Lúd destroy - Démonok közt ücsörög Bencus 12″ (Csühő - 2018)
Tudom jól, hogy az új Lúd anyagra mélyen lappangó vágyódást gerjesztenek testükben a tönktestű metálos gyerekek, hiszen én is. Ráadásul ennek üdvözlésére a Csühő kiadó egy szépen márványozott hőpoklot sugárzó vinilkülönlegességgel is traktálja a publikumot. Mi ez, ha nem győzedelem? Melodikus szempontból megvallanám, hogy kedélyesen süvegeltem a korongon drasztikusan végigcsörtető óvodás blekmetált, hisz kegyetlen óriáscsecsemői mivoltomban kiteljesedhettem végre, minden szégyen nélkül bepelenkázva, nyávogva, otthonom diszkrét falai között. A lemez tempója tényleg nyargalásra emlékeztet, dallamvilága baljós, azonban nyaláboló is, így végül nem rettenetes, hanem sokkal inkább egy amolyan vészjósló jámborságot sugall. Szövegek tekintetében zord félhomályba burkolózó Lugosi Béla összevont szemöldöke körül duruzsoló fallikus gasztronómiai blekmetálra lehet számítani, de egy ártatlan gyermeki éllel, mint azt már megszokhattuk. Ennek az ötvözetnek megünneplésére úgy vélem, a legkevesebb, hogy egy olyan skálán is 5 vagy 6 csillagot adok neki, ahol csak betűk vannak.
Tracklist:
Virsliből építettek lütyődémont Kézdy György rajongói (3:21) A ganajpaszírozáson kapott gyerek tragédiája (2:31) Kacsát trüsszentett ki a gubafejű szörnyszülött (3:55) Elnézték Szilárdnak a banánáldozással járó rumlit (2:14) Egyedem, begyedem, a májadat megegyem (4:01) Satanik-diabolik tengelyen nem mer értéket fölvenni Ernő (3:23) Ő, mint őzike, p, mint pokolka (2:48) Cerkóflidércek bátorítják a Nokedli-egyház tinédzser ministránsait (7:18) Lúdbőrzök a kocsonyádtól, Klára! (3:11) Karácsony első napja van, köszönt és minden jót kíván, pokoli urunk, maga a sátán (4:34)










