„Olyan természetes volt, hogy átmegyek az utcán, föl a hídlépcsőn, elindulok a híd karcsú derékívén, és odalépek a Boszorkához, ő pedig meg se lepődik, csak mosolyog, ő is jól tudja, akárcsak én, hogy a véletlen találkozás a legkevésbé véletlen az életben, és ugyanazok az emberek szoktak találkát pontosan megbeszélni, akik vonalas papíron leveleznek, vagy legalulról kezdik fölfelé nyomni a fogpasztás tubust.” (Julio Cortázar, Rayuela, 1963; Sántaiskola, ford. Benyhe János, 2009)
Ha C.-olvasás után fogat mosol, vagy ennyit se teszel – hadd garázdálkodjon édességével –, csak kérdezed magad, hogy te honnan is nyomod a tubust, C. máris csapdába csalt. „Az emberek, akik regénykezdések nyomán ellenőrzik viselkedésüket, ugyanazok az emberek...” – fogalmazol egy szomorú, földalatti mondatot. De mintha suttyomban ez is C.-től jönne. Mintha ez volna a cél. Hiszékenység és paranoia a nyílt színre csalogatva – vö. „Bármilyen érzés fogja is el, mindegyiken rajtakapja magát.” (Elias Canetti) –, és még csak egy bekezdésen vagyunk túl (?).
Felháborítóan kedves dolognak tartom, hogy az idézett nyitány előtt (!) az Eligazító táblázat, amit szintén C. jegyez, ha nem is emberek, de fejezetek „pontosan megbeszélt találkáinak” kottája. Egy számsorozat arra az esetre, ha egy második könyvet is szeretnénk. Mert akkor, mondja C., ilyen és ilyen sorrendben érdemes olvasni a 3. rész fejezeteit az 1. (Odaát) és a 2. rész (Ideát) egyikéhez-másikához visszakanyarodva. Még a fejezetek végén is ott a számjegy, a folytatás ajánlata. Jó, hogy az nincs kiírva, mit hánykor kezdjünk el!
Persze, az már az önellentmondás túlcsinosítása volna. C. sejteti így is, hogy a fejezetek néha, mint az emberek, ódzkodni fognak ettől a tervezettől. Te pedig mész tovább, azt se tudva már, hogy ha dafke lineárisan haladsz, akkor olvasol-e össze-vissza.
Ami, persze, még mindig a legkényelmesebb dimenzió: mintha a paszta egész jól érezné magát a rugalmas zárkában, ahogy elöl is, hátul is nyomva, ujjaddal libikókázol rajta. A legkényelmesebb, mert a többiek – fogak, fogkefék, serték, lyukak, tömések, ínyek – szóba se jöttek.
(borsik)
