Drog vagyok amit nem felejtesz el a szerrel. @drogos-voltam-17-blog - Tumblr Blog

Ez egyszerű. Mosolyogj, mikor más őrjöngeni tudna. Mosolyogj amikor más sírna. Mosolyogj amikor úgy érzed vége van. Mosolyogj amikor rájössz, hogy ez csak a kezdet. És hidd el, ha azt látjàk hogy a legelvetemültebb pillanatokba is képes vagy a mosolyra, megállíthatatlan leszel, és senki se mer majd bántani.

“Az vagyok aki nem halt meg amikor megkellett volna”

“És csak egyedül hallgatom ahogy zokog a hangfalon egy régi dallam és bámuk rám a múltunk az ablakon…”

Mindenki eljut arra a pontra, ahol megtanulja leszarni a dolgokat.

Tökmindegy. Nem számít, hogy Megígérted. Végülis nem fontos...

Én már nem könyörgök senkinek a maradásáért. Könyörögtem eleget.

Anya.

Anya, el akarok menni.

De nem,nem más helyre,nem mással,a világból akarok elmenni.

Talán a pokolba,vagy a mennybe.

Nem tudom hova jutok majd.

Csak azt tudom,hogy nem vagyok ide való,nem vagyok való az életre anya,el akarok menni,itt akarom hagyni a világot.

Voltunk már itt anya.

Pár évvel ezelőtt.

Tabletták,vágások,csend,aztán sírás.

Ha becsukom a szemem,látom a szemedet,ahogy félsz elveszíteni..de akkor még sírva beléd bújtam,és éreztem az ölelésedet.

De most nincs sírás,nincs szomorkodás,nevetek és mutatom az életvidámságot,de üres vagyok anya,el akarok menni.

Meg akarok halni anya.

Nincs penge,nincs tabletta,nincs kisérlet,nincs sírás sem szomorkodás.

Nem tudsz vissza tartani.

Sajnálom anya,de fáj a világ.

Fáradt vagyok a minden napokhoz,fáj valami,valami..amit életnek neveznek.

Ez nem róla szól,nem is más barátomról,ez nem miattuk van és nem is miattad.

Én csak..én csak nem bírom.

Nem vagyok ide való,nem bírom..nem megy anya,nem megy.

Nagyon sajnálom.

“Kezében véráztatta acélpenge. A bíborvörös folyadék tenyere bőrét marja. Szeme elsötétült, akár az éjszakai égbolt. Remeg, haja kusza. A morbid alak egy ismerős képét festi le. Ruhái akár az enyémek is lehetnének. Valami borzalom kerítette őt hatalmába. Szomorú megtörtség, tanácstalanság, fáradtság. Ha a vér nem fedné kezeit rubint kesztyűként, talán valaki még meg is szánhatná. Szánalmas, ahogy az élet csupán pislákol csak lelke mélyén. - jobb lesz ha le is takarom a tükröt.”

Tudod egy nap majd.. az utolsó napon, Te is ott leszel. Látni fogsz, de már nem érinthetsz többet. Hiába mondanál még valamit, egy utolsó szót, szavaid már nem hallhatom meg. És akkor, ott, abban a percben, ahogy egy könnycsepp folyik végig az arcodon, meglátod. Meglátod, hogy mennyi időt vesztegettünk el feleslegesen és, hogy mennyire más is lehetett volna a vége. És bánni fogod és iszonyatosan fájni fog, mert valamikor, egyszer, régen szerettél engem.

Elengedlek. A fenébe is, tudod mit? Menj. Rajtam ne múljon. Ha ezt akarod, menj. Nem megyek utánad. De ha elmész, akkor tényleg menj. Ne gyere vissza, még csak ne is nézz hátra. Én jól leszek. De ha nem, téged már az sem érdekelhet többet. Ne aggódj miattam, ne félts, ne mondd meg, hogy mit tegyek és mit ne. Többet már nem fognak számítani az óvó szavaid. Nem fog megdobbanni a szívem, mikor arról oktatsz ki, hogy öltözzek fel, mert megfázok, hogy ne mászkáljak egyedül éjjel a sötét utcákon, hogy vigyázzak magamra. Nem védhetsz meg. Magad elől sem védtél meg. Többet bántottál, mint bárki. Szóval menj, és ne merészeld azt mondani, hogy én rontottam el.

Drága apám

Búcsúzom hát, hozzád szól e levelem...itt hagyom földi létet, s bánataim temetem.Sosem voltál mellettem, mégis felnéztem rád, s talán ha felnőttem példaképként tekintettem rád.

Tudom, sokszor rossz voltam, nem figyeltem szavadra, de a rosszak elillantak, s maradtak csupán fájó emlékek...mond emlékszel rám ki vagyok?

Mond talán lehetek ki voltam? Lehetek hamva egy elhervadt virágnak? Lehetek a sír rom e szétbaszott világnak?

Tudod fogni kellett volna, nem ellökni a kezem, most jöttem rá, hogy soha nem voltál velem. Én is csak egy régi fotóról tudom ki voltál, s lányod születésével kivé váltál...tudod ha lett volna lehetőségem, én sem ezt az álmot kergetem. Éjjelente emlékek kergetnek álomba, s kisgyermekként játszom karodba.

Tudod, ha tehetném máshogy élném...ha tehetném újra át nem élném.

Csalódás, mérhetetlen fájdalom, gyermekkori szarságok súlytják lelkem, s depressziómból a legnagyobb szerelmem sem kerget.

Mit tettem mond? Mit tettünk? A család fogalma nálunk már megszünt? Te voltál hazug, vagy én voltam túl gyenge?

