hajolaj
Valaki egyszer azt mondta, hogy a legszebb szavunk a hajolaj. Akkor is kétkedve fogadtam ezt, és igazából a mai napig nem értem. Hajolaj. A tükörbe nézek, és félszegen motyogom: hajolaj. Majd erőt veszek magamon és határozottabban, a h betűt enyhén megnyomva: hajolaj. Végül fanyar mosollyal az arcomon, gúnyosan ismétlem ezt a buta szót: hajolaj, hajolaj, hajolaj. A tiédet tartom a kezemben. Milyen hülyeség, hogy az állítólagos legszebb szavunkat hagytad magad után. Mekkora közhely. Hajolaj. A csempe jóleső hidegségét érzem a talpam alatt. Mindig utáltad ha mezítláb járkálok, most végre újra enyém ez az apró öröm. Na és persze a hajolajad. Felpattintom a műanyag flakon kupakját, és semmi. Sehol egy emlékgőzös illathullám. Csalódottan rogyok a csempére. Az nem lehet, hogy ez a vacak szó maradjon itt utoljára. Hajolaj. Olyan nehéz ez a j betű. Mintha ez húzta volna magával az egész kapcsolatunkat. Elképzelek egy kóbor j-t, amint kis horogként ott leng a fejünk felett. Hogy megszaporodtak a hónapok alatt. Jégmadár utca. Jeges tea. Július. “Jobb lesz nekem nélküled.” Rozsdás j betűk, amik a bőrünkbe kapaszkodtak, és addig húztak minket, míg végül a gyengébbünket elragadták. Mélyet szippantok az üvegből egy kósza illatfoszlány reményében. De csak víz szagát érzem és ürességet. Iszom egy kortyot belőle. Mintha a szám megtelne a hajaddal. Dagadó, fullasztó érzés, ahogy elmerülök a hajtengerben. Köhögve a padlóra bukok, de csak nyál és hab, ami feljön. Talán ez volt a tisztulás. Feltápászkodom, beleülök a kádunkba és vizet engedek. Majd belenyomom az egész flakon olajat. Fel akarlak szippantani minden pórusommal. Lenyelni újra a test meleg vízzel. A nyelvemen érezni az ízed, ahogy még soha. Addig ülni így, míg visszafordíthatatlanul ráncos marad a bőröm, és már nem fogom tudni, hogy mi a legszebb szavunk.