Ahol ennyi trágya van, ott póninak is kell lenni!
Tulajdonképpen be is fejezhetném a mesélést ezzel a viccel, ami amúgy arról szól, hogy a pesszimista és az optimista kisgyereket próbálja kezelni a pszichológus, és a pesszimista kisgyerek kap rengeteg csodás ajándékot, az optimista meg egy nagy kupac lószart. A pesszimista kisgyerek csak nézi, höh, ez se jó, az se jó, szar ez mind :( Az optimista meg mint a címben... Persze, az a fajta optimizmus kurvára bosszantó, ha valaki egyszerűen letagadja, hogy rossz dolgok is léteznek vagy dolgok egyes embereknek rossz is lehet. Nade van aki élvezi az edzést, a fizikai erőkifejtést, az abban való fejlődést, én meg a másféle kihívásokat élvezem. Most például a tervezgetés izgalmát, és mindazt amit már megcsináltam és amiket még a következő hetekben csinálnom kell, és ott, utána, ott van a póni! Úgyhogy csinálom, igyekszem, örülök, tervezek, mintha minden kurvára csodás napfényes és ragyogó lenne. ja, belül azért kurvára szorongok olyasmiken, hogy orbán kiviszi az EUból az országot, hogy végleg és visszavonhatatlanul elszigetelődünk Európától mint egy kis rákos szemölcs éldegélünk majd a gyűlölet közepén. Félek, hogy bezáródnak a lehetőségek és nem tudom kitenni a lábam innen. Félek, hogy a kormány felemészti azoknak a vagyonát is akik még éppenhogy a szar felett tudják tartani a fejüket, és amikor ilyenek jutnak eszembe, akkor persze félek attól is, hogy azt sem látom tisztán, hogy mennyi ilyesféle stresszt bírok még el. Többször jártam Romániában, Lengyelországban azokban az időkben amikor egy kiló cukrot kitettünk az asztalra és a néni elsírta magát mert nem tudja mikor látott ilyet, hogy valaki csak úgy kibasz az asztalra egy kiló cukrot. Ennyiért nőt lehetett venni. Két liter benzinért szállást kaptunk. Mi vehettünk benzint, ők csak felváltva járhattak az ilyen meg az olyan rendszámú autókkal. Általános volt a nyomor, nem csak egy rétegé. meg volt azoknak a nyomora, akiknek már semmi se számított. A magyar romáktól mit lehet még elvenni? Idén már vagy nyolc ember halt meg azért mert valami szarral fűtöttek. Nem akarok rémhíreket terjeszteni, gondolkodom, hogy ki mondta ezt nekem ezzel a konkrét számmal. És stb és stb. Van szar bőven, aztán póni meg sehol. Egy olyan kerületben élek, amelyik próbál egyensúlyban maradni. nem csak pénzügyilag, hanem emberileg is. Egészen elképesztő az igyekezet, hogy valami élhető létet demonstráljanak. Hm. ez itt belbuda. Búra alatt élünk. Benne vagyok a TUDOSZ szakszervezetben. Höh, tegnaptól ellenörzőbizottsági tagként. Azt mondja az egyik faszi, hogy azzal kéne meggyőzni az embereket, hogy lépjenek be, hogy nem kell csinálniuk semmit, lehetnek nyugodtan passzívak, de az aktív tagok csak úgy tudnak eredményt elérni, ha sokan állnak mögöttük, mert a szakszervezet csak úgy tud kikerülhetetlen tényezővé válni. Ültem ott, hogy én ezt az egész kínlódást már nem egyszer végigcsináltam. És nem értik az emberek az összefogás lényegét, de talán tényleg passzivistákat kéne gyűjtenünk nekünk is. Talán azon is csúszott el minden, hogy nálunk a fennen hangoztatott összefogást már a kommunisták lejáratták. Nem tudom, nem értek a politikához, meg mint mondtam a történelemhez sem (ah, Rácz András, ah!). Én mindenbe csak ezt az optimista csinálást bírom beletenni. na, ennek a mai posztnak túl sok értelme nincs, csak ventillálok. Nekem kell az a póni az élethez!
