@book-babyy - Tumblr Blog

2023. 08. 05.

Ma van a 63. hónapfordulónk. Különös hogy mennyi mindenen mentünk keresztül együtt már.

Ma elolvastam amiket egymásról és egymásnak írtunk itt. Bár annyira szeretnénk egymást újra, vágyakozva mint 4-5 évvel ezelőtt.

Szeretném, ha dolgoznánk rajta. Szeretnék újra üzeneteket hagyni és kapni itt is. Nagyon jó érzés, hogy újra átél héten ezen keresztül egy kicsit azt a boldogságot, amit akkor éreztem, amikor először olvastam a soraid.

Néha azt érzem folyamatosan távolodunk egymástól, ez valószínűleg így is van.

Elbizonytalanít, hogy hogyan lehetne újra tele a szívük szerelemmel és vággyal hogyha magunkat sem szeretjük?!

Talán tényleg a távolság a kulcs. Nem a fizikai, hanem egy kis lelki távolság, egy kis szabadság, nyugalom a saját fejünkbe zárva.

Régen lehet azért éreztük ennyire jól magunk együtt, mert az együttlét minden perce kincs volt, egy kis sziget voltunk egymásnak a hétköznapi dolgok nyomása között.

Szeretném, ha újra lehetnék a szigeted, a támaszod.

Még ennyi idő után is mindennél jobban szeretlek Maki. 🤍

Nagyon várom a közös életünket!❤️

Mi leszünk a legkirályabb család a világon, ha képesek vagyunk sokáig kitartani.

És ha mi nem vagyunk rá képesek, akkor senki.

Szeretlek téged Manó!

A 270.edik vitánk. Mintha mindig egy hullámvasúton lennénk. Most épp lent, de lehetne rosszabb is. Már nem hiszem hogy egy csapatban játszunk egy jó ideje. Nem csak hogy benned nem bízok, még magamban sem. És minél kevésbé hiszek magamban, annál távolabb kerülsz tőlem amiatt hogy egyre jobban félek az elvesztésed miatt. Magányra lenne szükségem, tudom. De még sosem voltam ilyen magányos. Minél kevésbé szeretem magam, annál jobban vágyom rá hogy szeressen valaki. És te ilyenkor mindig bizonytalan vagy. Olvastam amit írtál. Teljesen elmegyünk egymás mellett, eltűnünk.

Nem tudom felfogni hogy egy ilyen erős dolog, ami közöttünk van hogy mehet ilyen apró dolgok miatt tönkre. Nem vagy benne biztos hogy szeretlek, és emiatt én sem lehetek benned biztos. Tőled függetlenül is egyre lejjebb kerülök, ez téged megijeszt és látom hogy betegnek tartasz néha, látom ahogyan rám nézel. Egyre kevésbé figyelsz már rám, nem vagyok többé titokzatos vagy érdekes. Unalmas lettem, és az egyetlen jó dolog te vagy bennem. Fogalmam sincs, hogy hol tartok. És minél inkább feladom, számodra annál több sírás csak azt hiteti el, hogy mindig rendben leszek. Csak egy újabb. Majd el fog múlni, én pedig minden alkalommal egyre kevésbé hiszem el, hogy egyszer még lehet szép minden. Ha elveszek úgy érzem muszáj iranyitanom mindent veled együtt. És gyűlölöm de sosem látok mas megoldást. Nem szandekos nem atgondolt, csak ilyen lettem épp ezért szeretnélek elengedni téged hogy te magad miatt legyél velem ne azért mert félsz hogy megbántasz. Úgy félek hogy nem hiányoznek neked. Egyre kevesebb mindent osztok meg épp ezért a lelkemből, és te egyre kevesebbet kérdezel róla. Fogalmad sincs róla, nem emlékszel és már nem is tudlak miatta hibáztatni én sem választanám magamat már. Nem értem hol hagytam magam és mikor.

Néha azt érzem mindkettőnk mást érdemelne, aztán pedig hogy nem is érdemel meg minket senki egymáson kívül. Nem látom a végét, a nyugalmat a békét és úgy érzem teljes valahol a szívemben, hogy el kellene engedjelek. Annyira elbizonytalanít minden egyes mondatod és összezavarodott vagyok. Kérlek soha többé ne vond kétségbe hogy szeretlek e.

