Mindenkivel baj van?
Van a dianetika, aminek ugye az a lényege, hogy visszavezetve téged az életvonaladon, feloldják az összes traumát. (iszonyatosan leegyszerűsítve) és innentől csak gondoznod kell magad, hogy időnként megtisztítsd a lelked (és a tested) az újabb traumától. Azért a tested is, mert ha jól emlékszem Hubbard (a szcientológia atyja) már korábban azt írta, hogy a traumáknak vannak sejtszintű lenyomatai, aztán később a kutatók rájöttek, hogy a traumák DNS szinten képesek megváltoztatni dolgokat, a traumaöröklés egy valós dolog. Helló háborúk, helló holokauszt! És most ide szúrjuk be, hogy nem vagyok szcientológus. Ezek csak infók. Keresztbe-kasul beigazolódik, hogy tarumák által változunk, fejlődünk, mutálódunk és adaptálódnak dolgok. Őrült izgalmas az egész, ha korábban tudtam volna, kutató lettem volna valahol a pszichológia területén. Mindenkivel baj van és mégsincs mindenkivel baj. Mindenki ugyanúgy traumákon keresztül fejlődik. A tiltások, a megvilágosodások traumák. Csak nem emlékszünk rájuk, ha nem követi utána szenvedés. Felsimerjük, hogy van halál. Aztán rádöbbenünk, hogy az anyánk meg fog halni. Majd mindezt elfelejtjük kb ötvenéves korunkig, amikor viszont valódi trauma, hogy anyánk meghal és valódi szorongást okoz, hogy mi is meg fogunk halni. És a legtöbb embert a szülei halála megváltoztatja. Pedig volt halálfélelme gyerekkorában is. Az mégis pukk, elmúlt. Aztán meg biológiai folyamatokkal együtt valósággá vált. Ez egy piszokegyszerű példa volt a taruma aktiválódásra. De mondhatom azt is, hogy valójában trauma, hogy kisded korodban nem éred el a játékodat és e miatt kezdesz el mászni. Aztán a tested uralmának gyönyöre még össze is kapcsolódik a megszerzés örömével. Elérted, megcsináltad. De egy csecsemő is dühöng, ha valamit nem bírt megcsinálni. A csecsemőkori elhagyatottság vagy testi-lelki elhanyagolás súlyos traumákat okoz. Aztán lépegetünk tovább és trauma trauma hátán, folyton bántanak, folyton megfélemlítenek, folyton becsapnak, elhagynak, elutasítanak, stresszhelyzetbehoznak. Hát még egy nyüves kislabdadobás is lehet streszhelyzet! Ma már kiröhögném a tanárt és mélységesen átérezném, hogy ki nem szarja le a nyominger méréseit. Mi van, ha szarul dobok? Kirúgnak az iskolából? Pótvizsgáznom kell kislabdadobásból? Hahahaha! És pont ez az a változás, hogy dolgok egyszercsak más polcra, más értékelés alá esnek. Vagyis a dolgok nem valóságosak, hanem relatíve léteznek csak. Azok a dolgok is, amiben most vagyunk. Így aztán, vannak emberek, akik többé-kevésbé elfogadhatóan feldolgozták a traumáikat. Vagy akár a traumáik számukra előnyös helyen hatnak. (hogy ez teljesen egészséges dolog-e? A pszichológia szerint, igen). Vagy a megküzdési stratégiájuk, akkor is, ha nem egészséges, de hasznot hoz a közösségnek. A társadalom egyre több pszichés betegséget képes tolerálni, magábaolvasztani. Nyilván azért mert egyre több pszichésen terhelt ember szaladgál. „Régen” a furcsa emberek, az idegbetegek, nehezen találtak párt, jobban kiszorultak a közösségekből. Ám a pszichés zavarok újratelmelik magukat, szóval muszáj elfogadónak lenni. nade vissza. Ha a problémáid nem különösebben terhelik meg a környezetedet, akkor te normális, rendbenlevő embernek számítasz. Ha bármilyen problémádat (mondjuk egy blogon) górcső alá vesszük, akkor a rendszerből (az életedből) kiemelve, tuti problémásnak fogsz tűnni. Kurva ideálok amikhez viszonyítunk.
Néha nézegetek ilyen mitteszer meg kelésnyomogatós videókat. Egyszerre vonz és borzaszt. Többnyire két kérdés foglalkoztat: hogy lehet, hogy valaki ennyire elhanyagolja magát, hogy úgy megy kezelésre, hogy már ilyen iszonyatos állapotban van a bőre/kelése. Miért nem orvos kezeli, hogy meri ilyen láthatóan féltudású emberekre bízni ezt a látható betegséget – akik kesztyű nélkül meg erőszakosan nyomkodják a bajait. na, ez pl pontosan leírja a blogomat. :D Neeeem, ez csak vicc volt. Amit szakember tudott tenni, azt megtette. Úgy engedett el, hogy jól vagyok. És tényleg jól vagyok. Volt amikor nagyon szarul voltam. Tudtam is magamról, hogy nagyon szarul vagyok. Kértem is segítséget. De nem lehet az ember függő egy pszichológustól! Amikről mesélek, azok vizsgálódások. Ez már az én feladatom, hogy feldolgozzak dolgokat vagy helyére tegyek vagy éppen elsmerjem, hogy tévedtem, vagy meglássam a saját felelősségemet. És benne van az is, hogy feloldozzam magam a kötelékekből, ne csak az eszemmel értsem, hogy szabad, hogy jogom van dolgokhoz. És ebben nagyon sokat ad nekem ez a blog. A fél életem elment azzal, hogy nem szabad beszélni a bajokról, mindig mosolyogni kell (a mosolyodba majd beleszeret valaki), nem teregetjük ki a szennyest, és főleg, MI BAJOD LEHET NEKED? Hiszen... és itt jöttek a jó dolgok, amit adott az élet. Innentől az ember rohadtul szégyenli, ha nem érzi jól magát. Pedig van amikor nem. És ez tök normális. Normális, hogy nem vagyunk tökéletesek. Normális, hogy nem vagyunk ideálisak. Normális, hogy vannak bajaink. Még az is normális, hogy nem találjuk a megoldást. Nem jó, de tök normális. :) :) :)
