Fassbinder: Lola (1981) - a Netflixen megtalálható magyar felirattal
Régóta akartam már Fassbinder filmeket nézni, de sajnos a Mubi kínálatában egyáltalán nem akart felbukkanni, az HBO-n pedig most Truffaut és Bressont nyomnak. Így amikor hozzáfértem egy kis Netflixhez, rákerestem a német fenegyerek nevére, és nem kis meglepetésemre három címet is találtam tőle. Le is csaptam rögtön a BRD-trilógia két darabjára, a bravúros Veronika Voss-ra és a fájóan aktuális Lolára.
A BRD-trilógia darabjai a Német Szövetségi Köztársaság második világháború utáni egy-másfél évtizedében játszódnak, és mindegyik egy női sorsot követ. A filmek különálló egységek, sem főbb karaktereikben, sem történetükben nem kapcsolódnak egymáshoz, sőt formanyelvüket tekintve is eltérnek. A Lola, a trilógia záródarabja, amely már a kialakult vadkapitalizmus idején játszódik: a háború már csak távoli emlék, szereplői csak keserűséggel vagy nosztalgiával(!) gondolnak a '45 előtti időkre. A történet helyszíne egy vidéki kisváros, amely a békés nyugati demokráciát élvezi. A város elitjének minden tagja ismeri egymást, és az egész város ismeri Schuckertet, a proliból felemelkedett, minden hájjal megkent építési vállalkozót, aki folyamatosan feji az önkormányzati támogatásokat és gondosan visszaoszt a megfelelő embereknek. De van egy kis baj. A város főépítésze, aki jóváhagyja az építkezéseket, nyugdíjba vonul, és a székében a rejtélyes, kelet-porosz von Bohm váltja, akit senki sem ismer. Vajon von Bohm keresztül húzza mindenki számítását, vagy épp ellenkezőleg belesimul a rendszerbe? Schuckert feszülten várja a fejleményeket, saját, privát kurtizánja Lola társaságában, akit minden este meglátogat a helyi bordélyban (arisztokrata származású) felesége beleegyezésével. Schuckert csupán egyike azoknak, akik folyamatosan a titokzatos von Bohmról fecsegnek Lolának: udvarlója, a radikális baloldali Esslin ugyanis von Bohm asszisztense, édesanyja pedig az új főépítész bejárónője. Ők is felváltva mesélnek a gentlemanről, és valamiért mindenáron távol akarják tartani a lányt a férfitől. Lola nem hagyja annyiban, és fogadást köt Schukerttel, hogy már pedig ez az úr tanuk előtt fog kezet csókolni neki, egy közönséges kurvának. Lola vállalkozása először csak egyes személyek érzelmeit kavarja fel, majd felbolydítja az egész várost, hogy a kedélyek végül egy groteszk happy end után lecsillapodjanak.
A film megtekintését követően egyértelmű, hogy miért hívták az 1945-ös születésű Fassbindert Németország lelkiismeretének. A kommunistáktól kezdve a kapitalistákon át, a toxikus férfiakon keresztül a feministákig mindenki megkapja a magáét. Az enfant terrible végig bejáratott toposzokhoz nyúl, amiket ügyesen újít meg: a kisváros mikrokozmosza egy egész ország metaforájává válik, de egyúttal tudatszínpad is, ahol a közösségi terek a tudatos megtestesítői, a bordély pedig a tudattalané. Szereplői egyszerre típusok és önálló személyiséggel rendelkező karakterek; tetteik, tragédiáik egyszerre sajátjuk és az általuk megtestesített osztályé. A film alatt szinte végig szirupos zene szól az amerikai tömegfilmek paródiájaként, eltúlzott színvilága pedig az ötvenes évek technicolorját gúnyolja.Szeretnék megnyugtatni mindenkit:
1. ez a mű nincs egészen két óra és megvadultan száguld végig a történetén, parádés párbeszédek vannak benne, amiket érdemes alaposan megrágni
2. a plakáttal ellentétben, ez a film nem öncélú. Habár komoly szerepet kap benne egy bordélyház, szex nincs, és meztelenség is alig található benne (és az is dramaturgiailag indokolt szerintem).
Azért a kicsi költségvetés itt-ott meglátszik az alkotáson: a beszédhangok enyhén konganak néhány jelenetben, mivel a forgatáson nem olyan jól felvett hangot használták, így ezek sokkal színpadiasabbnak hatnak a többinél. Más filmeknél ezeket utószinkronizálni szokták, itt vagy idő vagy büdzsé hiányból ezt nem tették meg. A film eleve ötvözi a színházi és filmes elemeket, de ennek ellenére ezeknél kicsit megtörik az illúzió. A film története még mindig aktuális, a humora friss, a színészek egytől-egyig remekek. Az operatőri munka kitűnő és gazdaságos: semmi művészkedés, remekül megválogatták, hogy mely jeleneteket dolgozzák fel látványos hosszú beállításokban és melyek azok a részek, amikor szinte telenovella-szerűen egyszerűen mutatják be az eseményeket. Az egyes jelenetek közötti átúszások és más vágói eszközök lehetnek azok, amik ma már öregesnek, vagy elavultnak hathatnak, de ilyenkor érdemes arra gondolnunk, hogy már megalkotásukkor is az volt a cél, hogy kizökkentsék a nézőt, hiszen ez is a stílusparódia része.
Csak ajánlani tudom a Lolát, ami egy üdítőszínfolt a már-már uniformizált Netflix tartalmak között.
2087
vaporwave
ellievsbear