Együtt nézünk sorit. Jó érzés, hogy bár távol vagyunk mégis ugyan azt csináljuk annak ellenére, hogy a fejem nem tehetem a mellkasodra, mégis ugyan azt látjuk.

Az ide év azt hittem a változásról szól számomra. Testileg, lelkileg egyaránt nem vagyok megelégedve magammal, egyáltalán. És minél tovább vagyok ebben a helyzetben, annál kevésbé vágyom erre a változásra. Egyre inkább csak kizárom a fejemből a világot, az embereket, mindent.

Kivéve téged és a családom. És épp ezért van szükségem a változásra, hogy neked is valami újat mutassak, ne váljak unalmassá a pesszimista hozzáallásommal. Ez a szünet pedig, úgy jött nekem mint egy új lehetőség. Épp erre a változásra. Időt kell töltenem magammal, síri csöndben. Új terveket szőni, elképzeléseket.

Hogy az együtt élésünket és mindent még szebbé tegyek. Vagy legalább megpróbáljam. Nagyon a csúcson érzem magunkat. Kiegyensúlyozott a kapcsolatunk és romantikus, izgalmas. Minden együtt töltött idő vagy nagyon forró, vagy tényleg romantikus. Amikor bocsánatot kérsz, mert bújós vagy, nem is hiszed el mennyire szeretlek olyankor. Boldog vagyok attól, ahogy olyankor megölelsz vagy megsimogatsz. A szerelmem vagy, az egyetlen amiben biztos vagyok, az Te vagy.

Idén nincs hó, és elmarad a hógolyózás. Az ide tél körülöttünk mégis sokkal hűvösebb, mint tavaly. Két nap múlva új év, én pedig még soha nem néztem ilyen reménytelenül az előttem álló időszakra. Visszaolvastam az posztjaink, hiányzik az érzés ami elfog ilyenkor. A szívdobogás ami visszahozza azt az érzést mint régen.

Egy csoda vagyunk. Onnantól hogy összejöttünk, azokon át amiket megeltünk együtt. Egy órája amikor mondtad hogy mész haza becsuktam a szemem és elképzeltem mindent elölről. A történeteinket. Biztosan sok dologra már nem emlékszem, és biztos van amire a kelleténél jobban, de nem jutott eszembe olyan dolog amit kitörölnék, csak olyanok amiket de jó lenne újra átélni.

Én nem akarok mással lenni. Soha nem akartam B.vel vagy bárkivel. Mióta ismerlek tudom, már az elején láttam, hogy olyan vagy akiből nincs megegy. Veled képzelem el onnantól a jövőm. Az első gyors levegővételektől, a tapapkozasokom át, nyaralások család kisbaba együttélés. Nem a tárgyam vagy, hanem a társam. Nem téged használlak a céljaim eléréséhez, hanem veled szeretném. És ezért szomorít el, hogy te nem.

Nem jó irányba terelgetem magunkat, érzem. De minden széthullott. A csapatunk most csak két külön személy. Néha idegennek tununk ridegek vagyunk egymással.

És ettől rettegtem mindig. Ami a kezdetektől a fejemben van most megtörténik, és nem tudok nem erre gondolni ahányszor észnél vagyok, felkelek vagy mielőtt lefekszem. Meg kell javítanunk. Ha valakik képesek rá, azok mi vagyunk rengeteg beszélgetéssel és küzdenünk kell. Neked is és nekem is. Ha olyan dolgokat csinálunk mint régen, akkor boldog vagyok. A régi időket idézi.

Nekem is hiányzik hogy virágot kapjak, amennyire nem voltam olyan lány veled annyira az vagyok. Örülök neki mint egy kislány. Örülök minden apróságnak. A legszebb pillanatok nekem amikor rájövök hogy figyelsz és olyan pici dolgokra emlékszel, amik nekem apróságok és nem emlékszem hogy mondtam, aztán beugrik. Szeretném egy kicsit visszaidezni azokat az időket, amikor például udvaroltal. Nekem most ennyi kellene. Hiányzik hogy akkor számodra is ez volt a jó. Örültel hogyha találkoztunk. Gyönyörű dolgokat írtál, amikrol nem is hittem hogy képes vagy érezni.

Szeretnem rendbehozni. Én meg hiszek bennünk, mert te vagy számomra a legfontosabb az egész Világon.

