Nem hiszem el saját magamat sem... Egy kurva estém nem telik el, hogy ne idegesítsen fel veled kapcsolatban valami, és ez már csakis az én hibám.
Az én hibám, hogy elhittem, az enyém, hogy vártam, és legfőképpen az én hibám, hogy az első hazugság után nem álltam föl és sétáltam el.
Megcsömörlöttem ettől az egésztől, ami már évek óta folyik meder nélkül és céltalanul, hogy sehová sem haladok ebben a kibaszott helyzetben csak körbe-körbe megyek egy körforgalomban, amiből eszem ágában sem volt kihajtani.
Beleszédültem mára. Beleszédültem abba, hogy várjak, hogy mindig te legyél az első és az utolsó. Hogy te legyél az etalon és a mérce, ami alá nem adunk. Hogy te legyél, aki éveken át a legérzékenyebb pont és egyben a legkeményebb. Hogy a te boldogságod nem várhat és nem türelmes.
Az én hibám... Senki másé. Rajtam kívül senki nem dönthetett, hogy hülyét csináljon belőlem, hogy saját magát alázza veled. Igazán és őszintén szégyellem magam.
De semmi baj... Többé nem fordul elő.