Látásunk éppúgy szokásokhoz kötött, mint a reggeli kávé elkészítése. Hogyan zökkenhetünk ki a rutinból, amikor egy műalkotást nézünk? Különféle megoldások lehetségesek – ezúttal ötöt vizsgálunk öt aktuális kiállításon.
KEREKES GÁBOR ÉS BOROS MÁTYÁS: PLANETBABEL
Szent István Bazilika, Lovag-terem (Budapest), 2016. július 20 – szeptember 18.
Mi van, ha Bábel tornya nem pusztul el? Utánajárhatunk a legváratlanabb helyszínen, a Parlament kupolájával azonos magasságú Bazilika padlásterében, karnyújtásnyira az angyalok figyelő karától és a megszámlálhatalan nyelven zajongó turistától, akik az épület kilátójáról szeretnének letekinteni Budapest tranzitvárosra. Kerekes Gábor és Boros Mátyás anyaga a mulandó, sebezhető, szempillantás alatt elpusztítható papír. Kerekes égbe szökő mesebirodalmai hamis perspektíváikkal, valamint Boros szikár, szinte mélabús térkölteményei, amelyek makacsul törnek a síkból a térbe, nem minden pikantériától mentes párost alkotnak. A cím által is sugallt evidenciákon kívül a két művész komplementer logikája Ariadné sokkal messzebbre vezető fonalát adja a kezünkbe. Nem is beszélve a tökéletes helyválasztásról, amelynek álomszerűségét az a tíz évvel ezelőtti Cow Parade-incidens gerjeszti, amikor a Blue Melting Ice Cream pozicionálása a Bazilika bejárata felé meredő üleppel nem maradt minden visszhang nélkül. Kis magyar valóságunkban egyenesen szürreálisnak tetszik, hogy megvalósulhatott ez az etikailag s ki tudja még milyen kritikus szempontból egyébként kifogástalan projekt. Igazi ünnep a kultúra puritán, de progresszív művelőinek, támogatóinak és követőinek.
