Régen vettek vért tőlem, de hogy ennyire! Diákként vertem a mellem, hogy milyen lazán veszem (veszik). Most meg már akkor rossz előérzetem támadt, mikor befújta a hajlatom, amikor megláttam a dinoszaurusztörzs-vastagságú tűt, oly iszonyat lett úrrá rajtam, hogy az asszisztensnőci attól félt, elájulok. A feketeleves az utóhatásként érkezett, mert közben csak szédültem és remegtem, utána hányinger is kínzott. Először hüledezett, de a védelmemre kelt, és odagurított nekem egy priccset, melyre elfektetett; ezzel elbarikádozott egy ajtót, ahol nem tudtak bejönni miattam. Hozott vizet, meg szendvicset is akart, ám azt nem fogadtam el. Azt mondogatta, hogy bárkivel előfordulhat, persze mindketten tudjuk, hogy csak én vagyok ilyen csíra. Úgy búcsúzott el, hogy: „Vigyázzon magára!” Tehát nem kell sajnálni, így legalább érezhettem a törődést.
