Kulturális Napok a „Nagykunság Fővárosában” - szubjektív vélemény
Augusztus 20-a Magyarország legfontosabb ünnepe, országszerte színes programok várják a kikapcsolódni vágyó embereket korosztálytól, családi állapottól és etnikai hovatartozástól függetlenül. Mindenki megtalálja a saját igényeinek megfelelő programot, programokat. Vannak, akik szívesen elmennek más településre is, míg mások a saját lakóhelyük felhozatalát választják. Így voltam ezzel én is sokadik éve már, bár ne tettem volna…
Mielőtt belekezdenék a részletes elemzésbe, fontosnak tartom leszögezni, hogy véleményem teljesen szubjektív alapokon fekszik, politikától és ismeretségtől függetlenül. Jómagam is karcagi születésű és itt élő lakos vagyok, aki helyben szeretne boldogulni, bár évről évre megpróbáltatást jelent ez olyan egyszerű, hétköznapi civil számára, mint aki én is vagyok többek között. A napok egysíkúak, a szórakozási lehetőségek pedig erősen korlátozottak. Maradnak hát e jelképes napok, amikor valami megmozdul a városban.
A Birkafőző Fesztivál számít a nagy durranásnak minden évben, bár évek óta egy megmagyarázhatatlan hiányérzettel távozom eme rendezvényről. Na de sebaj, alig egy hónap telik el és jönnek a kulturális napok, végtére is két rendezvénnyel is szolgálnak nekünk, ne legyünk hát telhetetlenek...
Emlékszem, amikor bő 10 évvel ezelőtt még a fő utca teljesen megtelt, mert a Tankcsapda vagy épp az Edda játszott, mi pedig hering módjára fészkelődtünk, de néhány órára úgy éreztük magunkat, mint egy nagyvárosi fesztivál résztvevői. Elérhetőnek tűntek ezek az előadók, pedig akkor sem voltak már a könnyen megfizethető kategória képviselői. Emlékszem, a Tankcsapda végét elmosta a zivatar 2007-ben, fákat csavart ki a szél, sokan pedig fejvesztve menekültek a vízszintes esőben, mégis minden percért megérte. Aztán az utóbbi években valami nagyon elromlott. Az, hogy nem jól gazdálkodik a város a kulturális célokra szánt pénzzel vagy csak szimplán olyanok vették át a szervezői munkát, akik nem is igazán értenek hozzá, nem tisztem megállapítani. Szembetűnő azonban, hogy egyik évben még 3-4000 ember, másik évben két árus és egy üresen tátongó, kihalt utca fogad. Itt érkeztünk el a sarkalatos pontra…
Nagyon sokszor nézem a rendezvények plakátjait és keresem, hogy nekünk fiataloknak mit tartogat ez a pár nap, s ha bár alig találok ismerős előadót, mégis esélyt adok neki, hátha pozitívan csalódom. Holott már itt csúnyán vérzik a dolog: nincs nagy név... Idén, 2018-ban azonban minden eddiginél nagyobb letargia volt számomra megélni, hogy a Nagykunság Fővárosa rangjával minden médiaszerep esetén kérkedő településvezetők mennyire nagyívben tojtak a fejünkre. Elfogadom, hogy minden ilyen jellegű rendezvényen megvannak a kötelezőnek vélt körök: testületi ülés, egymás vállon veregetése, illetve egymás retyerutyájának kitüntetése, és elmondani, mennyit fejlődött minden (értsd: bizonyos emberek pénztárcája), arató felvonulás (ami tök jó, de évről évre sablonos), a szentmise – ami elmaradhatatlan –, na és persze a fellépők.
Az ember nem vár természetesen Campus Fesztivált vagy East Festet megütő színvonalat, de azért érdemes az 50 km-es körzetben szétnézni, milyen felhozatal várja a szórakozni vágyó fiatalokat, ehhez képest itt mi jut. Persze néhány nagyokos fejében már most megfogalmazódik, hogy akkor miért nem oda megyek. A válaszom egyszerű: mert ide tartozom, és itt szeretnék jól szórakozni. Idén augusztus 18-án gyorsban letudták a könnyűzenei részét a háromnapos rendezvénynek. Mivel azonban engem sem a Pipás zenekar, sem a Nagykun Honvédbanda, sem pedig az operett műsor nem hoz lázba, így ezt a napot választottam, de ez is több volt sajnos, mint amire szükségem lett volna.
