Mielőtt bárkiben az merülne fel, hogy én pózerkedtem a parlamentben, azt el kell, hogy keserítsem. De kezdjük az elején.
Ez a nap is úgy indult, mint a többi. Megmutattam a kapuőröknek a személyim, beengedtek a lezárt területre. Szépen a 17-es bejárathoz sétáltam. Ott újra leadtam a személyimet, ahol megkaptam a belépőkártyámat. Majd tovább ballagtam az fémdetektoros kapuhoz, ahol minden cuccomat a szokásos kis szalagra helyeztem, hogy átvilágítsák, majd ma, kivételesen pittyegés nélkül átsétáltam a kapun.
Leültem szépen a kis törvényeimhez, és mazsolázgattam békésen őket. Egyébként jelentem már majdnem teljesen a végére értem. Annyira büszke vagyok magamra. Csak tájékoztatásul közlöm, hogy egy több, mint 70 oldalas tömör "gyönyörről" van szó.
A pillanat amire azt mondják, hogy made my day váratott magára egészen délutánig.
Ugyanis elballagtunk a postára feladni az osztály hivatalos leveleit. Visszafelé jövet, mint aki jól végezte dolgát-ami így is volt- cseverésztünk. Az egyik ablaknál két tök jól öltözött fiatal lányra lettünk figyelmesek, akik olyan magasságban tartották a telefonjukat, hogy nem gondolhattunk másra, minthogy vagy egymást, vagy saját magukat fotózzák.
Elhaladtunk mellettük nyugiban, amikor a kollégám rám néz, és megkérdezi, hogy szerinted ezek egymást fotózták? Mondom, hát szerintem igen, és ezzel a gondolattal mind a ketten hátra is fordultunk. A látvány, ami fogadott minden pénzt megért abban a pillanatban.
Konkrétan az egyik csaj a blézerét levette, egy atléta szerű felsőben a folyosó közepén, állt, egy egészen furcsa, gondolom én modell pozíciónak szánt kéztartással, és a másik fotózta.
Mondanom se kell kitört belőlünk a kacagás.
Egyikünk sem tudta mire vélni, hogy egy ilyen forgalmas folyosón, ami ráadásul nem is különlegesen szép, vagy érdekes, miért készítenek, ilyen beállított fotókat. Komolyan egy selfie-t jobban megértettem volna, na de ez!?
Minden esetre az én napomat felderítette. Vannak még őrült emberek.
