NGUOSYCGADWTA..🙏🏻 @self-careforloneliness - Tumblr Blog

Posts

Annyi mindent mondanék

Nem voltam elég kész, hogy tervezni kezdjek veled és,

Így elvesztettem mindent ami, bennem volt és nemes.

Most csak a csend maradt, meg az üres tekintetem,

A bűntudatom irányít ez ébren tart, remegek.

Te voltál minden tervem, de féltem ezt kimondani

Most a hiányoddal élek, és már meg se bírok szólalni.

A szemem minden álomban - téged keres, hiába

Egy árnyékot ölelek mikor hajnal jön a világra.

Hazug lett a mosolyom, amikor mások között állok,

Mert belül darabokra hullva még mindig rád vágyom.

Tovább kéne lépnem, de nem engedi a lábam,

Menekülnöm kéne Te ezt mondtad, de mégis még várok.

És most már értem, hogy a döntéseim ára végül Te lettél,

Én az üres jövővel maradtam - miközben Te mentél.

Minden perc nélküled fájón égeti a lelkem

Szívem ketté szakadt és már azt se tudom hova rejtsem.

Elvesztettem mindent, mikor téged elengedtelek,

A szívem azt ordítja, hogy Én nélküled üres lettem.

Futnék is utánad, de az árnyék folyton visszaránt,

Minden perc nélküled csak egy omladozó valóság.

Ha újrakezdhetném, minden szót másképp mondanék,

Nem engedném a múltat többé közénk falat húzni én.

Te voltál a történet, mit csak egyszer ír az élet

Most nélküled minden sor szétesik, és a könyv üresen véges.

Felkapcsoltad a lámpát, én bent maradtam a szobában,

Pislákol a fény, nem találtam az ajtót utánad.

Minden árnyék mögött ott az emlékednek foszlánya,

És a szívem végső dobbanása veled zárult bukással.

Két part között

Egy híd vagyok – két part közé feszít,

a múlt ölel, a jövő visszahív.

Az egyik csend, hol szelíd még a szív,

a másik szél – s már mozdul is a hír.

Ő rám hajol – nem szól, csak megpihen.

Egy mosolyától az éj is megremeg.

Közelsége nem zaj, csak rejtelem,

mint holdsugár a hajnali csendben elveszett.

Nem kér, nem ígér – csak bennem él,

mint vágy, mit nem nevesít a szél.

És én ki félek, mégis mennék,

egy hang után mi nincs, de mégis bennem ég.

Későn érett szavak

Útnak indult egyszer kéz a kézben,

szél ringatta őket halkan éjjel.

Míg szívük ugyanarra mutatott,

szemük más irányba kutatott.

Egyik adta csendben a szavakat,

titkos kulcsot régi záraknak,

álmainak színeit megosztva,

hogy a másik is lássa a holnapot.

De a másik még mást keresett,

más fényben mérte a perceket.

Nem hallotta, hogy minden mondat

híd volt e két világ közé feszítve.

Aztán egyszer a híd köde felszállt,

és kiderült már messze járnak.

Egy szív már régóta várt,

a másik meg túl későn látott.

És most ott áll a késő felismerésben,

szorongatva szavak súlyát két tenyérben,

tudva, hogy mit akkor kapott,

már nem találja újból ugyanott.

De az emlék marad - fény az árnyban,

egy pillanat, mikor igazán látta,

és bár most tőled távol retteg a magányban

a szíve mindvégig ott maradt nálad.

#költészet #magyar

nutellasszello-deactivated20240

Soha nem akartam,hogy bocsánatot kérj. Azt akartam,hogy változz. Egy bocsánatkérés változás nélkül,szimplán manipuláció.

