A fenébe!
Sokkal érdekesebb dologról akartam írni, mint a szred, hogy mi az ami idegesít, de épp láttam egy szenzációs tiktokvideót itt és eszembe jutott, hogy valaki írta, hogy na, pl az idegesíti, hogy a tumblin tiktok videókat osztanak meg.. Nagyon kevés dolog idegesít (zavar, bosszant), de sajnos nem vagyok buddha vannak ésszerűtlen idegeskedéseim is.
A zaj áll az első helyen. Megszoktam, a városban lakom (bár ugyanebben a kerületben két utcával arrébb nőttem fel, ahol a madár se jár, zaj se volt), de ahogy öregszem, egyre jobban zavar a zaj. Egy kávézóban vagy szórakozóhelyen már annyira fel tudok baszódni a zajon, hogy legszívebben hazamennék, akármennyire is kedvelem azt, akivel vagyok. (nyilván nem is akarok menni ilyen helyekre). Séta, séta amivel le lehet venni a lábamról (már ha lenne aki le akar venni :) ), az utcazaj viselhetőbb mint a szórakozóhelyeken a beszélgetés plusz a zene. És szerintem az erdő is zajos a sok kurva madárral aki összevissza beszél :D, de legalább másféle zaj. Egy ideje az összes rohadt kis géphangot, zúgást, mindent hallok, korábban ez nem volt. Nem is hiszem, hogy élesebb lenne a hallásom, az ingerküszöböm lett jelentősen alacsonyabb :( A kutya áll a második helyen, amikor macskaként viselkedik és ötpercenként hisztérikusan kaparja az erkélyajtót, hogy engedjem ki, majd kiszaladva már vissza is fordul. Rosszabb amikor visszaülök az íróasztalhoz és abban a pillanatban kaparja kívülről az erkélyajtót, hogy engedjem be. Felbasz, de vele nem veszekszem. Szeretne kimenni, de nem akar kint egyedül lenni. Én is vagyok így. :( A visszacsatolás egyértelmű hiánya a harmadik, ami lassan csillapodó dühöt okoz bennem. Pl amikor vitatkozik velem valaki majd később elgondolkodik az érveimen és magáévá teszi őket, másokkal szemben felhasználja, de soha nem mondaná azt, hogy figyi, gondolkodtam ezen, lehet, hogy igazad van, így meg úgy... Nem a győzelem miatt fontos ez nekem, hanem pont a bizonytalanságom miatt lenne fontos. Mert csak a láthatatlan szövevény felderítése érdekel, én magam nem leszek több attól, ha egy dologban igazam van, hiszen millió láthatatlan összefüggés létezik és megkülönböztetni a szándékot a véletlen egybeeséstől, az nem könnyű. Uh, érted? ha megnézel egy filmet mert ajánlottam, jelezd vissza, hogy tetszett vagy nem tetszett mert érdekel. Jobban megismerlek általa és magamat sem hozom később olyan helyzetbe, hogy olyat ajánlgassak amire csak rálegyintesz vagy hazugságokról beszélgetünk. Például. A zsigeri butaság. Az emberek többnyire okosnak tartják magukat. Nagyon kevés ember van, aki valamilyen módon belátja a saját korlátait. Én ebben is eléggé elbaszott vagyok, mert kiemelkedő logikai képességeket kaptam, de azt hiszem mindig is voltak tanulási nehézségeim, így jelenleg bármennyire rengeteg dolgot olvastam össze, forrásolás nélkül hiteltelen az egész. (ezért lenne fontos ugye a visszacsatolás) Szóval van az a valós butaság, amikor valaki megrekedt egy nyolcéves gyerek szintjén. Bármilyen meglepő, ezzel már le lehet élni egy életet, lehet dolgozni, gyereket csinálni. A szókincse, a világról alkotott képe, mindaz amit át tud adni a gyerekének, a környzetének, az egy egész élet alatt is max tíz éves korú gyerek szintjéig emelkedik. Hogyan nevelnek a buták okosakat? A logikai képesség feltehetőleg egy fizikailag is megnyilvánuló, a génekben felfedezhető adottság, ami valaghogy mindenképpen megjelenik az ember életében, nem teljesen függ a környezettől (nem múlik el a lehetőség). Attól, hogy valaki „okos” attól még nem feltétlenül mindenben az. Senki sem tartja kézben az élete minden másodpercét. Egyes dolgok kontrollvesztetten hömpölyögnek amíg nem figyelünk rá. A lényeg, hogy a butaság felbasz pl amikor látom a villamoson, hogy valaki hogyan beszél a gyerekével és szinte fájón tudom, hogy éppen most vési bele a gyerekbe azokat a dolgokat amik rongálni fogják egész életében. Nem roszból teszi a szülő. Egyszerűen ostoba.
Jajj, pedig akartam írni a tegnapi pszichológus élményemről is meg az előadásról a reménytelen szerelem pszichológiája témában (tinitumblimágnes :) ), de olyan ez, mint amikor hagyod, hogy a SZEREPLŐD írja a saját regényét. Nem mindig azt csinálja amit te elterveztél.