Ősz

Nagyon hiányzik, hogy írjak. Ami ennél is jobban hiányzik az az hogy olvashassam amiket Te írsz. Mostanában egyre gyakrabban olvasom vissza a régi írásaid, amik kepernyofotokkent le vannak mentve a gépemre, hogy örökké újra és újra fel tudjam idézni őket ha épp szomorú vagyok, ha hiányzol vagy ha csak nosztalgikus hangulatban vagyok.Imádom, ahogyan írsz kettonkrol és még mindig meglepő számomra, hogy te is így látsz minket, ahogyan én.

Szóval most újra kezdek írni. Egyenlőre ide. Sokat szoktam gondolkodni, bár igy hogy többet vagyunk együtt nem annyit mint amikor tavaly ilyenkor ritkán találkoztunk. Nagyon jó ez a helyzet a kapcsolatunk szempontjából is tényleg ezt kell szemelott tartanom néha. Sokszor eszembe jut az is amikor látom itt azt a fiút a folyosón aki a barátnőjével videocsetel esténként, hogy vajon mi meg tudnánk ezt csinálni? Furcsa mert régen nem volt választásunk. Nyilván akkor is találkoztunk hetente és nem volt olyan drasztikusan hosszú idő egymástól távol, de az is fájdalmas volt sokszor nekem. És így is nagyon jó érzés volt minden hét vége felé amikor végre láthattalak. Nagyon megmaradt számomra például az is, amikor szülőin ottmaradtam te pedig szóltál hogy menjek ki. Azonnal felálltam, mindenki csak nézett rám és telefonnal a kezemben kimentem a teremből. Nagyon féltem hogy csalódott leszek és nem leszel ott, de te ott vártál. És annyira boldoggá tett az a pár perc. Még mindig csodának látom magunkat. És nem azt a részét hogy mennyire aranyosak vagyunk együtt vagy ilyesmi hanem szerintem a mi kapcsolatunkat az egymás iránti tisztelet, ami nem csak arról szól, hogy előre engedjük a másikat vagy nem beszélünk vele csúnyán, hanem amikor mások helyett, mi egymást választottuk. Az őszinteség, amit veled kapcsolatban érzek az néha túl sok is. Mintha te lennél a legjobb fiú barátom is és ki kellene mondanom minden jót és rosszat.

Mostanában kezdtem túl féltő lenni. Felismertem ezt én is. És soha nem gonosz akarok veled lenni. Nem akarlak soha szándékosan bántani, ahogyan tudom hogy te sem. De azokban a pillanatokban nehéz ezt szem előtt tartani. De próbálom. Ahogyan neked is leírtam, próbálok jó barátnő lenni számodra. Furcsa csak a jó dolgokról írni, de boldog vagyok Veled. Fogalmam sincs mit csinálnék nélküled. Várom a karácsonyt hogy együtt lehessünk. Jó lesz otthon bebujni egyszer kétszer együtt a takaró alá egy kávéval vagy teával. És idén nem hagyhatjuk ki a hogolyozast!♥️

Sajnálom amit legutóbb írtam neked, tudom hogy igazságtalan. Észrevettem magamon hogy két véglet van nálam, amikor nagyon szeretlek és amikor azt érzem hogy nem ezt érdemlem. De értem, hogy Te most lelkiismeretesen csinálod a dolgod és ez az egyik amit nagyon becsülök benned, csak nehéz nekem amikor sok új vagy olyan emberrel vagy akit nem ismerek mert féltelek, ezért bennem is van egy félsz. Egyik pillanatban úgy érzem hogy nagyon szeretsz engem, latom a szemedben amikor egy-egy pillanatra rám nézel, máskor viszont amikor különböző véleményen vagyunk, azt érzem hogy nem értesz engem. Nagyon tud bántani amikor az emberek próbálnak meggyőzni a saját igazukról valamiben, amit én is ismerek csak egy teljesen más oldalról. Lehet hogy ti- te, apa vagy mások- más tapasztalokkal rendelkeztek az új emberekről vagy szituációkal kapcsolatban, de nekem is meg van a magam történetem, a saját tapasztalataim. A saját előítéletem az engem körülvevő emberekről és világról. És ezen nem fognak változtatni a tiétek. Túl jó vagy az emberekkel, pedig néhányan tényleg elég nyilvánvalóan bizonyították hogy egyáltalán nem érdekelték ezt ki. De te mégis. Én nem. Én tudom, hogy milyen az emberek többsége, így így állok hozzájuk. Nem várom hogy megismerjem őket, mert nagyon nehézen lehet kiszűrni ezeket én pedig nem fogok pofára esni vagy ilyesmi. Vagyis nem szeretnék. De azt te is tudod, hogy nincs sok barátom, de azokat az embereket akiket szeretek ki tudtam szűrni ebből a szarbol ami mindig körülvesz. Nekem nem is kell több, ahogyan elég vagy Te úgy elég két vagy három ember akit ott van mellettem bármikor. Nem rád akarom terhelni ezt a véleményt, hanem azt akarom hogy megértsd. Szerintem ha ezt olvasod, akkor érted. Nagyon radikális vagyok saját magammal, a világgal, a barátaimmal és a családommal is meg persze Veled. Pedig tudom hogy pont Veletek nem kellene most. Nem tudom, hogy mi lesz és valóban negatív vagyok mert nem érzem magam biztonságban ezen a helyen ennyi minden újban. De ezt is megismerem, vagy ha nem akkor itthagyom és remélem hogy te azután is velem maradnál.

