Portrait of the consorts of Mehmed IV / IV. Mehmed ágyasainak portréja
Emetullah Rabia Gülnüş, as Mehmed Haseki and one of the most influential women of the era, will receive a special post.
Although Mehmed IV’s harem is not poorly documented, his concubines are still not well known. Mostly only legends survived, like the legend of Gülbeyaz. According to it, Gülbeyaz was a concubine blessed with wonderful beauty, whom the sultan began to fall in love with. However, this made Haseki Emetullah Rabia Gülnüş jeleous. According to legend, when Gülbeyaz was perched on a rock by the sea, Emetullah gently pushed her, causing her lost in the sea. Of course, it is unlikely that this would have happened, but we cannot rule out that Mehmed did indeed have a concubine named Gülbeyaz. Even if there was a consort like that, she could not have been more than a passing whim, as nothing remained about her, while her rival Emetullah Rabia Gülnüş is history. According to some historians, Gülbeyaz had a daughter from Mehmed.
Afife Kadin
The only woman known for sure beside Emetullah, is Afife. Afife was recorded as one of the sultan’s chief concubines by the sultan's sword-bearer, and even contemporary historians remember her as the most beloved woman of Mehmed. Afife was a poet who regularly wrote poems to Mehmed, who shared his own poems with the woman in return. Given that Afife Hatun also wrote poems about Emetullah Rabia Gülnüş, we cannot rule out that Afife was not a specific consort, a lover of the sultan, but rather a companion. Maybe she was similar to Hubbi Hatun who was an intellectual companion of Selim II and his son Murad III.
The former is also supported by the fact that Afife does not have a known child. Another point is that in November 1684, at a party organized after a hunt, Afife accompanied Mehmed and Prince Mustafa (later Mustafa II) to chat with the male companions of the sultan. A single consort probably wouldn’t have done that, just as Emetullah Rabia Gülnüş wasn’t there either. So it is more likely that Afife was a court poet. This is also supported by the survival of a letter from 1681 in which she sent a certain Ismail Aga to Istanbul to bring her salary to Edirne. The letter was signed by her as Afife Kadin, which was not really the typical signature of the concubines.
When in 1687 Mehmed IV was dethroned Afife, along with the Sultan's harem, moved to the Old Palace, while Mehmed was locked up in Topkapi Palace. Afife at this time composed one of her poems about Emetullah Rabia Gülnüş. According to the verse, the Gülnüş Sultan sobbed and shouted until her lungs hurt when her loved one has torn apart from her and locked up. Meanwhile, Mehmed sobbed quietly in the kafes. In another verse, she writes, "Tell Gülnüş to wear black / to suffer in pain / While Sultan Mehmed weeps in Şimşirlik".
We don't know when Afife died.
There was a woman named Nevruz Kadin who founded a school in the Süleymaniye district. A Nevruz Kadin was also listed in Mehmed’s harem, so it is conceivable that the two women are one and the same.
Some also mention concubines named Gülnar and Güneş, but it is possible that these arose from the misrepresentation or misinterpretation of the name Gülnüş, so are not real concubines. The same historians also note a concubine named Hatice who was killed by a concubine named Güneş. Because the story is eerily similar to the story of Emetullah Rabia Gülnüş and Gülbeyaz, perhaps Hatice was another name of Gülbeyaz, and Güneş is Gülnüş.
There’s also a concubine named Cihanşah and another one named Dürriye on some registers, but we don’t know anything about them. The situation is similar to the concubines named Kaniye, Siyavuş, and Rukiye. It is possible that these names may also be the second names of the former concubines.
Used sources: J. Dumas - Les perles de nacre du sultanat; N. Sakaoglu - Bu Mülkün Kadin Sultanlari; M. C. Uluçay - Padişahlarin Kadinlri ve Kizlari; A. D. Alderson - The Structure of the Ottoman Dynasty; L. Peirce - The Imperial Harem: Women and Sovereignty in the Ottoman Empire; C. Finkel - Osman's Dream: The Story of the Ottoman Empire
* * *
Emetullah Rabia Gülnüş, mint Mehmed Haszekije és a kor egyik legbefolyásosabb nője, külön posztot fog kapni.