A Mesekaszinó szerethető zenekar, némi túlzással azt lehet mondani, hogy kiváló matinéműsort hoztak. Azonban gyorsan levehető, hogy egy amúgy sem fiatalok számára készített előzetes után 16:00 óra magasságában hány embert mozgósít meg – ráadásul a hőség is igen erős volt még. Őket követte a mostanában mindenhol túltolt The Best Company, akiket már sokszor volt szerencsém látni, de nem győztek meg most sem. Lélektelen, hakni szagú produkció, nem is értem, hogy a város mit lát bennük, mivel minden évben fellelhetőek az összes jelentősebb rendezvényen. Ücsörögve a padon egy fagyival a kezemben elmerengtem azon gondolatok között, hogy a településnek a TBC-nél jóval erősebb felhozatala is van zenei téren, a műfajról nem is beszélve. Szívesen megnéznék egy Maximust, Decadencet, de akár egy FNT-t élő zenekarral vagy a mostanság egyre több médiafelületen utat törő Brain Draint is, de úgy látszik, a Company erősebb befolyással bír, márpedig manapság ez a minőség felett áll sajnos. Elnézést a tagoktól, de ez az igazság. Próbálom objektívebben megközelíteni, mint a zenekar tagjai és a minden bulijukon jelenlévő 40+ korosztály képviselői. Túl sokszor akarják lenyomni a torkomon A kört vagy a Két forintos dalt, de én nem tudok ezzel azonosulni – nem is akarok –, ez nem az én korosztályom zenéje. Nem tekinteném magamat tejfölös szájúnak 35 felett, pedig a kamaszkorból már jó ideje kinőttem. De a velem egy korú emberek egy része vagy lemondott az ilyen rendezvényekről a silány, szürke programok miatt, vagy elmenekült máshova, mert nem becsülik meg őket sem munkalehetőség, sem kulturális programok tekintetében. Megkérdeztem néhány embert, hogy ők miért jöttek ki ma este a rendezvényre, de kézzel fogható magyarázatot alig kaptam. Egy nevét elhallgatni kívánó férfi annyit mondott: “Ezzel kell beérni, megpróbáljuk élvezni”, míg párja, Erika annyit fűzött hozzá: “Tavaly és tavaly előtt máshol töltöttük az államalapítás ünnepét, maradjunk annyiban, hogy az jobb volt”. János pedig azt mondta, hogy "az emberek ezt kapják, mint moslékot a disznók, nincs választási lehetőség, de van az a sörmennyiség, amikor mindegy, mi megy”. Kata annyi mondott, hogy neki ez megfelel, bár a gyerekei inkább otthon maradtak, mert őket nem érdeklik az efféle megmozdulások. Persze akadt olyan is, aki elégedett volt, de olyan is, aki az aktuális kormányt küldte el melegebb éghajlatra senkitől sem zavartatva magát. Egyszerűen lélekromboló, de nem elhanyagolható vélemények ezek, hiszen ők az egyszerű emberek. Ezek után már azon gondolkoztam, hogyan fajult idáig a helyzet. A törés pillanata valahol 2010 körül keresendő, amikor pár évig a Látogató Központ udvarára vol száműzve az élőzene, ezt a gyomrost pedig úgy látszik, azóta sem heverte ki.
A Blahalouisiana volt a nagy név idén, ami közelében sincs az írásom kezdetén emlegetett előadóknak ismeretség terén, de még mindig jobb választás, mint az utóbbi években hívott „ZS” kategóiás, egyszámos előadók, akiknek anno volt egy dala a szebb napokat is látott Viva TV-n (valamikor az ezredfordulón). Amit csinálnak, legalább lelkesen teszik, nekik jobban el tudom hinni, hogy valóban nem csak a pénzért teszik a dolgukat. Kellemes színfolt volt számomra, mivel azelőtt őket nem ismertem, de erre valóak az ilyen rendezvények, hogy valami új is szembejöjjön az egyszerű polgárral. Az estét a Matchboys zárta Dóka Tamás (Tom) közreműködésével, akik sokadik alkalommal is színvonalas előadással szolgáltak, ám a jelenlévő emberek száma kb. 20-40 közé volt tehető. Némi túlzással a főzenekart leszámítva egész idő alatt itt körül mozgott az érdeklődő civilek mennyisége. Gúnyosan meg is jegyezték, hogy kb. ketten állnak a színpad előtt, ami egy teljesen őszinte pillanat volt. Senki sem szereti, ha ekkora az érdektelenség. Ráadásul szépen apránként a gagyi árusok is összepakoltak és még kevesebben lettünk. A közönség azonban a legjobb tükör egy program minősége kapcsán. Az emberek fantáziáját jobban mozgatta a közelben lévő Berekfürdő programja, ahol azért egy Ocho Macho is befért, sőt két héttel ezelőtt a Tankcsapda, júliusban pedig még a Beatrice is. Nincs mese, Berekfürdő kiütéssel győzött – idén nyáron is.
Összegzésül azt tudom mondani, hogy ez nagyon harmatosra sikerült idén (is). Keresgélhetem a miérteket, de keserű szájízzel csak annyi az alapvető meglátásom, hogy nem tudott felpörögni az este. Ezért pedig a kulturális program szervezője is nagy mértékben felel, aki nyilván ki tudja magyarázni, miért tudnak a környékbeli – jóval szerényebb anyagi kerettel rendelkező – települések sokkal színvonalasabb nevekkel szolgálni. Ha jövőre is ilyen, vagy ennél lejjebb tendáló programmal várnak – mint ahogy teszik ezt az utóbbi években –, akkor tényleg máshová megyek, már így is sok esélyt adtam a bizonyításra, mégsem győztek meg. Szomorú ezt látni, hogy ez a jelenlegi kulturális élet Karcagon.
Zoli