Nem figyelsz rám
Előre mész – a tempód gyorsabb
A kutyád – én – lassabb:
Szerencsére van nálad póráz.
A mozgólépcső alján állok,
Érzem, zuhanok a szájába:
Látom a fogait, hallom, ahogy csattog –
És nem merek szólni, hogy állj!
Megszűnik a remegés a gyomromban:
Idehánytam az idegbajt a lábaidhoz
Átlépünk felette – vonszolódunk,
De leoltják a villanyt a fejemben.
Nem sikoltok: csak lépek felfelé, áramszünet.
De bennem miért nincs vagy az egyik,
Vagy a másik: áram vagy szünet…
Loholunk fel, de a lépcső lefelé megy.
Összekuporodom a gondolataimban –
Mély levegő, egytől tízig, elsikoltom magam
Mielőtt összeesek és vége,
Persze csak képzeltem.
A fényen pedig megcsillanunk:
Ragyogsz, én izzadok…
Két teljesen más: kompromisszumok
Amivel egyikünk sem lesz, csak közösen: boldogok.
Sose leszek elég, hogy utolérjelek
Csak engedem, még rángass –
vagy egy kicsit ha … hallgass
Vagy én leszek egyszer elég
Vagy belőlem lesz – de még
Harcolunk.
2020. május 31.