IV. Mehmed háreme bár nem rosszul dokumentált, ágyasait mégsem ismerjük túlságosan jól. Főleg legendák maradtak fenn háreméből, így Gülbeyaz legendája. Gülbeyaz a legenda szerint egy csodálatos szépséggel megáldott ágyas volt, akibe a szultán kezdett beleszeretni. Ezt azonban nem hagyhatta szó nélkül a szultán Haszekije, fiainak anyja, Emetullah Rabia Gülnüş. A legenda szerint, amikor Gülbeyazi egy sziklán ücsörgött a tenger mellett Emetullah gyengéden meglökte, így a nő a tengerbe veszett. Természetesen nem valószínű, hogy ez megtörtént volna, azt azonban nem zárhatjuk ki, hogy valóban volt Mehmednek egy Gülbeyaz nevű ágyasa. Ha volt is, nem lehetett több múló szeszélynél, hiszen róla nem maradt fent semmi, míg Emetullah Rabia Gülnüş beírta magát a történelemkönyvekbe. Egyes történészek szerint Gülbeyaznak egy lánya született Mehmedtől.
Afife Kadin
Az egyetlen biztosan ismert nő Emetullah mellett Afife Hatun. Afifét Mehmed egyik fegyverhordozója a szultán fő ágyasaként jegyezte fel és más korabeli történetírók is úgy emlékeznek meg a nőről, mint a Mehmed által leginkább szeretett asszonyról. Afife költő volt, aki rendszeresen írt költeményeket Mehmednek, aki saját költeményeit osztotta meg a nővel. Tekintettel arra, hogy Afife Hatun Emetullah Rabia Gülnüşről is írt verseket, azt sem zárhatjuk ki, hogy Afife nem konkrét ágyasa, szeretője volt a szultánnak, hanem inkább társalkodója. Hasonlóan, mint Hubbi Hatun II. Szelim esetében.
Előbbi a tényt támasztja alá az is, hogy nincs ismert gyermeke a nőnek. Másik érv, hogy 1684 novemberében egy vadászat után szervezett mulatságon Afife elkísérte Mehmedet és Musztafa herceget (későbbi II. Musztafa) a férfiak közé. Ezt egy ágyas valószínűleg nem tette volna meg, mint ahogy Emetullah Rabia Gülnüş sem volt ott. Valószínűbb tehát, hogy Afife egy udvari költő volt. Szintén ezt támasztja alá, hogy 1681-ből fennmaradt egy levele, melyben egy bizonyos Ismail Agát küld Isztambulba, hogy elhozza neki fizetését Edirnébe. A levelet Afife Kadinként írta alá, ez nem igazán volt jellemző az ágyasokra.
Mikor 1687-ben IV. Mehmedet trónfosztották Afife a szultán háremével együtt a Régi Palotába költözött, míg Mehmedet a Topkapi palotában zárták el. Afife ekkoriban komponálta egyik Emetullah Rabia Gülnüşről szóló versét. A vers szerint Gülnüş szultána addig zokogott és kiáltozott, mikor kedvesét a szultánt elszakították tőle és elzárták, amíg csak bírta a tüdeje. Mehmed pedig csendben zokogott a kafesben, míg szerelme a fal túloldalán zokogott. Egy másik versében azt írja "Mondd Gülnüşnek, viseljen feketét / hogy abban szenvedje el fájdalmát / míg Mehmed szultán Şimşirlikben sír". ("Tell Gülnüş to wear black / to suffer in pain / While Sultan Mehmed weeps in Şimşirlik")
Nem tudjuk, hogy Afife mikor halt meg.
A korban élt egy Nevruz Kadin nevű nő, aki Süleymaniye kerületben iskolát alapított. Egy Nevruz Kadint Mehmed háremében is jegyeztek, így elképzelhető, hogy a két nő egy és ugyanaz.
Néhányan említenek egy Gülnar és egy Güneş nevű ágyasokat is, ám elképzelhető, hogy ezek a Gülnüş név félreírásából vagy félrefordításából keletkeztek, nem valódi ágyasokat jelölnek. Ugyanezen történészek egy Hatice nevű ágyast is jegyeznek, akit a Güneş nevű ágyas megölt. Mivel a történet kísértetiesen hasonlít Emetullah Rabia Gülnüş és Gülbeyaz történetére, talán a Hatice Gülbeyaz másik neve volt, a Güneş pedig a Gülnüş félreértett verziója.
Előfőrdul egy Cihanşah és egy Dürriye nevű ágyas is néhány listában, ám róluk nem tudunk semmit. Hasonló a helyzet a Kaniye, Siyavuş és Rukiye nevű ágyasokkal. Lehetséges, hogy ezek a nevek az előbbi ágyasok második nevei is lehetnek.
Felhasznált források: J. Dumas - Les perles de nacre du sultanat; N. Sakaoglu - Bu Mülkün Kadin Sultanlari; M. C. Uluçay - Padişahlarin Kadinlri ve Kizlari; A. D. Alderson - The Structure of the Ottoman Dynasty; L. Peirce - The Imperial Harem: Women and Sovereignty in the Ottoman Empire; C. Finkel - Osman's Dream: The Story of the Ottoman Empire
