Tányértól az égig
Egy este, mikor tányér poros.
Ki nem kér, az okos.
Megint csíkokat csinálok,
Ami van, mind felszívom.
Ettől újra csend van fejemben.
Elfelejtek mi lenne eszemben.
Karcolja az orrom belülről,
Megint egy nap, mikor ítélnek felülről.
Szél viszi messze majd érzésem,
Felvillan bennem kiégésem.
Ez az érzés hiányzott lelkemnek,
Nem hajolok meg józan tettemnek.









