"Az Isten áldja meg, nem lehet látni a Facebookján, hogy mivel foglalkozik"
– hangzott el egy vezetői meetingen , amikor előkerült a “ki milyen jó a szakmájában” téma. A “nagykutyák” ki voltak akadva, amiért az illető semmit sem posztolt a munkájával kapcsolatban. De minek is?
Manapság mindenki foglalkozik self brandinggel, akinek legalább egy adatlapja van valamelyik közösségi oldalon, legyen az Facebook, Twitter, Instagram, Tumblr stb. Akkor kialakul egyfajta digitális identitása az illetőnek, ha egy teljesen üres Facebook-oldallal van jelen a digitális térben – nem posztol semmit, nincs profilkép, nincs megadva semmilyen adat, egyedül a neve; sokat elárul a viszonyárol az online világhoz. Ezek az emberek általában azzal “védekeznek”, hogy nem akarják, hogy bárki is betekintést nyerjen a magánéletükbe, de elérhetőek akarnak maradni. De lássuk be, az is benne van, hogy ők viszont nem akarnak lemaradni, igenis bele akarnak látni mások életébe. És mindig azt mondom, a nem használat is egy módja a használatnak, így érdemes megemlíteni a digitális ludditákat is; már-már paranoiásan kerülik az internetes jelenlétet, hisz attól félnek, ellopják a személyiségüket.
Ebben a témában mindenképp érdemes kitérni a szelfi jelenségre is. Mint tudjuk, online mindenki a “legjobb arcát” próbálja mutatni, a szelfi (magyarul öncsi, hehe) esetében pedig ezt szó szerint is érthetjük. Már vannak lehetőségek is, hogy például lefotózzzuk magunkat egy általunk előnyösnek ítélt pozícióban, majd ezen fotó segítségével például a telefonunk egy algoritmus segítségével megpróbálja kijavítani a rólunk készült képeket, hogy tényleg mindig jól nézzünk ki. Pszichológiailag is érdemes elemezni a dolgot; azt állítják, hogy az ilyen képek nárcisztikus énünk megnyilvánulásai, amikre igenis visszajelzéseket várunk – amennyiben ezeket nem kapjuk meg, depresszív hajlamaink jelentkezhetnek komplexusos énünk miatt. Szóval tessék lájkolni az ismerősök szelfijeit!
Ahány közösségi oldal, annyi fajta digitális identitás: én például míg Instagramon egy Star Wars-rajongó gourmet-nak tűnhetek, aÖsszefoglalva a teljes ddig Twitteren többet “szakmázom” (igaz, erre a Linkedint használom ki a leginkább, az adatlapom a Facebookon pedig egészen vegyes, hisz ott posztolok munkával kapcsolatos dolgokat is, magánéletit is, családi fotókat is, olykor egy-egy videoklipet, hogy megmutassam, mennyire egyedi a zenei ízlésem (nem), valamint általam viccesnek ízegedtourism.hutélt tartalmakat is.
Networking szempontjából sem utolsó a jelenség vizsgálata. Már a különböző konferenciák is alkalmazzák azt a módszert, hogy a honlapjukon a résztvevők személyes szakmai adatlapot tudnak létrehozni, utána pedig egymással kapcsolatba lépni. Nagyszerű lehetőség arra, hogy már előre lebeszéljünk meetingeket azokkal, akik biztos, hogy jelen lesznek. A hypertext alapú csodálatos hashtagekkel pedig még inkább meg lett könnyítve a dolgunk – Twitteren példaul ezek használatával kerülök fel különböző listákra, így további szakemberekhez tudok eljutni.
Összefoglalva a teljes digitális identitás az online térben való jelenlét összessége adja. És hogy visszatérjek a címre: talán nem árt néha egy-egy szakmai tartalmat is megosztani a Facebookon, ám ne essünk túlzásba, erre inkább használjuk a Linkedint, hiszen az előbb említett oldalon jó esetben inkább barátainkkal állunk kapcsolatban, akiknek idegesítőek lehetnek ezen megnyilvánulásaink, az utóbbi pedig csak a munkakapcsolatokról szól általában.