemed mosolyra húztad s Benne ott volt a végtelen színtiszta nyugalom Az én helyem. Ilyen mikor két ember szavak nélkül is Ilyenkor vagyok: legönmagam

A küldönc

Elmém tengerén hullámzik a gondolat Mint álom mezsgyéjén a sötét, zavaros víz Egy varjú véres tetemet hozott csőrében Éles karmával a tető paláit markolta Várt. Akár az őrzők, Beteg ember halálos ágya felett az utolsó lélegzetvételre Üvegszeme élesen villant rám S ében tolla kéken csillant meg az esti fényben Lelkem egy darabja ott halt meg a pillanattal Magával vitte a nagy fekete madár. Talán maga a halál is csupán ennyi Jön valami, ami után már nem leszel ugyanaz Aztán minden megy tovább a deliriumban Küldetése végeztével Elrugaszkodott és tova szállt. Azt a visszafordíthatatlan és csontig hatoló érzést hagyva bennem, hogy: Te küldted elém.

Kötélhúzás

A régi sportnap jut az eszembe Amit mindig nyár elején rendeztek a focipályán általános iskolás koromban Kötélhúzás volt a fő szám Húzd meg Ereszd meg Gyerekjáték. A mienk nem az A felnőtt játékok mindig veszélyesebbek Mert már tétje van és nem az történik legrosszabb esetben, hogy a fűre esve végzem. Ebcsont nehezen forr. Ha elengeded a kötelet nekem végem Csak zuhanok a semmibe. Majd lassan A gravitáció eltűnik. Minden megszűnik. Nem történik semmmi. Már nem érzek semmit. Lebegek. Te már nem fogod a kötelet. Megérzem majd ha egyszer valaki elkapja a végét és húzni kezdi. Talán felfelé visz majd az a zuhanás.

Jelek

5:45-kor indultam haza a helyről A felhők rózsaszínre festették az aszfaltot a pirkadatban Senki nem tulajdonított különösebb jelentőséget ennek Még a punkok sem akik a Mester utcánál szálltak le a villamosról Ők csak még egy sört akartak inni Elküldtem neked az egyik versemet Annak sincs túl sok jelentősége A Budafokin már világos van Látom a tükörképem a pocsolyákban Ez biztos hogy én vagyok? Sok eső leesett az éjjel. A galambok ijesztő hangon búgnak a lépcsőházban Morze jeleket ad a földszinti redőny A megfejtést még nem tudom.

Shelter

Tudod Én csak ennyit szerettem volna Jelen lenni Akkor és ott Veled. Mindig az adott pillanatban maradni Benne ragadni és nem gondolni tovább Hogy mi kerekedik ebből Vihar vagy szélcsend Hagyni hogy vigyen Vigyen az a hajó a mélykék Északi-tenger vizén Sodorjon el ha az kell A hatalas godzilla formát öltő fjordok felé Azt is engedem. Mert amíg nézlek nem kell törődnöm semmivel Akkor nem vagyok más Nem vagyok jó vagy rossz Csak vagyok. Csak veled vagyok. Egy térben - egy időben. Belesüppedve a nyugalom puha dunnájába Egy volt-nincs menedékház oltalmazó fa gerendái közt.

Egy ócska Ikeás szivacson aludtunk a földön. Felriadtam. Fulladtam a portól. Zihàlva ültem fel a sötétben. Mögém ültél és a mellkasodhoz húztàl. Egyenletesen vetted a levegőt. Egyszerre lélegeztünk. Szépen lassan elmúlt. Ami köztünk volt az is. Ki lesz még képes erre ebben az életben?

Zinger

Nem segítette elalvásomat a folyamatosan csörgő telefon Mégsem némítottam le. Érdekelt, hogy hányszor hívsz Mennyire zaklatott fel az, ahogyan megbántottál Lassan olyan lesz ez az egész mint egy kísérlet Mondtam is hogy ha lehet akkor fehér egér szeretnék lenni Albinó Semmiképp sem szürke Ma lenne 92 éves Nagyi Gyújtottam egy gyertyát és beleültem a füles fotelébe Látsz engem Nagyi? Biztos mondanál most valami bölcset, ahogy mindig is tetted Nem hívtál valami sokszor Kettő után feladtad Engem pedig nagymamám varrógépének ismerős, ütemesen kattogó hangjának emléke ringatott àlomba azon az éjjelen.

Viasz

Olvass a jelekből. Mondjàk. Mikor legutóbb beszélgettünk abban az étteremben kialudt a gyertya az asztalunkon. Jelnek vettem. Kinevettél érte. Átemelted a màsik asztalról azt, ami azon volt meggyújtva. “Az màr nem lesz ugyanaz.” -mondtam. Két percre rà az is elaludt. Elmosolyodtam. Én màr akkor tudtam azt, amit te még most sem.

