Hatalmas tűz ég a szívemben. De sajnos én nem megmelegítem azt, aki szeretni próbál, hanem megégetem...

titsay
ojovivo
YOU ARE THE REASON

izzy's playlists!
Sade Olutola
🩵 avery cochrane 🩵
Misplaced Lens Cap
Keni
Noah Kahan
Lint Roller? I Barely Know Her
KIROKAZE
$LAYYYTER
hello vonnie
d e v o n

No title available
The Stonewall Inn
No title available
will byers stan first human second
untitled
Sweet Seals For You, Always

seen from Switzerland

seen from India
seen from Türkiye
seen from India

seen from United States
seen from Malaysia
seen from Russia
seen from Poland
seen from Colombia
seen from Iraq

seen from Germany
seen from France

seen from United States

seen from United States
seen from Malaysia

seen from United States

seen from United States
seen from Poland
seen from Germany

seen from United States
@rememberme15blog
Hatalmas tűz ég a szívemben. De sajnos én nem megmelegítem azt, aki szeretni próbál, hanem megégetem...
Kitiltottalak az elmémből, és most azon vagyok, hogy a szívemből is eltűnj.
Most már az én fejemben is elfogytak a kifogások, hogy miért védjelek tovább Téged. Nem keresel, és most már nincs több "talán azért nem, mert..."
Soha többé nem fogok kérni. Rájöttem, hogy a kérve kapott dolgok nem jönnek szívből. Vagy adj magadtól, vagy sehogy.
Évek óta üvölt a lelkem a fájdalomtól, a szívem pedig a szeretet hiánya miatt.
Rólam beszél; de velem nem.
Aki kellett a szívemnek, annak én nem kellettem. Kiábrándító ez a csúf valóság.
Nem fogsz lehorgonyozni a szívem közepén.. ugye??! Te is csak egy átutazó vagy.. igaz?!?
Magamban hordozom a fájdalom 1000 oldalát. Újra és újra belepusztulok..
Belepusztulok a múltamba, belepusztulok a jelenembe. Tegyem ezt a jövőmmel is?!
Ki fogja kimondani a mindent véget vető "VISZLÁT"-ot?
Te, vagy én?
Állandóan olyan érzésem van, mintha lemaradnék valamiről. Mintha lemaradnék a saját életemről...
... és a hallgatása volt az, ami választ adott az összes kérdésemre.
Szorít a mellkasom. Fáj. Nem kapok levegőt. Kiakarok futni a világból...
Órák óta kattogok. Nem tudok aludni. Leírnám az érzéseim, próbálom megfogalmazni, de nem megy. Egyik szó sem adja vissza azt, ami most a szívemben zajlik. Igen... a szívemben. Mert éjszaka, mikor senki sem lát, megengedem neki, hogy átvegye az irányítást az eszem felett. Majd elég lesz reggel józanésszel gondolkodni...
Én nyújtom a vígaszt, miközben magam is fuldoklom.
Hányszor tud egy 🖤 összetörni?
Miért van az, hogy én annyiszor "már túl vagyok rajtad", de igazából meg egyszer sem!?
Mi ez az érzés? Saját magunknak miért hazudunk?
Ó mondd, miért??? Miért törsz még mindig össze?? Mikor lesz már vége???
Csak remélni tudom, hogy elég vagyok neki; s nem pedig túl sok, vagy túl kevés.