Hol is kezdjem… Nem tudom, hogy ezt valaha látod-e, de muszáj kiírnom magamból.
Te voltál (vagy) az egyetlen ember az életemben, akit tiszta szívből szerettem. És bármi történt volna, én ott lettem volna melletted. A legszebb pillanatokban és a legnehezebb napokon is. Nem hagytalak volna egyedül.
Sokat gondolkodom azon, hogyan jutottunk idáig. Talán nem voltam elég. Talán nem tudtam megadni neked azt, amire igazán szükséged lett volna. Lehet, hogy akartam, próbáltam, szerettelek… mégsem én voltam az az ember, akire neked szükséged volt. És lehet, hogy ezt túl későn értettem meg.
Talán elrontottam (sőt, biztos). Talán elfáradtál bennem, bennünk, és elvesztetted a bizalmadat felém. Nem tudom. De azt igen, hogy soha nem akartalak bántani.
És bár most már külön haladunk tovább, egy dolgot szeretnék, ha tudnál: nem kell mindig mindent egyedül cipelned. Tudom, milyen erős vagy, és hogy addig küzdesz, amíg valóra nem váltod az álmaidat. De a legerősebb emberek is elfáradnak néha.
Nagyon büszke vagyok rád még így, távolról is. És őszintén kívánom, hogy boldog legyél. Hogy legyen melletted valaki, aki megadja neked mindazt, amit én talán nem tudtam.
Nem akarok az utadba állni. Azt szeretném, hogy úgy élj, ahogy igazán boldognak érzed magad. Csak remélem, hogy lesz melletted valaki, akiben őszintén megbízhatsz, aki megtart, amikor már túl nehéz minden. Hidd el, könnyebb úgy élni, ha van egy kéz, amihez bármikor nyúlhatsz.
És bár fáj ezt kimondani, de lehet, hogy nem én voltam számodra a megfelelő ember. De szeretni mindig őszintén szerettelek.
Nagyon vigyázz magadra és tarts ki!
ellievsbear
tangentwithtanner