Astra G Bertone Club Hungary meeting @ Klubok Éjszakàja 2022 2019-ben, amikor megvettem a jelenlegi, és egyúttal első autómat, akkor elöször a Facebookon beléptem egy kb 200 - 250 fős szlovák/cseh/magyar csoportba. De annyira inaktív volt a számomra annak a közössége, hogy úgy döntöttem csinálok egy sokkal normálisabb, összetartóbb magyarorszàgi klubot, a #astragbertonehu -t. Az első pár hónapban csak maximum olyan 50-en voltunk. Akkor úgy éreztem hogy sose fogjuk utolérni azt a létszámot, ahányan a másikban vannak. 3 évvel később, így 2022 júniusàra, a klubtagszàmunk 827 főre ugrott, amit még most is nehéz elhinni nekem, hogy egy korábbi, kis klub, így kinötte magát. Tegnap, pedig egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk, ugyanis megvolt az első, nagyobb találkozónk a Tököli repülőtéri Lóerők & Klubok Éjszakàjàn. Nem voltunk annyian, ahányan az eseményre ott leszek-et nyomtak korábban, de így is boldog a szívem, hiszen elég szép számban képviseltettük magunkat az eseményen. Illetve megmutattuk hogy igen, mi is létezünk a piacon, és egyúttal bizonyitottuk a kilàtogatóknak, hogy az Astra G by Bertone kiadàsok (coupe/cabrio) remek tuning alapok tudnak lenni egy-egy àtalakitás során Ràadàsul az első találkozónk alatt, olyan embereket ismerhettem meg, a Bertone tulajok személyében, akik nagyon közvetlenek és szívesen segítenek a màsiknak, bàrmiről is legyen szó. Szóval köszönettel tartozom minden tagunk felé, akik részt vettek ezen a rendezvényen, és megmutatták a féltve örzőtt, dédelgetett kincseiket. Az Astra G Bertone Club Hungary története pedig folytatodik tovább, hiszen terveink szerint a nyár folyamán, közösen, legurulunk egy napra, a Balaton mellé, kikapcsolódni #opeltalálkozó #opelmeeting #astragbertonehu #astragcoupe #astracabrio #opelteam #klubokéjszakája #lóerőkéjszakája #tökölireptér #autóstalálkozó #klubtalàlkozó #autók #astragcoupe #astragcabrio #bertonecabrio #bertonecoupe #pestmegye #ramblingflowblog (helyszín: Tököli repülőtér) https://www.instagram.com/p/Cet7Wz9I2-U/?igshid=NGJjMDIxMWI=