Mert én bármikor Veled maradnék.

Ma éjszaka miután elmentél rengeteg ember rengeteg féle történetét hallgattam meg. Egész idő alatt kérdéseket tettem fel és tanulságos volt több szempontból. Például a legfontosabb amit megtanultam ma az az, hogy nem számít ki a jó és ki a rossz ember, mert mindenkinek megvan a saját története. És ebből rengeteget tudok tanulni akár pozitív vagy negatív történetek legyenek. A lány, aki mindkettőnket idegesített mesélt a legtöbbet. 31 éves fogorvos. Elmondása szerint a munkájáért él, a mindennapjai ugyanolyanok és alig várja a pénteket, hogy jól beigyon. A barátja 36. Három éve vannak együtt, bejárták együtt ezalatt a fél világot és nincs gyerekük. Teljesen ellentétes az ezzel kapcsolatos elképzelése mint az enyém. És mégis meg tudom érteni őt. Lehet nem fogom fel, hogy mekkora felelősség lenne számomra ez és én sem állok készen rá, de tudom- vagyis remélem-, hogy nekem ennyi idősen legalább egy gyerekem lesz. Nem a munkámnak, vagy a bulinak vagy bárkinek élek/ fogok élni, hanem ezért. Ez az egyetlen dolog amit tudok, hogy szeretnék. És nem számít hogy Veled vagy mással, vagy akár egyedül ha kell de én ezt az egy dolgot így vagy úgy el szeretném érni. Persze ismerlek és szeretlek Téged, így akarva-akaratlanul, ha ezt elképzelem, abban melletted képzelem magamat. Amikor szóba jön, ez ne ijesszen meg téged, nincsenek nagy elképzeléseim, csak néha kicsúszik a számon. Szeretném veled, de ez rajtunk kívül nagyon sok dolgom múlik. Persze vannak pillanatok, amikor meginog ebben is a hitem és úgy gondolom, hogy nem való még egy gyerek erre a világra, amiben én sem szeretek élni. Majd folytatom most megyünk haza Bekabol

Álmodj nagyon szépeket Szerelmem 🌜♥️

Gyakran álmodom ugyan azt, mégsem tudom pontosan le írni, hogy mi is az. Fekszem, állok, lebegek. Teljesen mindegy. Lábaim kinyújtva, felső vegtagjaim pedig szokosan a törzsem mellett. Barmas henger alakú dolog. Kígyó vagy kötél, de igazából egyik sem. Tekereik, körül fog. Mint amikor pánikolunk vagy megakad a falat a torkunkon. Levegő után kapkodunk, de egyre szörnyűbb, egyre lejjebb megy a falat. Így szorít a mellkasom, mint ahogyan a bőrömön érzem az egyre szoruló bármit. Nem roppant soha össze, a szemem nyitva és látom magamat, ahogyan körülfognak. Kinyitom a szemem, felébredek. A takaró a bőrömön olyan érzetet kelt bennem, mint az álmomban. Félelmet érzek, és egyben valami kíváncsiságot. Tudni szeretném milyen jelentése van számomra ennek a folyton visszatérő dolognak.

Tetszik a plafon. Fából van olyan mint egy hajopadlo. Minden éjjel ez az utolsó amit magamelott látok. Téged rég nem láttalak, mégis érdekes hogy Rád onnantól fogva hogy először megérintettem az arcod és jobban megvizsgáltalak emlékszem. Ez pedig ellentétben veled csak akkor fog eszembe jutni, ha újra látom. Talán meg kéne érintenem.

