Pultosként az éjszakában
Este van. Kezdődik. Vagy legalábbis a munkaidő kezdődik. Hiszen a vendégek még talán el sem kezdték a készülődést az esti szórakozásra, a kiszolgáló csapat azonban már készen áll az esti bulira. Hűtők bepakolva, minden előkészítve. Az első pár órában, mikor még csak tényleg minimális ember lézeng a helyszínen, mi csak állunk, és tényleg nem tudunk semmit csinálni. Az egy helyben állás pedig fárasztóbb, mintha mozogna az ember. Én ilyenkor mindig várom, hogy végre legyen 11 óra és kezdődjön el igazán a buli.
Éjfél körül viszont már pörgök ezerrel. Keresem azt, aki a legtöbb ideje vár (a legtöbb idő sem lehet több pár percnél), kérdezem mit adhatok, és már készítem is. Aztán jelentés a NAV-nak , fizet, és megy szórakozni. Ez az átlagos eset. De egy hétvégi buli nem átlagos. Vannak történetek, amiket tényleg csak a pult ezen oldalán lehet érezni. Kezdjük egy viszonylag tűrhető típussal, a varázslókkal. Tudod, a ,,Lesz egy...” kezdetű rendelések. Mikor lesz kedvesem, maximum ha én adok. Na de ilyet ugye nem mondunk, hanem asszisztálunk a varázslathoz, vagy mondhatni varázsolunk. Ennél felháborítóbb kérési forma az “Adj(ál) egy....” kezdetű mondatok. Természetesen légyszíves nélkül. Az ilyen rendelésekhez tartozik a füttyögős és csettintgetős figyelemfelkeltés. Úgy gondolom ennél van kulturáltabb módja is annak, hogy felhívd magadra a figyelmem. Egy feltett kéz, vagy egy “Bocsi” vagy “Légyszíves” megszólítás. Bár ezeket a zenétől nem mindig halljuk, hidd el, igyekszünk. Gondolom nem a pultot támasztod, hanem a sorodra vársz. Attól pedig, hogy tapló vagy, nem fogsz előbb sorra kerülni, sőt... Ha pedig túlestünk a rendelés leadásán, részemről a felvételén, akkor sem lesz még könnyű a helyzet. Főleg, ha négy-ötféle italt rendelsz. Nekem azt fejben kell tartani és a megfelelő módon, a lehető leggyorsabban elkészíteni. Néha előfordul, hogy félrehallok valamit, kérlek légy elnéző, azt hiszem mindenkivel megesik. Vagy tudod mit, ha úgyis tudod, hogy hangos a zene, legalább beszélj artikulálva (igen, egy üveg vodka után ez nehéz lehet, de egy próbát megérne). Hiszen talán nem mindig a pultos a hülye valójában. De hát ugye aranyszabály, hogy mindig a vendégnek van igaza. Szóval nem küldhetem el a bunkó paraszt vendéget sem melegebb égtájakra, bármennyire is szeretném. A gyenge próbálkozóknak sem mondhatom meg a véleményem, mindig gyengéden kell visszautasítanom, ami azért elárulom, az ötödik(különböző személy) próbálkozás után nem egyszerű. És akkor még az elcsépelt udvarlós közhelyekről nem is beszéltünk. Én pedig még mindig pörgök és mosolygok, pedig hajnali kettő van és kezdek fáradni. Mert én nem akkor megyek haza, amikor úgy érzem, hanem amikor már az összes pénztárgép le van zárva, mikor az össze hűtő újra van töltve, vagy éppen ki van pakolva teljesen (ahogy éppen a helyzet követeli) és amikor a kedves vendég már feltehetően otthon pihen. De azért zárás után fél/egy órával a pultos is hazaér. Fájó lábakkal, gyakran alkohollal átitatott ruhában, hulla fáradtan. Aztán ha “szerencséje” van, akkor minden kezdődhet másnap elölről.
És hogy miért csináljuk? (Néha annak ellenére, hogy a borravalót teljes egészében nem látjuk...) Azért, mert kell a pénz, vagy azért, mert tényleg élvezzük, minden nehézség és fent említett negatívum ellenére. Az optimista pultosról minden lepereg és mindig mosolyogva megy dolgozni, mert egyrészt ez pozitívan hat a környezetére, másrészt több bevételt is hozhat. Te is szívesebben mész oda egy vidám emberhez, nem? És látod, talán el sem tudod képzelni, mennyi minden áll a pultos mosolya mögött hajlani kettőkor.