Mostanában gyakran elgondolkozok azon, vajon hol ér véget egy barátság. Mindig beugrik a kép, az a fülledt nyári nap, amikor ott feküdtem melletted, karoltam át a meztelen mellkasod, kócosan, azt sem tudtam milyen nap van. Emlékszem a kilincs nyikorgó hangjára, amikor anyukád aznap reggel bejött a szobába, én pedig úgy tettem, mintha aludnék. Éreztem, ahogy egy pillanatra megtorpant az ajtóban. Láttam magunkat a szemével és a legkevésbé sem néztünk ki barátoknak, talán nem is voltunk soha?