Valami ami fáj

Megtenne ő mindent csak hogy végül picit szerethessék Mondd te mit mondanál akkor ha most újból vele lennél? Megbánnál-e mindent amit régen neki megengedtél? Vagy szembe vele mégis te is mennyi mindent megtehettél? Mert valljuk be, hogy Ő is csak egy ár volt.. De még csak nem is az olcsóbb fajta, szétbaszta már a tájat! Mert csak várat, na meg áltat, ezer hamis jelet rád rak és a száraz szavak tengerébe beleugrasz ő meg átbasz! Tudod ilyen ez az átlag megmondtam, hogy ez vár rád ha, Mindenedet adod fele szívnek fele vágynak Tele álmok között állsz és összetörve csak rá vársz most Pedig régen elhullott már az ajtó végleg bezárult.. És csak csöndben számolod a strigulákat már hogy hányszor..? tényleg hányszor kell még fájjon? hányszor támad újból hátba? Most már teljesen lefáraszt az, hogy zsebkendők közt ázva - ébredsz fel az éjjel és még világít a lámpa.. Hisz az emberi lét véges, keressél már menedéket, Mert a fellegek közt élsz ahol már senki nem lát téged! Egyre ritkábbak a nappalok és hosszabbak az éjjelek, és te minden éjjel fent voltál csak vártad mikor tér észhez.. Mondd miért marad most ez is csak egy álom? Aki soha nem jön el, én még azt is haza várom.. De itt a vége mostmár és hát tudod végre lépned kéne Hisz a félelemből elég volt - nyiss új teret egy szép emléknek!

#magyar #saját idézet #gondolat

Támasz

Túl sok vihar zúdult már az amúgy is fiatal lelkében

Csak harcot folytat magában egy végtelen nagy térképpel.

Gondozza a szálakat van, hogy felsért néhány réteget

A padlón fekszik most is, meredten néz égkék szemével.

Ha hallaná a hangom talán meglelné, hogy miért éljen

~Mert minden egyes űr mélyéből felhúználak két kézzel!

És ha beborul az ég és félsz, mert nem tudod, hogy merre mész,

A céltalan út közepén is ott lennék, csak újból élj.

Én melléd állok, együtt összetörjük majd a fellegeket.

Nem lesz többé vihar nem lesz többé akit eltemetek.

Elfeledjük együtt azt a nem tudom hány fejezetet

Felülírunk mindent mi a múltban minket fenyegetett.

#poem

A múltból egy darabot

"Neked estem..

vagy inkább egymásnak"

Felállnék még százszor csak ne feledjem, hogy ki várt ott

Te voltál az egyetlen aki elmondta, hogy mi bántott.

"Majd összetörök..

és ez újra és újra"

És újra mindig ugyanaz a lemez forog újra,

Beakadt és látom mindig magam elött búsan.

"Lehet úgy érzed, hogy mindenki ellened fordult..

Én próbálok melletted lenni!"

Tisztán látom magam elött, ahogy írod ezt a cetlit,

Feléd fordulnék, de látom nincsen már itt senki.

"Sajnos maradandó károsodást hagytál bennem..

Elvesztettem a másik felem."

Ha tehetném visszamennék, mert inkább fájjon nekem,

És éljünk meg egy újabb jelent, hol minden másképp lehet.

"A fura dolgaid is egyszerűen elvarázsoltak.

Annyira olyan vagy mint én"

Nevettél mikor más csak undorodva néz,

Tényleg ugyanolyan voltál, mint amilyen én.

"Tudom, hogy nem voltam elég,

Neked nem ez kell.."

De nem egy olyan lány voltál, akire azt mondom, hogy "engedd el"

De neked idő kellett, nekem pedig bármi megtette. (Te fasz…)

"Nem szeretném, hogy összetörj..

legalább te ne."

Megfogadtuk egymásnak, és nézd mi lett a végéből,

Utunk régen véget ért, eltünne már a térképről.

"Ne feledd, hogy én itt leszek neked..

és ne felejts el engem sem."

És nem felejtettem sohasem, velem él a nyoma odabent,

De tudom futni késő már, ez az egész végleg odalett.

Tudod, ha tehetném még most is neked mesélnék és

Elmondanám az álmaim, vagy hogy éppen merre mennék és

Eltöltenék veled egy napot, vagy az összeset ami van még és

Megosztanék veled mindent, tényleg mindent amit tennék még és

Fognám a kezed, veled lennék mikor más már nincs és

Szólnék neked akkor is, ha rossz irányba tartasz épp,

De nem lehet..

Tudom nem lehet mert elveszett,

Minden ami köztünk volt az mára már csak eszme lett

Nem tudhattam előre, hogy mikor lesz a vége de,

Tudom pontosan, hogy akkor annó mit is éreztem.

Mert semmit.

Most már fáj, hogy nem tettem semmit,

Felemészt a bűntudat, hogy nem tudtam mit tenni.

Nem kérem, hogy bocsáss meg, de most itt hagyom még ezt:

Reménykedek benne, hogy veled minden rendben lesz.

~ "Hé te..!

..Tudod, hogy rólad beszélek."

