[dont-give-a-fuck-club]

[desactivemaintenant-deactivated]

[vagyokolyannaiv]

Érintettek màr meg

Durván,

Vadul,

Szerelmesen,

Erősen,

Gyengéden,

Hevesen.

De hogyan, lehet, hogy valaki ennyire megérintse a lelkem,

Anélkül, hogy igazán hozzám ért volna?

Hogy lehet egy apró simogatásban, amit lopva intézel felém miközben elhaladsz mögöttem, ennyi érzékiség?

Hogy tudtad, úgy megérinteni a lelkem, hogy nem is ismerlek igazán?

[ki-nem-mondott-szavak-tengere]

Azt hiszem, az első perctől szerettelek, csak még én sem tudtam igazán.

Ragaszkodom hozzád.

Talán jobban a kelleténél.

Az, hogy itt vagy mellettem, még ha távol is, még a számomra is hihetetlen.

Senki sem maradt ilyen sokáig.

Mégis minden nappal jobban érzem azt, hogy ez meg kellet, hogy történjen.

Te voltál a hiányzó darab.

A hiányzó darab, ami újra értelmet adott ennek az egésznek.

Ennek a mindennek.

Aki mellett nyugodt lehetek.

Az, aki lenni szeretnék.

Tudom, hogy nem szerelem ez, mégis úgy söpör át rajtam, mint semmi más.

Mi lenne velem, nélküled?

[apro-remenysugar]

ki kellett szállnom belefáradtam nem tűrhettem hogy melletted nem érzem magam igazán egésznek

tej és méz

[pokolbol-fel-aztan-vissza]

Te dobtál el, mégis te vagy az, aki nem akar teljesen elengedni. Nem engeded, hogy elmenjek. Azt akarod, hogy továbblépjek, de közben meg akarsz tartani. Az életed részének akarsz tudni.

Hogy szeretetből csinálod-e? Óh...dehogy! Félelelmből. Mert félsz, hogy nem találsz még egy olyan embert, aki úgy szeret majd, mint ahogy én. Aki mindig meghallgat. Aki mindig mindenben melletted áll, és akire mindig számíthatsz. Félsz, hogy nem találsz még egy olyan embert, aki annyira törődik veled, mint ahogy én tettem. Rettegsz...a magánytól.

A magány. Ez az egyetlen ok, amiért még mindig meg akarsz tartani.

[az-ejszaka-kiralynoje]

Egy nő először, úgy bánik veled, ahogy szeretné, hogy vele bánjanak. Azután úgy bánik veled, ahogyan Te bánsz vele

[a-kaosz-istene]

“Azt hiszem, nagyon tudnálak szeretni, ha hagynád.”

— Alexander Levin

[a-kaosz-istene]

“Egyszerűen nem hagy nyugodni a gondolat, vajon ha elég bátor lettem volna, hogy bevalljam, te vagy a mindenem, én lehettem volna a tiéd?”

— Alexander Levin

[a-kaosz-istene]

“Aki azt hiszi, hogy mindennél jobban fájhatnak a szavak, még nem hallotta a csendet ordítani.”

— Alexander Levin

[a-kaosz-istene]

“Olyan távol voltunk a nemtől, de nem elég közel az igenhez. Így lett végül belőlünk egy biztos talán.”

— Alexander Levin

[a-kaosz-istene]

Október

Ősz van újra.

Hullanak a fákról a sárga levelek.

Hullanak, esnek.

Lassan, de biztosan, 

Megfékezhetetlenül.

Pont ahogyan én zuhanok teveled.

Vajon nekik is fáj?

–  Alexander Levin 

[a-kaosz-istene]

“Az fájt a legjobban, hogy búcsú nélkül mentél el. S hogy így életem minden hátralévő napján fantomként kísért majd a gondolat: “Vajon miért nem voltam elég jó neked?””

— Alexander Levin

[a-kaosz-istene]

“Az a fiú más volt, mint a többi. Olyan volt az elméje akár egy végtelen univerzum. Titokzatos, sötét, tele rejtett zugokkal, felfedezetlen tájakkal. Mit meg nem tettem volna, hogy egyszer beutazhassam, vagy legalább néha napján átsuhanjak rajta, mint kósza gondolat. Ő volt az éjféli Los Angeles, a dübörgő zene, a kávé utáni keserű utóíz a számban. Ő volt a soha és az örökké. A minden és a semmi. Egy teljesen más világ. Időtlen, vad, melankólikus. Az összes Shakespeare szonett, a horzsolások az öklömön, az orosz dohány, a feneketlen óceán. Milyen csodálatos lett volna belé fulladni. Most a könnyeimben fuldoklom, mert nem tudja. Egy angyalokkal teli városban, nekem ő volt az egyetlen.”

— Alexander Levin

[a-kaosz-istene]

“Leélnék ezer életet nélküled csak hogy egyszer újra meghalhassak a karjaidban.”

— Alexander Levin

[a-kaosz-istene]

“Sose ródd fel senkinek hogy elment, ha nem adtál okot maradásra.”

— Alexander Levin

[a-kaosz-istene]

“Igaz, csak egy röpke pillanat voltunk, de voltunk.”

— Alexander Levin