Forró a könnycsepp, ami végigfut az arcomon. Ilyen érzés az is, amikor a te érintésed érzem. Bár ne mindenről te jutnál eszembe. Nem tudom eldönteni, hogy te bántassz-e engem sokat, vagy én bántom magam azzal, hogy hagylak. Igazából ha nem hagynálak az téged bántana, szóval jól van ez így egyenlőre, maradhat.

A szerelmet körül írni képtelen vagyok. Sokat gondolkozok rajta, hogy mit is jelentessz de végsősoron sosem alakul ki bennem a válasz ilyesmi kérdésekre. Ha most gondolok Rád, akkor olyan érzés, mint abban az álomban. Nagyon fáj az egész mellkasom, talán jobban mint akkor. Ha veled vagyok akkor is fáj, csak valamiért máshogyan. Fájdalmas téged szeretni, meg úgy általánosságban szerintem szeretni elég fájdalmas dolog attól függetlenül hogy ez viszonozva van e vagy nem. Sírok tőle, ráz a hideg és mintha valami óriási szikla szorítana a mellkasomnál fogná a talajhoz. Ennek ellenére a legszebb és pont ezért a legigazibb dolog, amit ismerek. Nem jó érzés messze lenni tőled, de felidézi azokat az időket, amikor sokat voltunk így. A várakozás is tud szép lenni, igaz nem annyira mint az együtt töltött minőségi időnk.

Igazából szarul vagyok, de tudom azt is, hogy ezt egyedül kell megoldanom a saját fejemben, és nem várom hogy te hozd el nekem a megoldást, csak azt sem akarom, hogy még rosszabb legyen nekünk. Vagy neked. Vagy esetleg nekem. Kérlek támogass. Attól mert messze vagy, ne kelljen úgy éreznem, mintha egyedül lennék itt. Mert soha nem szeretnék egyedül maradni. Azt nem bírnám ki

Meg is tanultam valamit. Ha nem vagyok jó passzban a folyamatos hiányod és a bizonytalanság miatt a jovommel kapcsolatban, akkor szomorú vagyok. A dolgok amik rosszul esnek megháromszorozódnak, és csökken a boldogan töltött perceim száma nap mint nap. Ha viszont beszelgenti akarok veled, és elmesélni hogy jól vagyok, csak ugyanugy rosszul leszek, mert nem hallgatsz meg, nem szólsz hozzá és nem figyelsz arra amit mondok, így teljesen feleslegesnek érzem néha hogy beszelgessssunk, mert ez nem beszélgetés. Nem figyelunk egymásra és ez elég szomorú

hungariannnn

A nála hagyott sminkjeim, az kedvenc nyári cipőm és az a rengeteg dolog amit tőle kaptam. Hogy mi kezdett el hiányozni? A pirosító az arcomról. Nem ő, vagy a közös emlékek. Ezután jutott csak eszembe az a sok beszélgetés. A barátságunk furcsa kezdete és hogy mennyi szerettem azt a cipőt.

Az utolsó találkozásunknál, közös nevetésünknél csak az utolsó titokban elszívott cigi meggyújtása közben, melyikünknek jutott eszébe, hogy nincs több? Semmiről nem tudjuk hogy az utolsó, valóban mindig azt hisszük van időnk. Hosszú hetek után nem beszéltünk már, amikor észrevettem, hogy nem keres. Mindaddig nem hiányozott, még csak eszembe sem jutott. Elfelejtettem a legjobb barátom, aki egyszer a mindennapjaim része volt.

Hogy miben változtam meg?

Az értékrendem mindenképp változott. Nem vagyok olyan felületes, mint voltam. Kevésbé vagyok naív, bár ha rólad van szó, neked még mindig bármit elhinnék. Másoknál pedig azt sem hiszem el, amit kérdeznek.

Kitartóbb lettem. Vannak napjaim amikor ez nem teljesen igaz, de összességében ebben is fejlődtem. Megfogadtam a tanácsod? (:

Képes vagyok lemondani azokról, amik nem visznek előre és hátráltatják a boldogságom. Régen képes voltam buta köröket szaladni, csak hogy megjavítsak valamit, ami elromlott ahelyett, hogy kidobjam, ha már nem jelent semmit, csak szomorúságot okoz, mégis unalmat űz.

