Useme: “Máshogyan fognak áramlani az energiák”
Szeptember 27-én akusztikus koncertet ad a Madách Színházban az AWS zenekarral a Useme, akiknek fantasztikus dobosával, Markó Ádival beszélgettünk az esemény kapcsán...
Mennyiben készültök máshogy erre a fellépésre, mint egy szokásos koncertre?
A zenekar történetének első akusztikus, áthangszerelt koncertje lesz ez, ami nyilván új kihívások elé állít minket. Teljesen máshogy kell megközelíteni a saját, jól bejátszott dalainkat, de ennek van egy különleges bája. Cséry Zoltán és Varga Zoltán rengeteget dolgoztak az áthangszereléssel, hogy egy más, intimebb hangulatot kapjanak a dalok.
Mennyiben fog változni a színpadkép?
A színházi környezet eleve egy teljesen más színpadképet eredményez és újdonságként hat majd. Az előadásmód is nagyon sokat változik, hiszen ahogy Bálinttól is megszoktuk, mindig lendületesen bejárja a színpadot. Most viszont a zúzás helyett sokkal visszafogottabb, intimebb lesz az atmoszféra: bárszékeken ülünk majd, öltönyben leszünk és így lakjuk majd be a színpadot. Ráadásul kiegészülünk egy vonósnégyessel és egy vokalistával is - szóval soha nem látott színpadképpel készülünk.
Várható egyéb meglepetés is a koncerten?
Igen. Nagyon csinosak leszünk. (nevet)
A színházban adott koncertek során a nézők ülve hallgatják a koncertet. Nem lesz nehéz vagy furcsa így koncertet adni, hogy nincs táncolás, mozgás a színpad előtt, hanem a közönség ülni fog? Ebben a helyzetbe hogyan lehet a legjobban kapcsolatot teremteni a közönséggel?
Pont ezért lesz jó, mert teljesen más lesz, és szeretjük az ilyen szituációkat. Biztos, hogy máshogyan fognak áramlani az energiák, és nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy milyen lesz a kölcsönhatás a közönséggel ebben a számunkra viszonylag új helyzetben. Izgalmas lesz kipróbálni magunkat úgy, hogy más eszköztárral dolgozunk.
A Madách Színház utáni napon egyből a Budapest Park színpadára léptek a Brains vendégeként. Mik az elvárások a Parkos koncerttel kapcsolatban? Oda milyen setlistet visztek majd?
Nagy megtiszteltetés a Brains előtt nyitni a Parkban, ahová a nyári turné műsorával érkezünk, mely a két lemez esszenciája. Nem lesz könnyű egy éjszaka alatt átvedleni az akusztikus hangulatból, hogy maximális fordulatszámon pörögjünk, de mindkét csapat egy energiabomba, és estére már teljes készültségben robbanunk majd a színpadra!
Meséljetek egy kicsit a novemberben induló közös turnétokról a Tankcsapdával.
A Lukács 50 koncertsorozat vendégei lehetünk, ami egy remek lehetőség a USEME-nek, és nagyon örülünk, hogy így újabb embereknek mutathatjuk meg magunkat. Régi jó kapcsolatunk van a Tankcsapdával, sokat köszönhetünk nekik, a kezdetek óta támogatták a zenekart, és nagyon várjuk már a közös turnét.
Látjátok már előre a 2019-es évet? Terveztek a Madách Színházas koncerthez hasonló extra eseményeket?
Olyan biztosan soha többet nem lesz, hogy a USEME és az AWS közösen a Madách Színházban adjon akusztikus koncertet. Mi szeretnénk az akusztikus vonalunkat tovább erősíteni, de egyelőre nagyon tele van a naptárunk, és még nem nagyon látjuk, hogy mikor és hogyan fog ez beleférni.
2019 elején az AWS-sel fogunk turnézni országszerte, megírjuk és rögzítjük a harmadik USEME lemezt. Nyáron ott leszünk a fesztiválokon, 2019 őszétől pedig a harmadik albumé a főszerep.
A Madách Rockfesztivál keretében tehát szeptember 27-én láthatjátok élőben a Useme csapatát, hivatalos Facebook esemény itt. Ott lesztek?











