Csend lett
Nem szól már semmi,
a levegő is recseg a szobában,
mintha nem bírná tovább a hallgatást.
Az asztalon ott maradt a kávésbögre,
rajta egy fél szívlenyomat,
nem töröltem le.
Az idő azóta körbe forog,
mint egy katica, ami nem talál ki az ablakon.
Néha nekirepül a falnak,
aztán csak leül a porba.
Nem írok többé rád,
de minden gondolat veled kezdődik.
Nem küldöm el őket,
csak elmondom halkan a plüssömnek,
ahogy egyszer neked mondtam volna.
A zenék sem hazudnak,
minden dalban ott vagy valahol,
egy fél sorban,
egy mély hangban,
amit csak én hallok ki.
A tömegben sem kereslek,
mégis arcod után kap a szemem.
Minden arc te vagy.
A hiány nem múlik el,
csak megtanul bennem élni,
mint egy csendes macska,
ami néha mégis felmorog.
És mikor hajnalban újra felébredek,
hallom, a múlt halkan beszél,
nem felejtek, csak próbálok élni.
És még mindig ott fekszem,
abban az ágyban,
ahol te utoljára feküdtél velem. 🥀