Blokkok

Olyanok, mint a lakótelepen Magas szamár szürke beton falak Azt mondod én húztam fel őket Hogy eldöntöttem: Ott van köztünk. Ha leveszel egy téglát én két nap múlva visszarakom Épül. Tornyosul. Omlik. Mikor már azt hiszed, hogy csak az alap van, elkezdem újra. Sosem tudhatod mit építek egy éj alatt. Némán. Elszántan. Sosem tudhatod, hogy elfogy e valaha a tégla. Aztán Sziszüphoszként végezzük Egy örökösen ismétlődő álom-valóságban.

Patyolat

Mióta elmentél egyfolytában mosok Látod mondtam, hogy kezdek olyan lenni mint te Kényszeres. A lakás is csillog és egyre kevesebbet alszom A szokás hatalma(?) Vagy inkább a tied. Idővel az emberek elkezdenek egymáshoz hasonulni és általában rossz irányba változnak Ezt te mondtad. Ezért van az, hogy te engem nem emelsz és én hiába húzlak két kezzel Örökösen a földre esünk. Mint Ady csapzott szárnyú héja madarai De ez talán már valami más Valami, amit a lélekturkászok csak úgy hívnak: belső megújulás.

Papiros

A Gellért téri Galéria meg nem értett töviskoszorúi vagyok Odébb kávézókban ülő emberek beszélgetnek arról, hogy mi is a művészet Nekem az egy szavas mondataid végén lévő három pont és köztük a szünet Fehér papírra is írhatnád, vagy sárgára az jobban kíméli a szemet De a monitoron keresztül bámulva, olyan mint a villódzó neon lámba fénye a régi épületekben, mikor belépsz egy sötét helységbe Nehezen kapcsolódik fel, lép életbe Nehezen kapcsolódunk mi is össze Néha meg csak a space ugrál, mintha fogócskázna és én nem tudom elkapni sose, mert eltűnik mire oda jutok, hogy írnék is valamit Amit megértesz Csak állok fagyottan, mint álmomban mikor azt érzem, hogy nem tudok felébredni Pedig fel kéne.

Polaritás

Avagy az ellentétes viszony sajátos esete - Ha könyv lennénk ezt a címet viselnénk. Lassan már büszkék vagyunk arra, hogy kettőnk között ez a szélsőséges különbség - ez tart minket össze. Két, egymással a lehető legteljesebben szembenálló létmozzanat mindenestől egymásra irányul. ...azt hiszem ez a vesztünk... Ez a kettősség, amiből egységet próbálunk kovácsolni minduntalan. Mindhiába.

Asztrológia

Ma telihold van és bűntudatot érzek mert mikor legutóbb volt akkor még a te ágyadban feküdtem ébren hánykolódva, mint aki nem leli a helyét Sosem találtam melletted. Persze a Holdra fogtam pedig valójában nem zavar hogy épp új, növekvő, teli vagy fogyó Mi az összes fázisban voltunk. Most meg már nincs más csak az üres égbolt Eltűntünk egymás horizontjáról Ha lehetne megkérdezném attól a zöld hullócsillagtól, hogy milyen kívánságot kértél tőle akkor este Amikor augusztusban kifekszel a hűvös fűbe arcodat az égre emelve jól gondold meg mit kívánsz: a csillagok hazudnak.

Előszél

Kimondtad. Aztán teletöltötted a poharam. Kiültünk a “szoci” hotel 6. emeletének teraszára. A lábujjaimmal markoltam a korlátot úgy kapaszkodtam a viharos szélben. A jobb sarokban a sárga üvegen át pókhálóba ragadt piruettező szárnyashangyákat világított meg a naplemente. A túloldali 10 emeletes mögé szivárvanyt festett az ég.

Kovalens kötés

Valami két egymástől függő atom vagyunk, amik most részecskéire bomlottak

Újra keringünk a térben és én nem hiszem, hogy ez a két atom újra találkozhat.

Igaz kémiából sosem voltam jó, de erről is te jutsz eszembe, hogy ugyanott tanultuk, ugyanabban a teremben, ugyanattól a tanártól.

Nem erről kellene írnom.

Hanem arról, hogy az összes rózsát, amit tőled kaptam feketére szárítottam és levágtam a virágait, hogy majd konzerválom egy zselés anyagban mondjuk egy üveggömbe zárva.

De közben téged konzerváltalak az emlékeinkkel együtt, pedig utálod a konzerveket

Én meg azt, hogy köztünk csak a kémia működött.

habár egyszer valaki azt mondta nekem, hogy a szerelem is kémia csupán.

Semmi más.

#vers #foszlányok

Trending Blogs

Recently Viewed Blogs

Foszlányok