Merre van az arra? Az a baj az összes politikus pikkel anyámra, Mert ilyen sokat csuklani az életbe nem láttam, Hanyatlik az ország, esik földre minden ága És tapsolunk mert úgy vesszük "ez így van rendjén báttya." Emelem a kalapom az összes kölyök előtt, és minden egyes szegény ország halandói fölött Készen állunk csatlakozni, osztozunk a jövőn Beállunk a sorba mert a szegénység az első Szerénységünk határtalan földre kúr, ez eldőlt Hogy üres hasak, hazug szavak keveréke lettünk. Feledésbe merült már, hogy mennyi kínba került, Hogy itt álljunk egymással szemben gyűlölettel belül. Felülkerekedett indulatok, megered az eső Elmossa az érveket, nem szebb világba megyünk. Napról-napra haladunk és nem változik semmi, de ha visszanézünk mégis minden végig elsőrendű. Felsőbbrendű hatalmak közt aprócska kis lélek sorba áll most újból, legyen valami mi éltet. Életképtelen arcok között életképes tények, hogy a balsorsunkhoz hűek voltunk így az lett mitől féltünk. Hol marad a méltóság, hát hol marad a válaszod? Kérdések közt bolyongok két fal közötti sáros út. A választóknak többsége az ámulattól káprázott és bólogatták ritmusra, hogy: “Előre megyünk nem hátra!” Ott vagyunk mindenhol is ahol nem is voltunk soha, de ha lenne valaki aki irányt mutat és nem csak szüntelenül ugat, akkor béke lenne megint, nem menne a süket duma és a nyuggerek is felfognák, hogy Pest is lehet Buda. “Tudom úgy érzed hogy fura, lehet bonyolult az oka, de hidd el nekem kérlek ennél nem lesz rosszabb soha” De felnőttem és egyből tudtam, nem lesz nekem úgy se olyan, szép házam vagy kertem, család mellett még egy kutya, mint apáinknak annó volt egy méltányosabb korban mikor császkáltak a kedvükre, hol mezítláb a hóban, és csak nevettek mert nem volt ilyen szánalmas a holnap. Holtak között meglátjuk, hogy miből terem korszak mert az erőszak szült embernek is könny csordul le oldalt mikor végleg összeomlik minden, nem vár újabb hajnal haladéktalanul kérlek, most az egyszer ne rá hallgass. Buddy you are not the cure, you're a rotting hell, Make no progress forward everyone is going back Never feeling empathy cuz you don't deserve that If I could wish for one thing, please don't ever breathe again! Look around you what you see? Everything is chaos! Apocalyptic vibes that you could never even pay off Everyone is stubborn taking everything they can, Pushing away each other and that's how all things end. There's no other morning when the sun will ever shine On the pile of corpses I would never even cry. The truth here lies, apologies, I ain't standing up You had more than enough chances to make everything alright.

#politika #magyar tumblr

Tánc az idővel Belül széttép minden ennél szebb már úgy sem lesz megint A hangod selymes érintése testem másképp zengeti Bárcsak kívánhatnék neked szebbet vagy, hogy élj te is, De tudom mit sem ér a szavam, a tekinteted szétszakít. Utunk keresztmetszetében a pillanatnak éltünk és Most itt állunk egymással szemben, benned pedig nincs ami Átfestené világom, a szemem most is villodzik, És elhiszem, hogy vannak csodák, ezt suttogták az álmaim, De felkeltett az óra fejem darabokban szerte épp Összeszedem innen-onnan pakolom a részeit, Részem voltál kellettél, de tudtam végül messze mész Messze innen szerte szét a világ bármely részén is Száll a szavam velem marad, az emléked a végéről Emlékezz majd kérlek minden sorom épp a békéről Meséli, hogy ki volt ott még akkor is ha nincs idő. MERT NINCS IDŐ, az óra veled táncot jár ez félidő, Féltél te is láttam nem tudtad, hogy meddig él a köd, Rózsaszínbe öltözött a tudat, veled él s ha jön Felborít mindent mit egykor elhittünk, hogy szép, de ő Veled volt és melletted, kitudja hányszor felszedett, Felettébb érdekes volt, hogy senki más nem érthetett, Értelmetlen érveivel megtette a téteit De fejben tudtad ekkor már, ez nem lesz úgyse mindig így. Mindvégig azt hitted vele leélnél pár évet még, De végül saját eszméd nyert ellened, és így véget ért. Végtére is te voltál az egyensúly a szív felé Összetörhetetlen biztos pont lettél, ne kérdezd miért, Nem kérdem én! Hogy mit mondanál akkor ha most itt lennél? Létezésed halványul az emlékemben valamiért, De wanna be, egy olyan ember lenni aki hazatér, Veled tölteném a múltam jelenleg is szanaszét, Egy darabig, biztos te lennél az aki marad is, De leeresztem fejem, többé nem lesz már ki hazavisz. Ha valaki, te tudhatnád, hogy az aki nem marad itt Az okkal vesztett ellened, nem volt esély, hogy jóra térj Most bús a tér, üres utcák hallgatják, hogy fúj a szél, Szétszéledtünk egymástól nem volt segély vagy új remény. Ha volna még, egy perced kérlek figyeld most a soraim, mert minden mondat hátterében benne volt egy csoda is. Minden szótag ritmikája kezdetektől végbe folyt és minden gondom vele együtt egy pillanatra szétoszolt.

