#2003 december

[brebacheinst-blog]

[sajatholmi]

Petri György: Elégia

Hová lesznek az elfeketült fejű, dobozba bosszuságul visszatett gyufaszálak? az üres szippantás a két ujjad közt kialudt szivarból? zsebben kallódó, görbe cigaretták, a dohánytörekes zsebvarratok? a töltőszerszámok, hülznik hová? pipákba kövült réteges hamu régészete? az almaszeletekre szelidülni szétterített dohány? a hideg füst lágy, horpadt gyűrűi, hová a túltelitett hamutálak? S hová lesz a tisztes szakértelem, az értő élvezni tudás? Hová amaz empedoklészi szenvedély, amellyel ízét, szelletét tanulni percre nem szüntem? Sorra vettem a sokféle fajtát – mivel a tudás összehasonlítás. Két próba közt – borszakértőnek kiflikatona – korty könnyű vörösbor mosta le ínyemről a füst maradék izét, míg ujjam a fogást, tapintatot mérte gyönyörhöz s dús emlékezethez. – A roppanásig kifinomodott valamennyi érzék! S a képzelet vágyhoz, alkalomhoz hozzákeverte, a levegő kék távolát sokfélébb fátyoljátékával helyettesítve. Az évszakokat íze változása jelezte: ősszel: édeskés, hazug; ha nyár van: keserű; télen s tavaszkor: semleges és élénkít, mint a szikvíz. De hiteles – csak szobalevegőben. Legjobb az első kávéhoz s szeretkezés után. Más ülve s más járkálva. Íze megromlása a kezdődő betegség legfürgébb előjele: elhagyod, mint megunt szeretőt, már émelyít – s épp azzal undorít, amivel kedvedre volt; és: többé rá se nézel – ezt hiszed. Mert méltányosságon úr a pillanat. De lábadozásod első moccanásán az ágyon felkönyökölsz, és mohón – hevesebb vágy fog el, mint valaha – fellobbantod a kénszagú gyufát – – – Valami még mindig nincs rendben a gégémmel. Az orvos ötöl-hatol, nem lát tisztán. Vagy nagyon is? Műtétről – mondja – még nincs szó. De hátha már nincs szó? Fektetnek egyelőre. Injekciókat kapok. Sokat alszom. Kérdeztem, dohányozhatok-e? Egészen nyugodtan – azt mondták. Állandóan fogyok. Kérdeztem, nem attól van-e, a dohányzástól? Nem befolyásolja – szerintük. Egyre gyengébb vagyok. Csak legalább ez a csupa üledék füst, kétségbeejtő fűíz, orrfacsaró égett papír szag ne lenne! Miért a seprőjéhez érve kell minekünk az asztaltól felállni? Előbb miért nem tudunk, miért nem adatik? Miért még az utolsó utált ölelkezés? 1970. szeptember 5.