Jelentem, kaptunk egy kis ízelítőt mi is a tavaszból: november óta először fordult elő itt, hogy nem volt szükségem kesztyűre, sapkára, sálra és néha még a kabát is melegnek tűnt a mai plusz 7 fokos napsütésben. Persze tudom én, hogy meglesz ennek a böjtje, de egészen váratlan fodulat ez azután, hogy néhány napja még tényleg azon aggódtam, beszakad-e a tető felettünk. Félelmem azért nem volt alaptalan: a minap olvastam az újságban, hogy a kelet-montréali kerületben összedőlt a hó súlya alatt egy abribus (egy korábbi bejegyzésemben írtam róla: ez a minden oldalról fedett buszmegálló megnevezése), és bizony épp a kerületi polgármester lánya állt alatta, aki meg is sérült. Szóval azért fenntartásokkal szabad csak megbízni a helyiek tapasztalataiban:)
Mondjuk a héten tényleg extrém terhelés alatt állt valamennyi nem vertikális felület errefelé: a Szent Lőrinc-folyó torkolatvidékén például egy nap alatt 120 centi hó esett! Az internet tele van elképesztő videókkal és képekkel, amik az Atlanti-partvidéken, az ún. Maritimes-on készültek. És most, hogy ilyen hirtelen elkezdett olvadni a hó (Montréalban a héten összesen olyan 40-45 centi hó eshetett “csak”), úgy közlekedünk, mint Velencében árvíz idején: minden közterület tóvá vagy folyóvá változott meghatározhatatlan vízmélységgel. De legalább végre lehetett szabadtéri programot szervezni, és ez nagyszerű februárban, nem igaz?
Amúgy kedvenc hírem azzal foglalkozott, hogy Kanada egyes államaiban milyen jogszabályok léteznek, amelyek a gyalogosok érdekeit védik a hólevet rájuk zúdító autósokkal szemben. Itt Montréalban csak akkor büntetik a sofőrt, ha az alattomos cselekedet a közeg szeme láttára történik. A hírhez csatolt képen egy tetőtől-talpig bebugyolált csecsemő volt, akit a szüleivel együtt telibe talált egy autó valamelyik préribeli városban, és a szülők mielőtt eltávolították a szennyes levet a gyerek szeméből, füléből, ruházatáról és takarójáról, még gyorsan készítettek egy felvételt a webkettesek és a későbbi felháborodott híradások részére. Annyira itteni a sztori, nem igaz:)?
Ezen a héten elhatároztunk, hogy miután másodszor is megérkeztünk Kanadába, mostantól még több helyet fedezünk fel, és minden héten kipróbálunk egy-egy új szórakozóhelyet. Egy hangulatos bárral kezdtük, amelyben Valentin-napkor Billie Holiday-emlékestet tartott egy alkalmi zenekar kiváló hangú énekesnővel. Fincsi falatkák és kegyetlenül jó koktélok kerültek asztalunkra, amelyet egy nagyon aktív és kedves pincérnő szolgál fel, és aki kiköpött mása volt az A38 hajón két bulinkat is levezénylő Jázminnak. Annyira otthonos és európai volt a hely, hogy néhány órára kicsit elhittem, hogy óceánon onnan vagyok. Kezdésnek nem rossz.
Tegnap megtartottuk a hivatalos lakásavatót a kollégáknak: itt volt az összes diplomata a családtagokkal, de még a nagykövetasszony is tiszteletét tette (ugyan csak vizet ivott, de a férje helyette is fogyasztott jó kis magyar bort). Nagy siker volt az összes magyar bor, és nagyon sajnálták, hogy itt nem lehet kapni, csak Tokajit meg pezsgőt. De hát mondtam: kis ország, kevés föld, kevés bor, de az legalább minőségi. Az est csúcspontja persze az volt, amikor meg akarták érteni a borosüvegeken lévő magyar nyelvű marketingszövegeket. Persze mindezt csak azután, hogy megpróbálták ki is ejteni a szavakat. És imádták a soha véget nem érő, sok magánhangzós szavainkat, na és a páratlan ízvilágú borainkat. Azt gondolom, jó innen, kellő távolságból szeretni Magyarországot..
