KOMFORTOS KÁBULAT

ha elolvasod ítélni fogsz -saját írások-Horváth Hanna

[elolvasoditelnifogsz]

Knopparp

50 kiló közhely vagyok a tèrdeden.

[elolvasoditelnifogsz]

Plezúr

Szétfeszít,de szakadni nem szakad, A var, ami a megszokásból maradt. Csak buggyanna ki,a vér,a könny,a genny. Csak köpné az arcomba, hogy nem kellesz,végre menj! A hang nélküli veszekedés, Hogy apámnak ez túl sok, Anyámnak meg kevés. És a kettő között feszül, De nem szakad a megszokás, Gyávábban mint a menekülés. És csak várom,de soha nem hívom a változást. Majd jön ha akar, ha akarom, Mikor már a fantom plezúrt kaparom. Hisz amúgy nincs is semmi baj, látom, Csak magamnak csinálom. Mert a szerelemre szánalommal, A szánalomra szerelemmel nézek. Én így félek. De majd leszek bátor, Megunom,hogy csak én vagyok ,ki önmagában téblábol. És majd szétfeszít és elszakad, Kibuggyan a vér,a könny,a genny. S majd arcomba köpöm,  Ennek már rég vége,menj!

[elolvasoditelnifogsz]

Nem így képzeltem az újjászületést

És akkor kifektetett az utcára. Nyugodt volt, nem látszott rajta semmi. Szép ruhába öltöztetett, megfésülte a hajam, Utolsó simításként, rám fújt egy kis parfümöt És a kezével, amit egykor csodásnak láttam, felfelé görbítette a számat. Mintha Ő sem hitte volna, hogy lehetek szomorú. A körmöm sötétre festette, hogy eltakarja a vért,amire már Ő sem emlékezett, Belé karmolva vagy magamba kapaszkodva, ragadt alá. Azt mondta, az én hibám. Talán tényleg túlzás volt azt gondolni,megérti mennyire fáj, Hogyha minden szava után megütöm magam. Nem gondoltam bele,nem ijeszti meg. Az ütésem után, amitől felbugyogott a vér az ínyemből, már könnyebb volt. Könnyebben lendítette kezemet az arcom felé, a “nem vagy normális”, Égető tenyérnyomot hagyva. Könnyebben vágtam gyomorszájon magam, egy-egy “nevetséges vagy”-tól. Gyermeki kegyetlenséggel cibálta hajam, a kimért mosolygása. Csak az fájt,hogy neki nem. A végén, mikor könnyem,nyálam,vérem nyálkásan a tarkómhoz tapasztotta hajam. Mikor megértettem, soha többé nem vágyhatok más szánalmára, Abbahagyta. Leguggolt mellém, az arcom fölé hajolt, És azon a hangon, amin az ember a postással beszél, azt mondta: “Légy hálás, hogy még élsz!”

[elolvasoditelnifogsz]

Fulladás

Nem kapok levegőt. Nem tudom, hogy kell kérni.

[elolvasoditelnifogsz]

Mi a kedvenc versed?☺️

Mindig más. Ma éppen Demény Péter - Recept című verse. :)

[elolvasoditelnifogsz]

Fantasztikusak a verseid!😍 igazi tehetség vagy de komolyan!!☺️ Azt kívánom hogy az életedben érj el mindent és nagyon boldog legyél, mert megérdemled!!❤️

Olyan jól esik mikor ilyeneket írtok! ❤Hatalmas ölelések

[elolvasoditelnifogsz]

Egy szavam se

Téged sem megbántani , sem megbánni nem akartalak. Így  kiváltani belőled valamit olyan,mint semmit. És a legszörnyűbb vagy a legszebb,-én sem tudom- hogy mindez kedden történt. Pedig “kedden csak meghalni érdemes.” Jobb lett volna egy képnek maradni, aminek nem tudod a történetét. Kitalálhattál volna.  Mert mostanra minden gömbölyű, izgalmas talán,  közönyös biztossá lett. Már nem a szavak, hanem a csend akad kimondhatatlan gombócként a torkomon. És se lenyelni, sem kiköpni nem tudom. Talán igazad volt, mikor azt mondtad, nem változom. Hiszen még mindig élvezem ezt a fojtogató érzést. Mint a pofon előtti pillanatot, mikor nem tudom, mennyire fog fájni. És látod,már megint magamról beszélek. Holott ennek arról kéne szólnia, mennyire nem voltál rám hatással. De te mondtad, nem változom. Hazudni nem szeretek, csak elhallgatni. Tudom, erről is jobb lett volna. Szóval nem kezdek el semmit. Most fejezem be.

[elolvasoditelnifogsz]

[elolvasoditelnifogsz]

Azt hittem

Majd felolvasom ezt és mások azt fogják hinni,hogy értik,milyen volt az mikor rám mosolyogtál és én néztelek,miközben te pont arra gondoltál, hogy én csak azt hiszem, hogy értem.

[elolvasoditelnifogsz]

2016.01.29.

Egész nap azon gondolkoztam, hogy nem hiányzol.

[elolvasoditelnifogsz]

Hiába

Most veled vagyok, és az az album szól,amit akkor hallgattam, mikor te nem voltál velem. Még mindig fáj.

[elolvasoditelnifogsz]

A legrosszabb

A hallgatás. A talán. A hagyj. A menj el, de közben maradj. A várakozás. A hiú remény. Hogy minden ami neked fáj, az enyém. A most ne. Az összeszorított fogsor. Az újra kezdeném, de nem tudom, hogy hol. A száraz hányinger. A félelem. Hogy te vagy minden kételyem. A dac. A ki nem mondott szeretlek. Hogy már nem örömmel, kínnal nevetnek. A veled nem megy. A nélküled fáj. Hogy a te kalitkádban vagyok csak szabad madár. A magány veled. A magány nélküled. A hullámokban elöntő jéghideg rémület.

