The End @pstpst7 - Tumblr Blog

Nem vagyok elégedett az életemmel és kibaszottul nem vagyok elégedett magammal sem. Jobb ember lettem mint voltam, de nem ismerem ezt az embert, és igaz hogy nem olyan szomorú mint a régi énem, de nincs is olyan boldog.

Szia,

Nem könnyű most leírnom, amit érzek, de muszáj megpróbálnom, mert már túl sok minden maradt bennem kimondatlanul. Nem vádolni akarlak, és nem hibát keresek. Csak szeretném, ha egy pillanatra beengednél abba, ami bennem van — mert talán ez az egyetlen módja, hogy igazán megértsük egymást.

Szeretlek. És nagyon nagyra becsüllek. Tényleg jó ember vagy, és az egyik legbiztosabb pont az életemben. Az, hogy mellettem vagy, hogy veled tervezhetek, az sokszor megnyugtatott, mikor már semmiben nem hittem. És lehet, hogy ez most furcsán hangzik, de pont ezért fáj még jobban az, amit most ki kell mondanom.

Van bennem valami, ami nem csitul. Ami nem halkul el. Egy érzés, egy vágyás, valami mély belső hiány, amit nem tudok elhallgattatni többé. Nem ellened szól, hanem értem. Nem a te hibád, hogy nem úgy szeretsz, ahogyan én tudnék szeretni. De az én szívem olyan, mint egy tűz, ami nem bír csak pislákolni. És egyre gyakrabban érzem úgy, hogy ebben a kapcsolatban elkezdett elfogyni bennem valami lényeges. Nem a szeretet — hanem az a fajta mély összehangoltság, ami miatt valaki nemcsak jól van, hanem igazán él.

Nem akarlak elveszíteni. Nem akarok döntéseket kényszerből vagy félelemből. De azt sem akarom, hogy évek múlva úgy nézzek vissza magamra, mint valakire, aki egy kapcsolatban lassan eltűnt. Szeretnék őszinte lenni veled — és magammal is. Hogy meglássuk, van-e út, ami mégis közös lehet, vagy ha nem, akkor úgy engedjük el egymást, hogy abban nincs harag, csak megértés.

Köszönöm, hogy eddig velem voltál. És köszönöm, hogy talán most ezt is el tudod olvasni úgy, hogy nem falakat emelsz, hanem megpróbálsz belelátni, ki is vagyok én igazán — belül.

Azt mondtam, nincsenek álmaim.

Hazudtam — csak olyanok, amiket félek kimondani,

nehogy bolondnak tarts,

nehogy egy szóval elveszítselek,

nehogy távolabb sodorjalak magamtól.

Azt mondtam, nincs álmom, mert fájna,

ha nem válna valóra.

Te vagy az az álom,

amit sosem érhetek el.

Minden találkozás egy darabot ad belőled,

és még keserűbbé teszi az ébrenlétet.

Veled töltött időm

egy rövid téli álom, egy rövid románc.

Engedd, hogy örökre ebben az álomban maradjak,

bár tudom, semmi sem tarthat örökké.

Engedd el a kezem,

mert hamarosan csak szép emlékek leszünk egymás számára.

Annyira szeretlek,

de hiányod keserűsége szorítja a mellkasomat.

Nem akarom, hogy elmenj,

de ez a köztünk lévő dolog nem visz előre.

Ha máshogy nem is,

az emlékeimben örökre velem maradsz.

Adj még egy utolsó csókot, szerelmem,

hadd égjen bele a memóriámba.

Sajnálom, hogy nem hiszek az álmokban.

Talán ezért szakít el tőled,

pedig te vagy a legszebb álmom.

Veled töltött időm nem lehet valóság,

túl édes, túl törékeny.

Ez csak egy rövid téli álom —

hadd maradjak örökre benne,

bár tudom, semmi sem tarthat örökké.

Hogy mondjam el hogy jó veled, de sosem rád vágytam és nem te vagy az akivel leakarom élni az életem. Beleragadtam egy olyan dologba ami jó, de nem elég jó ahhoz hogy igazán boldog legyek.

Mesélj nekem a házról az erdőben amiről annyit álmodoztál, mert szeretsz távol lenni a világtól. Mesélj nekem a tóról és a hatalmas kapásról amit sosem sikerült átélned. Mesélj a pillanatokról amiket együtt éltünk volna meg, ha még most is itt lennél és nem lennék ennyire elhagyatott és magányos nélküled. Mesélj nekem arról a sok ezer dologról amibe én is bele éltem magam, de csak egy álom maradt.

Mesélj nekem keserű emlékezetem.

#magány #szomorú #vágy

Veled is egyedül vagyok.

Égen járó véres folt, a nap újra láva hold. Rám szórja édes fényét, szememnek drága lényét. Téged látlak varázs égben, a szád íze bennem ébred. Két karodban láva testem. Holnap, ha jössz minden rendben. Érted élek szép szerelmem, ha nem jössz többet ölj meg engem.

Rohadok, sínylődök érzelem nélküli földi poklodban Istenem.

Bár megvilágítaná a fényed az a én sötét szívemet úgy ahogyan a nap a holdat.

Elvetted a kedvemet az élettől.

Elvettem a kedvemet az élettől?

Elvesztettem magamat.

Elengedtem magamat.

Elrontottam magamat.

Elhagytam magamat.

Annyi mindent mondanék, de a szavak nem jönnek a számra, a gobdolatok pedig cikáznak az elmémben.

HAGYJATOK MÁR BÉKÉN!!!

Gyűlöllek! (és gyűlölöm magamat is)

Nincs erőm mosolyt erőltetni az arcomra.

Hol van már a boldog óra, mikor térhetek örök nyugovóra?

Szeretném látni mikor megvágom magam, hogyan bugyog ki ereimből a vérem és remélem ezzel együtt minden fájó gondolat távozik az elmémből.

Trending Blogs

Recently Viewed Blogs

The End