#brandtamas

[bentrol]

Szint tévesztő

Más holtan is él

tovább. Én éltem... tényleg.

Senki sem látott.

[bentrol]

A kikötőnél álltunk.

Nagy volt a szél, mitől gyönyörűen bukfencezett egyik hullám a másikon, melyek mozaikban festették elénk a derült ég tükörképét. Aznap amúgy is alig láttam felhőt, az emberek nyüzsgése eggyé vált a közeggel, és még azt se tudom pontosan, hogy hogyan kerültünk ide. Csak figyeltünk csendben, a szavak ilyenkor értelmüket vesztik, így hát én benned, te a napfényben fürödtél. Azt hiszem, talán akkor kívántam utoljára, hogy ez a pillanat soha ne érjen véget.

Nem ért. Évek teltek el, és én azóta is a tó közepén roskadozó ladikból nézem évről évre azt, ahogyan kint az örök nyárban

a kikötőnél állunk.

[bentrol]

Diszharmónia

Kár, hogy aki hozzám való, ahhoz én nem vagyok hozzávaló, - és hogy akihez hozzávaló vagyok én, hozzá nem hoz a való.

[bentrol]

[bentrol]

Miattam

Boldoggá tenni,

hogy ködben fürödve, én

boldog lehessek.

[bentrol]

Ha újra írnám az egészet, én újra beírnálak, a retinám nem felejti el csodás retinádat. Mert minden, ami szó és szép azt csakis felém szóltad, a legszebb emlékeim bazzeg tényleg veled voltak. Én egy csodás laborban láttam meg a napvilágot, de csodával határos módon ez a balek kap virágot. Fél egy, egy, majd fél kettő és véget ér, a vérem ontom neveddel, s már üres a véredény. Felírom az égboltra vörössel, hogy itt voltam, de ha színfolt akarsz lenni bennem, hívjál be, ha kint voltam. Talán tényleg telhetetlen, de törekszem a még többért, ha sokak nyelvén szólalok, holnap talán még több ért. S ha soraim a fél világon átlendülnek szájakon, füledben a szavaim, arcodon a fájdalom. A lépteimet –basszameg a mennyországban ismerik, de istenként egy embert csak egy másik ember istenít.

B.T.

[bentrol]

Kollagén

A lelken ejtett sebekkel

mindig egyedül voltam én,

de gyógyulni kevés vagyok,

nincsen annyi kollagén.

A lelken ejtett sebekkel,

mindig egyedül voltam én,

legyél nekem gyógyír, támasz,

s legyél nekem kollagén.

[bentrol]

Vallomás

Az ébresztőre csaptam, a szemem viszont zárva. Anyám régen megszökött, így lettem félig árva. A szobafogság sosem hatott, mert a zár az trágya, a zárt osztály nem vágta hogy egy ilyen tag lesz nála.

A nevem rettenet, nem kedvelt, de nem rettegett, ha seggfej a te embered, te menjél, de én nem megyek. A “legyek, vagy ne legyek” itt nem kérdés, kell hogy legyek, ha nem lennék a szeretet a föld alá temetett. 

Ne táncolj vissza, ez nem a dirty dansz, nem a mamma mia bazdmeg, ide többé már nem szarsz. Hol van mit kitettél? Hol van aki lettél? Egy lépést se tettél de a játékból már kiestél. 

Hallom az ostort, betorzult minden önkép, önként vállaltam, mit másoknál az Ön kért. Ma megtörtént, szintet léptem, kész, cső! Sokak alatt lift az ami alattam csak lépcső.

Elszállni késő, levágták rég a szárnyam, szenvedtem, mert a szemekben csak gyűlöletet láttam, de én nem vártam, nem borultam térdre, megküzdök minden real szóért, megharcolok érte.

Sajnálom hogy ez lettem ki előtted most állok, én is hányok attól mit a tükörben látok, de már nem számít, csak hogy te csalódtál bennem, egy embertelen világban nem embernek születtem. Ha bevallanék mindent, hogy mit tettem, vagy hogy mit nem, akkor nem a beaten szólnék, hanem max. csak egy repeatelt hangfájlban, miben elmondom, hogy az élet nem ajándék ahol rájössz, csak a tett a fontos, nem pedig a szándék.

Tudom hogy vége, tudom hogy végünk. Tudom hogy csak én voltam aki végül bele szédült. Tudom hogy nem kellek, tudom hogy már van ott más, tudom hogy már tudod; ez csak egy vallomás.