A férfiak fel sem fogják, sokszor mennyire rossz nőnek lenni.
Ha már csak egy kicsit kivágott póló, egy rövidnadrág vagy egy nyári ruha van rajtunk, már beszólnak, fütyülnek, mutogatnak. Nem mehetünk végig az utcán ujjatlan felsőben vagy szoknyában sem, mert azonnal jönnek a lealacsonyító megnyilvánulások. De persze vissza se szóljunk, csak engedjük el. Ez egészen addig megy is, ameddig szinte századjára szembesülünk ilyennel, tapasztalunk ilyet. Ők elmondják, hogy így meg úgy megbasznának, de ha mi azt mondjuk ,,rohadj meg" meg ,,kurva anyád" máris kussoljunk el, tűrjünk csendben, mert nők vagyunk, gyengék, háziasszonynak valók, csupán gyerek kihordására érdemesek. Mi nem káromkodhatunk, mert az nem nőies. Nem ihatunk, mert az nem nőies. Nem lehetünk nagyon vékonyak, vagy túlsúlyosak, a testünknek mindig tökéletesnek kell lennie, akár 2-3 gyerek után is.
Kérdezem én: nekünk ez jár? Mi nők, miért nem csináljuk ezt, miért nem bántjuk a férfiakat? Mert nem szabad? Mert ők is emberek? Mert nem teng bennünk túl a hormon ötven akárhány évesen is családfőként? Ohh, ja, nincs több kérdésem.
Napi szinten élünk át megalázást a férfiak által, verbálisan (szóban) és non-verbálisan (tettek útján) egyaránt. És ez mind megtörténik nem kis mértékben családon belül is.
Emberek, képzeljétek: az őskorban a nőknek is akkora szerepe volt, mint a férfiaknak. Döntést hozhattak a vándorlás, letelepedés során. Aztán ez átfordult abba, hogy tárgyak vagyunk. Mára feminizmus alakult ki és mégis elég nagy mértékben vagyunk ennek továbbra is kitéve.
Oszd meg, ha neked is szóltak már be az utcán.
Oszd meg, ha utánad is fütyültek már.
Oszd meg, ha bántalmaztak családon belül, vagy ismersz olyat, akit bántalmaztak.
Oszd meg, ha megélted, mert MINDEN nő csodálatos és SENKI sem érdemli ezt. Nem vagyunk tárgyak, s z a b a d o k vagyunk.