#2020.05.01.

[fajdalmasejszakak]

Mikor egy picit furábban válaszolsz nekem, akkor mar attól felek hogy valami baj van es el veszíttelek pedig másodjára már nem élném túl .

[szakaszok]

Baszódj meg! - ennyit tudtam mondani, amikor megkérdezted, mi jár a fejemben. Ott a minden féle gondolatok kavarogtak, a gyomromban meg az előző esti pálinkázás emléke, és egyszerre éreztem melegen otthonosnak és hidegen idegennek a helyzetet.

Lassan két éve vártam arra, hogy úgy figyelj rám és, még ha látszólagosan is, de úgy törődj velem, ahogy most megint, és sírni volna kedvem. Sírni azon, ami történt, sírni azon, ami nem, meg az elmúlt hosszú kínkeserves éveken... Hogy bárcsak hamarabb jutottam volna eszedbe, nem a B-tervként vagy C-ként, hogy azt éreztem, sosem leszek én az A, sosem én leszek az első... Fájt, hogy már nem vágytam azokra az érintésekre, hogy nem hiányzott egyáltalán, hogy mélyre temettelek a borítékoddal együtt és te most megint fel akarod tépni.

Bevallani is nehéz, milyen hosszú ideig vártam és csak vártam, de nem lehettem a végtelenségig türelmes. És most csak mérges vagyok, mert amint elfogyott az utolsó csepp is, újratöltenéd a poharunkat, tiszta forrásvízzel, ami valahonnan a melyből tör föl, de végig az jár a fejemben, hogy mikor borítod ki újra, mikor kérsz inkább egy másik korsót, mert meggondoltad magad, és, hogy én azt már biztosan nem élnem túl, már nem tudnálak mégegyszer elgyászolni, mégegyszer eltemetni mindent, ami volt - talán magammal együtt.