Ha hamarabb ismerlek meg, így alakul? Ha aznap valamelyikünknek közbe jön valami, vajon beszélünk valaha? Ha olyan maradok, mint aki voltam, akkor is szeretnél most? Nem hiszem. Visszagondolva én is szeretném elfelejteni őt.

Nem szeretném visszacsinálni, és az amúgy is reménytelen barátságunkról is lemondok. Semmit nem szeretnék magamból régről. Új barátaim vannak, és te.

Egy kicsit most is félek. Nem tudom mennyire volt jó ötlet megmutatni ezeket és még mindig ide írni. Bízom benned, nem ezért van. Hanem mert néha eszembe jut, amit apa mondott és néha én is belátom, hogy talán igaza volt azzal kapcsolatban, hogy mi lenne velem, ha esetleg mégis csalódnék. Igaza volt abban is , még ő is látja, hogy mennyire szeretlek. Lehet épp ezért félt.

Nem értem, miért esett rosszul, amit legutóbb írtam. Nem volt igazad, nem kell magam győzködni veled kapcsolatban. Nem veled kapcsolatban kell, hanem magammal. Még mindig megijeszt, hogy mi lesz, ha nem úgy alakul ahogy elképzelem. Te jutsz eszembe egy parkban kutyával játszó apukáról. Veled képzelem el magam évek múlva akaratlanul is.

Félek a jövőtől

vervoroskonnycseppek

hogyan

Nyár végén haragudtam meg először az Időre. Akkor még csak azért mert nem engedte, hogy többet legyek azzal az emberrel, akit nagyon szeretek. Aztán hozzászoktam, de néha újra előjön bennem ez az érzés. Főleg a mellkasomban érzem, és főleg éjjelenként. Reggelenként nem vele kelek, nap közben szedem össze és úgy érzem magam tőle, mint egy kis gyerek. Ha magam vagyok, úgy is viselkedek. Gyereknek érzem magam attól, hogy nem érthetem a szándékait. Ettől pedig dühös vagyok. Rengeteget gondolkodom rajta, és egészen addig toporzékolok, hisztizek és sírok tőle, amíg az agyam fel nem adja újra és alszok egy pár napot pár hosszabb szünettel amíg testem iskolába megy.

Csak lézengek olyankor, néhányan megkérdezik mi a baj, de erre mit tudnék mondani? Nem értik. Ezek az emberek, ha akarnák se értenék, nem hogy így csupán udvariasságból kíváncsiskodnak. Vannak aki egyből a “legrosszabbra” gondolnak, hogy Veled nincs rendben valami, és esküszöm egyből lehervad az arcukról a mosoly, amikor azt mondom, hogy a kapcsolatom is jól van, köszöni szépen.

Ezek az emberek vesznek körbe nap, mint nap. Nem azok, akikkel én szeretném tölteni a napjaimat, hanem akiket a Sors oszt és akiknek az Idő engedi. Mégis ezek miatt a semmirekellő emberek miatt jött újra elő bennem, viszonylag hosszú idő elteltével ez a hangulat.

Ilyenkor először mindig próbálok én győzni, és az agyammal irányítani, megoldani a helyzetet. Érvelek amellett, hogy nem kéne haragudnom, de közben az engem körülvevő igazságtalanság fojtogat. Aztán csak sírok és sírok. Elmondom néhány embernek a gondjaim, akiknek ez nem gond, így nem értik hiába akarják és csak még szánalmasabbnak érzem magam. Elvontnak. Mintha egy saját belső világomban a saját szabályaim szerint élnék az eltérő értékrendem miatt.

Aztán jön az, hogy lehetne rosszabb is és ez kicsit megnyugtat, de nem törődöm bele. Ha ez tenném saját magamnak hazudnék és csak még rosszabb lenne.

Szóval ezek miatt is vagyok most szomorú. És dühös. Nem az emberek elvesztését nem akarom. Néhánynak pár év múlva nem bánnám ha a nevére sem emlékeznék. Szimplán az idő múlását könnyebb észrevenni, amikor rájövök, hogy egy újabb korszak fog úgy véget érni, hogy nem tudtam semmit tenni ez ellen, és hiába kezdődik majd új, nem érzem, hogy készen állnék rá. Nem tanultam eleget és nem vagyok felnőve a feladatokhoz. Alapvető dolgok következményeitől rettegek. Legyen szó itt a tetoválásomról, vagy hogy milyen rég óta szeretnék rövid hajat. Félek az ismeretlen ilyen kis dolgaitól és lassan el kell kezdenem önállóan élni, de hogyan?

