telnek a napok, még mindig folyik az online oktatás. egyre édesebb a magány, újonnan rügyező vidámságom talán ennek betudható. nagyon szeretek egyedül lenni. megvéd a kíváncsiskodó emberektől, akiket túzlottan érdekel egy-két dolog rólam, lehet csupán csak udvariasságból, de az meg egyszerűen ostobaság. vagy oldanák a feszültséget, ami valljuk be, egész kedves, viszont nincs szükség ilyenekre. furcsák ezek a formaságok. lényeg a lényeg: nem kell más emberek aggodalmával vagy bárminemű problémájával törődnöm, és látszólag az eddig kiüresedőnek tűnő életem kicsit mégis telibb lenne. azonban félő, hogy ezeket az apró, gondtalan rügyeket elveri a jégeső, és újra kell egy módot találni a termés megvédésére.
minden nap tanul valami újat az ember, nem igaz?
talán több nap kell, talán több hét, hónap, netalántán év, de a tanulás és a változás örök.
mindenesetre tanultam az elmúlt időben, nem csak a külső világról, de úgymond a belsőről is.
rájöttem, hogy számomra az emberi kapcsolatok legtöbb esetben nem jelentenek többet egy íratlan szerződésnél, amit szerencsére felbonthatunk. amíg mindkét fél profitál, addig béke, nyugalom van. például ha szórakoztató valakivel időt tölteni, az igen jó. de nem kell ennek többnek lennie, hiszen teljes támaszként tekinteni másra, és függni tőle igen veszélyes.
más embernek azonban tudom, hogy több támaszt lel másokban, mint én, és neki többre is van szüksége, amit el is fogadok. ámde ők sokkal kiszolgáltatottabbak, bár az egyáltalán nem az én problémám, ki hogyan küzd meg az esetleges árulással. szerencsére azért nem minden ember akarja hátba támadni a másikat, így olyannyira nem sajnálom ezeket az embereket se, de szerintem nem érdemes pár hónapos ismertség után olyan információkat megosztani, amit könnyen ellenünk fordíthatnak.
azt is tudom, hogy sok barátom megsértődne, vagy csalódna, ha elmondanán neki, hogy nem kötődök hozzá. mert a barátságok jönnek-mennek, és ezt sajnos sokan zokon veszik. megértem valamennyire ezt is, hiszen nagy dolgokat látott bele a másikba az illető, esetleg szerette is.
kezdem azt hinni, nem szeretek senkit. ezt nem kell félreérteni, nem utálok ugyanígy senkit, vannak emberek, akikkel lehet szórakozni, beszélgetni, de nem mondanám, hogy szeretem őket. egyszerűen laposak az érzelmeim mások iránt, nem tudok egy másik személyre úgy gondolni, mint társ, vagy a kötődésem tárgya. inkább az emlékeket szeretem, amikben esetleg közreműködtek páran. talán az egyetlen ember, aki iránt bármennyi szeretetet érzek, az a húgom, viszont ez megint más kérdés, hiszen a saját testvérével az embernek felbonthatatlan szerződése van. bármi is történjen, amíg élünk, testvérek maradunk, és remélem még sokáig barátok is.
de ezen kívül nem érzek semmiféle kötődést a legtöbb ember iránt. a családom is többnyire a semleges kategóriában van, de ezzel nincs semmi baj szerintem. korábban aggódtam, de én ilyen vagyok. nem szeretek embereket. talán ez majd az idő során változni fog, viszont jelenleg számomra megfoghatatlan érzés a szeretet, hiába már olyan régóta azt hittem, ezt érzem.
és a szerelem mégtávolabb van.
nem tagadom, kicsit lenéző vagyok azokkal szemben, akik egy másik embernek odaadnák teljes személyüket, és annyi megalázást elbírnak, ha viszonzatlan ez. nem várhatjuk pedig el, hogy bárki szeressen csak azért, mert én ÉN vagyok, és mert én mindenemet eldobnám egy ugyanolyan ostoba emberért, mint önnön személyem. viszont ha két ilyen ember egymásra talál (ami valljuk be, nagyon kis eséllyel következhet be), akkor boldogan, egymástól függve tudnak élni. kiegészítik egymás hiányosságát. ez szép. de nem látom realisztikusnak és annyira nagyszerűnek, hogy mindenki ezt üldözze. amit tudom, hogy nem mindenki teszi, viszont a szülők is mit szeretnének a gyereküktől? unokákat.
titkon mégis a legtöbben szeretnénk valakire támaszkodni, valakit szeretni, ami szerintem iszonyatosan abszurd, amiért egy másik, hozzánk hasonló gyenge, fejletlen, instabil és hasonló jellegű nemi vágyakkal rendelkező, gyakorlatilag állattal akarunk egy életet leélni. és szaporodni. mondjuk ez az ösztöneinkbe van kódolva, így látom az értelmét, de azt a gyereket fel is kell nevelned.
nem szeretnék belemenni az antinatalizmusba most, mert az egy külön posztot megérdemel.
aztán ki tudja, lehet egy nap majd undorítóan szerelmes leszek valakibe, még bármi lehet, de igazából nem nagyon szeretnék ebbe a hibába beleesni. az ember társas lény, és még a magamfajta introvertáltaknak is vannak szociális szükségletei, noha nem valami nagy, mégis valahogy ki kell elégíteni.
olykor elfelejtem, és teljes elszigetelődésbe, a gondolataimba burkolózva kezdek élni. ez már sokszor megtörtént, és általában depresszióban végződött, de azt hiszem, a leginkább engem szorongató, és mélybe lökő kérdésre találtam választ: azt, hogy nincs.
nem gyógyulok, mert nincs miből. ez csak az emberi elme ködös, titokzatos varázsa, hogy mekkora szakadékokat és hegycsúcsokat rejt. ez vagyok. te is ez vagy. és azt hiszem, a rohadó részeknek is helye van a világban, sőt, hajhászásuk, tanulmányozásuk számomra különös elégedettséget okoz, és keserédes mosolyt csal az arcomra. szeretem a sötétséget. ahogy szeretem a fényt is. gyűlölöm a sötétséget és gyűlölöm a fényt is. szeretem a gyűlöletet, gyűlölöm a szeretet, ez egy "ördögi" kör, ami csodálatos.
areudirty
ellievsbear
romaincrisis
gracieabrams
dailybridgerton
amandla
theartofmadeline
izzy806
andulkaphoto
yousharknotpass
s-u-f-j-a-n-s-t-e-v-e-n-s