Ezek a szavak engem álmaim előtt kisértenek.

Tudod lányom soha ne szokj káros dolgokra, s mégis te kergettél alkoholba s drogokba.

Nézd, ahogy a világom rozsdás pilléreit lassan felemésztik a lángok és az egész magába zuhanva terül szét tenyeremen egy könnycsepp formájában. -Talán gyengévé váltam? -kérdezem az ismerős arc rezdüléseit figyelve a félhomályban. Megremeg a szája széle de nem válaszol. Tudod, azóta csendesebb lettél, látszani kezdtek rajtad a repedések a tudatodon és azt hiszem az idő is. Évek óta nem tudsz már élvezni semmit igazán és ebbe az örökös önpusztításba belefeledkezve gyógyíthatatlan sebeket ejtettél magadon. De már nem tudsz leállni, a saját fájdalmad függőjévé váltál. Tudod mivel jár, igaz? Persze, hogy tudod. Ez vagy te. Ezek vagyunk. Akkor is gyilkolod magad, amikor minden rendben van látszólag, így váltál ilyenné. De meddig csinálod még? Amíg semmi nem marad? Nézz magadra! A saját tükörképeddel üvöltözöl, miközben a jövőd felé vezető híd lassan összeomlik. Választanod kell, amíg még van rá lehetőséged. -Már választottam.

“Csak nézem a csillagokat Egy cigaretta, s a vérző penge kezemben A halál rémképe nem riogat Tán ez is benne lesz tervemben A parázsló, pazar füst égeti tüdőm A penge szakadatlan szabdalja csuklóm Érzem, eljött az én időm Nem lehet-mondom elcsuklón Saját véremben ázva nevetek Elnyomom a cigarettát Senki nem érti tettemet Fújóm életem bús dalát Lelkem lassan eggyéválik a csillagokkal Lehelem utolsó lélegzetem Egybekelek az univerzummal Nem, nem ez a végzetem Harcolni akarok, mindhiába már A hajnal búsan nevet rám Elhagy az élet, kár A sok csillag vár csak már Táncolok a teliholddal Nem baj, halálom után Üvöltök majd a farkasokkal Nézel rám bután Halkan dobban utolsót a szív, Levegő után szédülten kapkodva Ó, mily gyászos lesz a fekete sír Emlékeim hullnak darabokra Táncolok a teliholddal Ne gyászolj, élek én Csak eggyé váltam a csillagokkal S egy kacaj, visszaköszön még”

Apa mindent eldobtál ami hozzám kötött

Engem ez az érzés a pokolba lökött

Évekig vártam hogy haza térjél,

Azt akartam hogy karácsonyra engem kérjél.

Ültem a szobámba, a könnyeimmel küzdve,

Egy idő után a fájdalmam is le lett győzve.

Hiányzott a mosolyod, s a hangod minden nap.

Ennél minden gyerek több szeretetet kap.

Egy utolsó ölelés lett volna minden vágyam,

Viszont mostmár jéghideg gyermeki ágyam.

Adtam volna neked még egy utolsó esélyt,

Hallani szerettem volna az esti meséd.

Mindig is tudtam hogy te nem szerettél,

Remélem megbántad,amit velem tettél.

A magánnyal még meg tudtam birkózni,

De a szívemet mindenki elől próbálom elzárni.

Utolsó szavaim hozzád csak ezek:szeress,bízz,becsülj..

Hullik.

A hó. A haj. A könnycsepp.

Felszakad.

A jég. A sóhaj. A régi seb.

Süvít.

A szél. A gondolat. A fájdalom.

Tél van. Kint is. Bent is.

“Ha megvágod magad, folyhat a véred és biztosan érzed a kínt. De ahogy telik az idő, a seb beheged és a fájdalom megszűnik. Sőt, ha gyógyszert teszel rá, akkor még gyorsabban elmúlik. Az az igazán borzasztó seb, amely a szívedet éri, mert az nagyon lassan és nehezen gyógyul be. A bőrödön és a szíveden ejtett sebek nem sokban különböznek, de amíg a vérző ujjadat bekötöd, a szívedet nem tudod, és sohasem lesz a régi azután, hogy megsérült. Azért ne félj! Létezik gyógyír, amely segít helyre hozni az összetört szívet, de ez a gyógyulás nagyon összetett és csak más adhatja meg neked, egyedül nem hat. Az összetört szív csak egyre vágyik, méghozzá a szeretetre.”

Bárcsak... Bárcsak itt lenne ... de nincs az egyik túl messze van a másik meg soha nem fog vissza jönni... pedig ha tudná mennyire szeretem... hogy mennyire hiányzik... hogy hányszor sírtam miatta... hogy hány heg van rajtam általa... hogy hányszor volt úgy hogy feladom kész vége... hogy most is itt kéne lennie... Bárcsak visszajönnél... bárcsak ne mentél volna el... bárcsak mondhatnám még egyszer hogy SZERETLEK... bárcsak... lényegtelen mit csináltál velem régen csak gyere vissza és ölelj meg... bárcsak még egyszer hozzádbújhatnék... esküszöm én már megbocsájtottam csak gyere vissza légyszi.... kérlek... tudom én is hibáztam nem voltam a legjobb lány de szerettelek sőt még SZERETLEK még mindig.... és bármi történjen ez így is marad... bárcsak itt lennél és ismernéd Őt.... bárcsak... de sajnos nem lehet.... bárcsak itt lennél... HIÁNYZOL.... APA... KÉRLEK... GYERE... VISSZA... és légy büszke rám...

Trending Blogs

Recently Viewed Blogs

Drog vagyok amit nem felejtesz el a szerrel.