Ennél durvábban nem lehet
Ott ültem, két csávóval (többel, de ők most a fókusz), akikből az egyik rajong értem. Szellemesnek tart, csinosnak, érdekesnek, főnyereménynek. Kulturált, jómódú, és nyitott, kommunikatív. Nem is néz ki rosszul. Nos, ő az, aki nem kell nekem. Hát miért is kéne, amikor ott volt az a másik, aki ugyan nem néz ki jobban, de legalább nem rajong értem, kurvára nem akar engem, marha nehéz kihúzni belőle bármit is és egyáltalán nem gondolja, hogy élete főnyereménye lennék. És van választásom! Én meg a boldogtalanságot, az elutasítást választom, mert nem bírom elengedni a fogalmam sincs mit. Az ismerős boldogtalanságot. Mondaná a pszichológia. De kell lennie valami egyéb magyarázatnak. Ami lehet, hogy semmiben sem másabb, mint az amiért emberek újra és újra a fideszre szavaznak. Hogy a tévedésünket az életünk árán is takargatjuk. Mert a szerelemre is kell valami magyarázat, nem mondhatjuk, hogy önmagában egy szóval elintézünk minden szart. A másik pasi ezer százalék, hogy sosem csalna meg, nem hazudna, nem ködösítene. Nem olyan a jelleme. Mi a faszt csinálok és miért? Lehet, hogy beleszoktam a hosszú évek összecsiszolódásában, hogy hát ilyen ez a csávó, ilyen ez a barátság, ennyit tudok belőle kivenni. Amúgy nem panaszkodom, mert mint barát, ő is jól funkcionál. És mielőtt bárki félreértené, nem azon gondolkodom, hogy kezdjek-e kapcsolatot a kedves, nyitott, gazdag és rajongó csávóval, á nem, csak azon gondolkodom, hogy vajon miért vagyok ilyen teljesen nyilvánvalóan idióta. Dinamikák Érdekességek voltak még, hogy a minap összefutottunk az egyik krássom exével meg a nő pasijával. A pasi fényévekkel jobban néz ki, mint az ex, de ez így helyes. Exek amúgyis ne nézzenek ki jól, legyenek szívesek. Sőt, minél szánnivalóbban néznek ki annál jobb. (itt most válasszuk el az iróniát az alacsony önértékelést mutató gonoszságtól. Nem könnyú feladat) Azt lestem, hogy a nőt pontosan ugyanolyan gesztusok jellemzik, mint az egyik barátnőmet, aki szintén erősen túlsúlyos. Azt hiszem ők nagyon dühösek a világra valamiért. Csak erős, pattogó hangon, gesztusokkal tudnak kommunikálni, folyton támadnak-védekeznek, az egész kommunikációjuk arra hasonlít mintha kirohannának a hájhegy várukból, csapkodnának a karjukkal a levegőben, aztán csapkodás közben visszahátrálnának. Ha kedvesek, abban is van valami rémisztő. Nyitnak, zárnak, és amikor beszélnek az akkor sem rólad szól, ha rólad beszélnek, hanem róluk. Ők megmondják mit csinálj, ők jobban tudják, és bár kifejezetten erőszakosnak tűnnek folyamatosan érezni, hogy nem hiszik el hogy van helyük a világban. Ezért is növesztik a hájat, hogy látszódjanak. :( Amikor búcsúztunk, keblencem pat-patot* adott a csajnak. Kötődik hozzá érzelmileg. Összevetve a fent fenti gondolatsorral, meg kell állapítanom: mindenki hülye. Ez a világ megérett a boldogtalanságra.
Brunella Gasperini könyvében így fordították az álatoknak és tárgyaknak adott simogatást-ütögetést. Mondjuk amikor megütögeted az autód tetejét, jól van, köszi, hogy gond nélkül hazahoztál. Embereknél a másik ember megérintése komoly jelentőséggel bír és elég egyértelmű öntudatlan jelzése a vonzalomnak. A kapcsolattól, helyzettől függ, hogy mit értünk vonzalom alatt, de számunkra vonzó emberekhez hozzáérünk, nem vonzó emberekhez nem érünk hozzá. (hacsak nem vagyunk üzletkötők és nem tanultuk meg, hogy hogyan kell gesztusnyelvül kommunikálni)