Lehetetlen Visszagondoltam az estére, Tárt karokkal emlékszem Kapaszkodtál, nem féltem Megcsókoltál, nem kényszer Egyből tudtam ennél szebb Pillanat nem lesz még egy Ha tehetném az egészet Újraélném megint mert, Azóta se tenném le Az álmaim egy percig se, Benned látom az esélyem, Egy új életre és emlékre. Ketten a világ ellen Rohanni a szebb életbe Küzdeni, hogy enyém legyen Feltenném az egész lelkem Csak hogy végre veled legyek De tudom végül nem én kellek, Az élet nem úgy hozta, én nem ezt kértem.. Miért lett rosszabb, miért nem értem? Mondd el kérlek, mit reméljek? Merre lépjek, merre nézzek? Arra vágyom minden éjjel, Hogy másnap reggel velem ébredj. Maybe in another world, with no consequences I'd conquer your heart, and I'd take what's mine, I'd be the one, you'd like and the one you'd love. But it's all in my dreams, I can't really sleep right. The thought how I feel, really kills me lately. I hope that one day you'd wake me, Just to tell me, "-it was all a bad dream, wake up sweety." But it's never that easy, I'd say it can't really happen baby, The girl in my dreams, The one that I seek: Ocean blue eyes, and the shining blond hair, The joy that she brings, and the brightest smile i've seen, She's the one that I can never reach. The girl from the past, The one that I need, Hear me out girl, and let me in please.. De egy percig még elhiszem, Hogy lehet még esélyem, Elvégre egyszer még nem régen Csak te voltál az elmémben Beköltöztél és elhittem, Hogy biztonságban lennék de, Nem úgy ment, most elvérzek, Fuldoklom kérlek mentsél meg, Sodor az ár és elvészek, A rengeteg szép emlékben. Mennem kell, de nem lépek Engednék, de ennyit nem. De tudom semmi reményem, Egy könny csordult a szemében, S a tükör elől ellépve Tudtam végleg menni kell. Nem kérdeztem semmit sem, Csak hallgattam mert ennyi ment, Tudtam nincs új fejezet, Csak újabb üres rétegek. Lehetett volna másképp, Máshogyan egy más kép, De mások voltunk másért Így ez lett végül más nincs.

Szimplán bazdmeg

Meghalnék érted, de nem élek-halok, Olyan vagyok mint egy élőhalott Csak élni nem élek és még halott se vagyok. Talán ennyit még soha nem is kapott Egy ártatlan szív a legcsendesebb napon. Körülötted minden ragyog, De én még így is csak hervadok. Az az ártatlan mosoly, Megölsz vele, de mégis megvagyok.

23.07.09. Te voltál

Emlékszem még akkor, mikor senkim nem volt és csak zuhantam,

Te voltál a fény, a Nap, a Hold, maga az ég,

minden amit eltudtam képzelni, minden ami szép..

Te voltál a fél, a hiányzó másik

az, akit kerestem már rég.

Végül te lettél a teljes egész.

Most itt állok fent újból, és csak annyi van a fejemben,

hogy emlékszel még annó, hogy mit mondtam neked kettesben?

"Ne engedd el a kezem, egyensúlyozzunk együtt a szakadék felett!"

De már nem fogod többé a kezem, és egyensúlyozni se egyensúlyozunk a szakadék felett.

Újból zuhanok, ismét csak egyesben..