Próbálom kizárni a fejemből, nem gondolkodni. Próbálok rád sem gondolni, de egyszerűen nem megy és teljesen ki fogok készülni. Nem tudom elmondani, hogy mennyi minden van a fejemben. Nem csak te, hanem minden. Végig a hétvégét vártam múlt héten. Aztán együtt voltunk, és a heteimben ez az egyetlen jó dolog van. Az a fél nap amit veled töltök és nem tudtam nem úgy felkelni, hogy ne az lett volna a legelső gondolatom még mielőtt először kinyitom a szemem, hogy vége. Onnantól érzem ezt, ami fogalmam sincs hogy micsoda.

Csak azt tudom, hogy egész nap tartottam magam, de már annyira fáj a mellkasom, hogy nem tudok nem sírni. Nem tudom, hogy hogyan bírom ki ezt a hetet. Nem csak ezt hanem egész nyárig.

0:23

Nem tudok aludni. Megnéztem egy részt, de még így sem kapott el az alom, viszont rajtunk annál inkább gondolkozom. Ma anyának elmeséltem egy régi emlékem rólad. És egyre inkább jutnak eszembe ilyen apróságok.

Furcsa, hogy érzések alapján mennyire meg tudnak maradni a fejünkben bizonyos dolgok másokat pedig elfelejtünkNem emlékszem minden kimondott szeretlekre, annak ellenére hogy nem mondjuk sokszor. Viszont emlékszem azokra, amelyeket akkor mondtunk, amikor a legmeghatarozobb pillanataink tortentek. Az első emlékem veled kapcsolatban egy pillanat volt, amikor én mentem lefele, te pedig az ellenkező irányba az iskolában, és a második emeleti lepcsoforduloban egymásra néztünk, de nem köszöntünk egymásnak annak ellenére hogy előtte már voltunk köszönőviszonyban. Ezt megszoktam jegyezni, valószínűleg ezért emlékszem a második emlékre is ilyen tisztán. Azt nem tudom mikor volt, csak hogy az osztalyommal mentünk Szentbe, és előtte Bv-ben iszogattunk. Valahogy egy társaságba kerültünk pár percre és akkor tettem valami megjegyzest arra, hogy nem köszönsz. Nem emlékszem mit mondtál, csak az arcodra és hogy másnap Tundinél felkelve kicsit bántam és gáznak éreztem.

Jó sok idő eltelt a következő előtt. Február tizenhat a piros betűs unnepnap, amikor megismertelek. Onnan nem sok emlék marad, csak néhány érzés. Akkor még rád is csak úgy tekintettem, mint a többi sracra viszont szarul esett, amikor Bettivel is táncoltal. Fogalmam sincs hogy miért. Aztán ott volt az első talink, ami előtt rengeteget filóztam, hogy mennyit késsek, aztán arra jutottam hogy butaság semennyit, aztán véletlenül mégis sikerült később érkezni. Visszagondolva nem rémlik, hogy nagyon féltem volna, de akkor biztosan óriási volt az izgalom. Egy szóra sem emlékszem abból amit én mondtam, viszont a tieidre annál inkább. Minden megvan. Hogy milyen lelkesen meseltel. Soha életemben nem figyeltem oda, senki más mondanivalojara annyira mint a tiédre akkor. Pedig be sem voltam már rúgva. A következő vízválasztó a vallomasod. Amikor elmondtad azt a fontos dolgot, én pedig annyira jó reagáltam, hogy mai napig nem hiszem el.

Aztán az együtt alvások. Emlékszem hogyan fekudtel rajtam, és ahogy a nevem mondtad az első szeretleked előtt. Ezután én mondtam neked, mikor hazahoztal. Korábban mondtam másoknak is hogy szeretem őket, de soha nem feltem. Itt rettegtem. Hogy meggondoltad magad, vagy hogy rossz hanglejtessel mondom. Mindentől. Mindent tulgondoltam.

És közben nyilván nagyon álmos lettem, de most megis ide mentem és nem piszkozatba. Hogy elolvashasd, aztán legközelebb folytatom.

Jó éjszakát Manóm!❤️

Együtt

Alig várom, hogy minden nap együtt keljünk és feküdjünk.

Trending Blogs

Recently Viewed Blogs