[elolvasoditelnifogsz]

Okot adtál

Gyere játsszunk fogócskát! Okot adok menekülni,hagyom,hogy elkapj. Gyere játsszunk csendkirályt! Beszélni kezdek,hogy Te hallgatni akarj. Gyere játsszunk bújócskát! Keresni kezdelek,hogy legyen miért elbújnod. Gyere játsszunk pirospacsit! A kezemet nyújtom,hogy Te elránthasd a tiédet. Gyere játszunk akasztófát! Lógni fogok,hogy Te kimondd ; Nem akarok játszani!

[elolvasoditelnifogsz]

Csak azért ver gyorsabban a szívem, mert nő vagyok

A nők kétszer annyit pislognak, mint a férfiak. A vége felé én négyszer annyit pislogtam, nem akartam észrevenni,hogy már nem megy. Azt tudtad,hogy a szíved akkora mint az öklöd?  És ,hogy az én szívem a te öklödben van ?  Tudom , későn szóltam... Egy átlagos ember körülbelül hetvennégymillió liter levegőt szív be élete során. Ebből mennyi volt a te illatod? Naponta huszonötször állok fel megnézni,mit ugat a kutya, ebből huszonnégyszer azt kívánom ,bárcsak te állnál a kapuban. Egyszer sem állsz ott.  Kétmilliárd emberből egy , legalább száztizenhat éves koráig él. Ha én vagyok az, az egy,akkor még kilencvenhat évig és körülbelül harmincötezer-negyven napig fogok rád gondolni. Nyolcszáznegyvenezer-kilencszázhatvanszor fogok felállni. És te egyszer sem fogsz rám várni. 

[elolvasoditelnifogsz]

Egy Bukowski kötet borítójára írt kérdőjel

   A kávém még forró, valahol egy légy haldoklik és itt van egy vicces óvszer a matracom mellett, aminek a csomagolásán egy “Szeretem a kiscicám” felirat díszeleg. Talán tegnap részegen az álmaimra akartam felhúzni. Ez a vasárnapi valóságom, meg az előző esti dohány és borszag ami még elhiteti velem egy pillanatra, hogy boldog vagyok. Aztán, mint a reggeli rutin része, az öltözködés és a fogmosás között, visszatér a közöny. Néha észre sem veszem.  Nem tudom meséltem- e róla, a szekrényem tetején van egy fehér doboz, amibe az emlékeimet gyűjtöm. Ebbe kerültek a tejfogaim, az első hajvágásból megmaradt kunkori szőke tincs, ballagási emlékek, fotók és újságcikkek örömről,szenvedésről. Olyan pillanatok megőrzői, amik mostanra a történelem részévé váltak. Már nem fájnak. A fogaim helyére újak nőttek és már azt is elfelejtettem, milyen érzés a nyelvemmel addig piszkálni az ínyből kibújó csontot, míg hólyag nem nő rá. De van olyan űr amit nem lehet kitölteni. Ezért van egy másik dobozom is:  Ide tettem nagyapám temetését és pár hete a dédnagyanyámét. Ide tettem a kést amit ma délután láttam anyám mellett, meg azt a hörgő hangot ami még mindig hallok.   Ide tettem a meddőségem és az erőszakot. Ide tettem minden egyes elvesztett barátot.  Ide tettem minden egyes elvesztett énem. Ide tettem a fiút aki azzal szeretett, ahogy bántott és a lányt, aki ezért szerette. Ide teszem az elutasítást,szégyenérzetet,fájdalmat. Ide teszem a reményt amit rossz évszakban ültettél belém, így halva született.  Itt bármit megtalálsz, amit nem szeretnék,hogy mások megtaláljanak.  Ide tenném a könyvet is amiről, nem olyan régóta te jutsz eszembe és amire tegnap tollal írtam egy kérdőjelet, véletlenül. De még nem ismerem eléggé a történetet, hogy érezzem hova való.

[elolvasoditelnifogsz]

Másodlagos jellem

Én vagyok akivel csak titokban lehet vagy izgalmas. Én vagyok a sárga lámpa, aminél már nem maradsz. Én vagyok akivel ha vagy, az nem elég. Én vagyok akivel ha szeretnél akkor se megy. Én vagyok akinek csak másodszor köszönsz.  Én vagyok aki eszedbe jut, de eszedbe juttatom őt. Én vagyok a részegséghez szükséges, utolsó meleg korty. Én vagyok a hányás előtti pillanat, de soha nem az utána lévő megkönnyebbülés. Én vagyok akinek öngyújtót adnak és nem tüzet. Én vagyok aki elé betolakodhatsz. Én vagyok aki maga elé enged. Én vagyok a remegésed, mikor kimondanál valamit de nem teszed. Én vagyok a szégyenérzet egy elhagyott virágcsokor miatt. Én vagyok akit hazaérve leporolsz magadról. Én vagyok aki el akar gyengíteni, mégis erősebb leszel. Én vagyok az a szál cigaretta amit másnak adsz. Én vagyok a névtelen, nem vagy jelentéktelen. Én vagyok a kő amire nem emlékszel,mikor meséled,hogyan estél el. Én vagyok aki azt hiszi ez róla szól de tudja,hogy nem. Én vagyok a várakozási idő, pedig utazás szeretnék lenni.  És én vagyok aki maradni szeretne de mégis azt érzi, Ideje menni.

[elolvasoditelnifogsz]

Rejtett igazság

-Ma jobban vagy?  -Soha jobban.